Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2003 (24. évfolyam, 1-12. szám)
2003-11-01 / 11. szám
mJTúzEUMi Hírlevél J© Nemzetközi kapcsolatok SZLOVÁKIA,, KASSA (KOSICE) Aquincum - a rómaiak Budapesten A Budapesti Történeti Múzeum időszaki kiállítása Kassán 2003. október 23 - 2004. január 26. A 2003. évi szlovákiai magyar napok ünnepi záró rendezvényeként október 23-án kiállításnyitásra került sor Kassán, a Kelet-szlovákiai Múzeumban. A Budapesti Történeti Múzeum Ős- és Népvándorláskori Osztályának, valamint az Aquincumi Múzeumnak leletanyagából összeállított kiállítás Kassa után a Pozsonyi Városi Múzeumban is bemutatkozik a következő évben. Budapest területe kedvező földrajzi helyzetének köszönhetően az őskortól kezdve folyamatosan lakott volt. Ahol pedig emberek élnek, életmódjuk, kultúrájuk nyomát is hátra hagyják. Eszközt készítenek, hajlékot építenek, melyeknek maradványai előkerülnek az ásatások folyamán. A főváros mai, sűrűn beépített településszerkezetében, városképében már alig, vagy csak nyomokban fedezhetők fel az évezredes építészeti hagyományok. A tárgyi leletanyag mellett számos makett és installáció segíti a látogatókat az egyes korszakok jobb megismerésében. Az első teremben az őskor különböző korszakainak építési technikáját, házaik és településeik rekonstruált megjelenését mutatjuk be. Az őskori építményekről általánosan elmondható, hogy a falak építéséhez a földbe mélyített fagerendákra vagy karókra vesszőfonatot erősítettek, melyet a területi adottságoknak megfelelően agyaggal, illetve sárral tapasztottak ki. A fal vázát alkotó gerendák villás vége tartotta a tető két alsó gerendáját, a talpszelement. Belül, az építmény középső tengelyében ugyanilyen ágasfákra helyezték a tető gerincét alkotó taréjszelement. A vízszintes gerendákat lécekkel, ágakkal, a szarufákkal kötötték össze, majd náddal, sással, fűvel vagy szalmával fedték. Ezekből az épületekből csak a tartógerendák nyomai, ritkább esetben a falat borító agyag kerül elő a földből. Már az újkőkorból is rendelkezünk olyan adatokkal, amelyek alapján a korabeli építmények elkészítési módja és formája rekonstruálható. A főváros délnyugati szegletében feltárt leletek alapján akkoriban csaknem 20 méter hosszú és 7 méter széles, téglalap alakú hosszúházakat építettek. Belül három sorban ágasfák tartották a tetőzet vázát, ugyanis statikailag másképp nem tudták megoldani a nagyobb terek átívelését, befedését. Feltehetően három helyiséget alakítottak ki, melyek nem csak az itt élők lakóhelyének számítottak, hanem az állatok elhelyezésére is szolgáltak. Később, a kora bronzkorban a Rajna völgyén át olyan népcsoportok érkeztek fővárosunk területére, akik telepeiket - eddigi ismereteink szerint - a Duna közelében létesítették. Építményeik az uralkodó szélirány figyelembe vételével készültek. Ezek a 14 méter hosszú és 5 méter széles házak íves oldalfallal épültek, bennük több helyiséget alakítottak ki. A középső bronzkor hosszú ideig lakott, és emiatt az ásatáson több rétegben előkerülő településeinek felhagyása után jelentek meg a későbronzkori népesség időszakos, ezért egyrétegű telepei, melyek közül egy Pest északi részén került elő. A dombháton elterülő, árkokkal és cölöpvázas kerítéssel védett területen több mint 20 méter hosszú és 6 méter széles, félkörívesen záródó építmények álltak az uralkodó széljárást követő tájolással. A telep egy másik érdekes leletének számít az az öt kút, melyekben a kibéleléshez használt faanyag is ránk maradt. A Budapest területén élő késő vaskori népnek már nevét is ismerjük. A kelta eraviscusok törzsi központja a mai Gellérthegyen és sziklás lejtőjén terült el. A lakóházak mellett ipari tevékenységre utaló műhelyeket is feltártak. A következő két terem Aquincum rövid történeti-topográfiai ismertetése mellett a római kultúra különböző aspektusait mutatja be. A római hódítással új építészeti megoldásokat hozó új kultúra jelent meg Budapest területén. A Kr. u. 1. század folyamán a terjeszkedő Róma kereskedőit követően a katonaság megjelent a mai Budapest területén is. A már meghódított területek lakosságából toborzott ún. segédcsapatok a stratégiailag fontos helyeken építették meg meghatározott rendszer szerinti, jól védhető táboraikat. A Duna vonalánál kialakított védelmi rendszer - a limes - legerősebb és legfontosabb pontja az keltaeraviscus törzs területénél levő rév környékén volt. A Kr. u. 89. évben a kisebb létszámú csapatok mellé területünkre rendelték a kb. 6000 főt számláló egyik „elitcsapatot", a legio II Adiutrix-et, mely a római uralom összeomlásáig Aquincum légiója maradt. A nagy létszámú, biztos megélhetéssel és számottevő vásárlóerővel rendelkező katonai réteg hatására felpezsdült a kereskedelmi-gazdasági élet, s ennek következményeként nemcsak az importáruk minősége és mennyisége változott pozitív irányban, hanem a helyi ipar is új lendületet kapott. Az anyagi kultúra 347
