Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2003 (24. évfolyam, 1-12. szám)

2003-09-01 / 9. szám

m^TúzEUMi Hírlevél J©

Vékony szálból készül (500-as, 700-as irlandi fonalból és DMC-ből), az alaprajz a tűpontokat nem jelöli, a letűzések a rajz vonalán kívül vannak, s a motívumok szélén mindig egy vastagabb kontúrszál halad.

A kiállítás Fáy Aladárné, Edvi Illés Gizella, Edvi Illés Ilona, Ónodi Szabó Sándorné Fáy Ildikó és a köröstarcsai műhely vert csipkéiből, valamint az Iparművészeti Múzeum textilgyűjteményének és könyvtárának anyagából készült.

Torday Aliz

Dívák, primadonnák, színésznők

Ernst Múzeum

2003. szeptember 10. - október 22.

Hogyan lehetett valakiből vezető színésznő Magyarországon az 1870-es években, a századfordulón és a második világháború előestéjén? Milyen családi háttér, milyen indíttatás, milyen műveltség segítette őket ebben? Milyen tanulmányokat folytattak, kik pártfogolták őket? Kik voltak szerelmeik, társaik, barátaik, barátnőik. Milyen viszonyt alakítottak ki igazgatójukkal, a művészeti élet vezető személyeivel, kritikusokkal, a sajtóval. Hogyan jelentek meg a színpadon kívül. Divatot, szokásokat, hajviseletet teremtettek. Recepteket neveztek el róluk, autót vásároltak, közlekedési balesetet okoztak, olykor a politika uszályába kerültek, és kénytelenek voltak belső vagy külföldi emigrációba vonulni.

A kiállítás célja, hogy ezeket a jelenségeket felkutassa és bemutassa. A kiállítás középpontjában három meghatározó jelentőségű magyar színésznő áll: Jászai Mari, Fedák Sári és Karády Katalin. A

színháztörténet-írás nemcsak a színházi előadás rekonstruálásával birkózik meg nehezen, a fentebb vázoltak regisztrálását sem képes elvégezni. Nem is foglalkozik vele, hiszen úgy véli, hogy nem tartozik rá, de kizárólag írásos formában nehéz is volna megörökíteni ezt a folyamatot. Ezért a kiállítás és a kiállítást kísérő programok módszertanilag is újdonsággal szolgálnak, s ötleteket adnak a további kutatáshoz.

Jászai Mari, a tragika

(Ászár, 1850. febr. 24. - Bp„ 1926. okt. 5.) 1866-ban szökött meg otthonról, hogy színésznő lehessen. Előbb Kolozsvárt, majd 1872-től a budapesti Nemzeti Színház szerződtette. Kiemelkedő alakításaival hozzájárult, hogy a Nemzeti Színháznak ezt az időszakát „aranykor”-ként emlegették. Az 1892-es bécsi vendégjátékon ő aratta a legnagyobb sikert. Közben drámai gyakorlatot is tanított a színiakadémián. Romantikus-patetikus stílusával élettel töltötte meg a nemes veretű görög tragédiákat, Shakespeare, Racine és Grillparzer műveit. Ibsen nőalakjainak megformálását is izgalmas feladatnak tekintette. Tragikai szerepeit tudatos történelmi, művészettörténeti tanulmányok kíséretében a legapróbb részletekig kidolgozta.

258