Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2003 (24. évfolyam, 1-12. szám)
2003-05-01 / 5. szám
m^úzEUMi Hírlevél m Fókusz Európa fejedelmi udvaraiban Mányoki Ádám - Egy arcképfestő pálya szereplői és helyszínei MAGYAR NEMZETI GALÉRIA 2003. március - augusztus 24. A Magyar Nemzeti Galéria 2003. márciusában mintegy két évtizedes szándék megvalósulásaként rendezte meg a magyarországi barokk művészet talán legközismertebb mesterének kiállítását. Mányokit a művészettörténet a 18. század kiemelkedő hazai művészei közé sorolja, jóllehet csupán két rövid periódusban, néhány évig dolgozott Magyarországon. A megkülönböztetett figyelem egyik oka müveinek a portréfestés hazai átlagából messze kiemelkedő minősége, a másik pedig az, hogy pályája, ellentétben a hozzá hasonlóan külföldre jutott magyar kortársakéval (mint az Angliában letelepedett Bogdány Jakab, vagy Stranover Tóbiás), igen sok ponton kapcsolódik a magyar történelem akkori eseményeihez, míg azok a művei, amelyeket itthoni megbízói számára készített, a portréműfaj magyarországi történetének szerves részét alkotják. Mányoki neve a hazai köztudatban II. Rákóczi Ferenc személyével és szolgálatával fonódik össze. Márpedig - s ez kevésbé ismert - pályájának jellemzői és művészi kötődései folytán életműve szinte teljes egészében a német udvari portréfestés körébe tartozik. Pályakezdése a berlini udvarhoz kapcsolódott, majd a szász uralkodók, II. és III. Ágost udvari festőjeként mintegy 4 évtizeden át a drezdai, valamint varsói királyi és választófejedelmi udvar, illetve a gazdag lipcsei kereskedők látták el megbízásokkal. Német területen készült művei a 20. század elejétől részben a műkereskedelem és műgyűjtés révén, részben pedig a múzeumi elődök, elsősorban a Szépművészeti Múzeum igazgatója, Petrovics Elek kitartó „műtárgyfelderítő” tevékenysége által jutottak Magyarországra. Ilyen a festő Önarcképe, amely a schleißheimi képtárból csere utján, vagy Swihowska bárónő portréja, amely drezdai magántulajdonból vásárlással került a Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe, mindkettő a Művészeti Múzeumok Barátai Egyesületének örök lététéként. De a szerzeményezésnek ebbe a körébe sorolható Mányoki itthon legismertebb munkája, II. Rákóczi Ferenc 1712-ben, Gdanskban készült arcképe is, amely a drezdai királyi gyűjteményből 1925-ben Nemes Marcell ajándékaként jutott Magyarországra. A kép hazakerülésével egy időben indult meg a Mányoki-életmű akkori igények szerinti tudományos feldolgozása, melynek eredménye Lázár Béla 1933-ban megjelent, mindeddig egyetlen monográfiája. A festő alkotásai önálló tárlaton a Szépművészeti Múzeum 1957-ben megrendezett Mányoki-emlékkiállításán szerepeltek először és utoljára, amikor is a magyar gyűjteményekben fellelhető művek a kortársak, Jan Kupezky és Bogdány Jakab munkáival, valamint a varsói Nemzeti Múzeum néhány Mányokiképével kiegészítve kerültek közönség elé. A történelem által erősen megrostált életműjelentős részét tekintve ma is külföldön, elsősorban német területen, a festő működésének egykori helyszínein található. A kiállítás ennek megfelelően jelentős nemzetközi részvétellel készült, 12 külföldi gyűjteménytől kölcsönöztünk műveket. A legfontosabb partnerek, a drezdai Gemäldegalerie Alte Meister, valamint a potsdami központú Stiftung Preußische Schlösser und Gärten Berlin-Brandenburg mellett még további hat német, három lengyel és egy szlovák múzeum, illetve könyvtár bocsátotta rendelkezésre anyagát, míg a hazai múzeumok és gyűjtemények (Szépművészeti Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, Országos Széchényi Könyvtár, Magyar Országos Levéltár, Magyar Tudományos Akadémia, Ráday Könyvtár és Gyűjtemény, Déri Múzeum - Debrecen, Herman Ottó Múzeum - Mis-Mányoki Ádám: Georg Wilhelm von Werthern gróf, 1719 MNG, Fotó: Szepsy Szűcs Levente 147
