Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2003 (24. évfolyam, 1-12. szám)
2003-05-01 / 5. szám
©M úzeumi Hírlevél J© valamennyi felhagyott ásatás falaiban százával találtunk lakott fészekodúkat. Rovartani megfigyeléseink során a nyomsáv környezetében 10 védett bogárfajt találtunk, melyek a következők: aranypettyes bábrabló, szárnyas-, mezei-, ragyás futrinka, kis szarvasbogár, pompás virágbogár, holdszarvú ganéjtúró, hengeres szalmacincér, szalmacincér, nagy kutyatej cincér. Közülük a szárnyas futrinka faunisztikai ritkaságnak számít. Azok, akik megismerkednek ezen eredményekkel, munkáinkkal, eljönnek és megnézik kiállításunkat, ha valamikor a be nem látható jövőben az autópályán autóznak Szeged felé, gondoljanak e táj múltjára, hogyan nézhetett ki az autópálya megépítése előtt. Gondoljunk az itt élt és élő állatokra, a növényzetre, próbáljuk magunk elé idézni a táj korábbi képét, hangulatát, a virágos rétek illatát és csendjét. De gondoljunk természetesen azokra az emberekre is, akiknek az élete változott meg az autópálya megépítésével. Elköltözésükkor visszanéztek-e még könnyes szemmel a szülőházukra, vagy csak sorsukba beletörődve próbáltak új életet, új lakhelyet teremteni maguk számára egy új környezetben. De természetesen gondoljunk arra is, hányán és hányán vannak, akik talán egészségesebben élhetnek a közeljövőben, mert a több ezer gépjármű ezentúl nem lakhelyükön fog keresztül száguldani, és arra is, hogy mennyivel rövidül meg utazásunk, hány ember élete maradhat meg azért, mert csökkenhet a közúti balesetek száma. Ha pedig az Látogató gyakran utazik az autópályán, kérjük, ismerkedjen a tájjal, lássa meg annak szépségét és a bemutatott helyeken jussanak eszébe azok az emberek is, akik több száz, több ezer évvel ezelőtt e tájon éltek. Képzelje el, hogyan élhettek ők, mennyit ismertek a világból, hogyan érezhették, bánatosak voltak-e vagy vidámak, szegények vagy gazdagok. És gondoljon arra is, vajon volt-e, lehetett-e közöttük oly gondolkodó, olyan jós, aki a jövőbe látva akárcsak sejthette is, hogy néhány száz, vagy ezer évvel később régészek kutatnak majd utánuk, és kicsivel később sima, egyenes út fog lakhelyük helyén épülni, melynek segítségével az emberiség számára legyőzhetővé válik a legyőzhetetlen: a távolság és az idő. Bárkányi Ildikó - Gaskó Béla - Szalontai Csaba -Vörös Gabriella Úttalan utakon - a kiállításról A Szegedi Múzeum megint újszerű kiállítással lepte meg a város közönségét, és a szakma kritikus szemmel figyelő tagjait. Igaz ugyan, hogy némi kajánsággal adhattuk volna a tárlatnak az úttalan-utakon címet, bár ha nincs út, akkor útfél sincs, és akkor értelmetlen lenne az egész. így azonban a néhány évre tervezett időszakos tárlat be is illeszkedik abba a sorozatba, mely az autópálya kutatások újabb eredményeit tárta a közönség elé, már több megyében, meg ki is lóg közülük, mert szemlélete más, talán korszerűbb. Nem csak a régészettel foglalkozik ugyanis, hanem a nyomvonal etnográfiai és biológiai hagyatékával, mely kétségkívül ugyanolyan veszélyben van, mint a régészeti leletek. Az ötletgazda Szalontai Csaba régész, Gaskó Béla biológussal és Bárkányi Ildikó etnográfussal összefogva arra törekedett, hogy ne csak a munka végtermékét, hanem az autópálya építés minden csínját-bínját bemutassa ezzel vállalva az úttörő szerepének előnyét és hátrányát is. Fontos számunkra, hogy a múzeum emeleti kiállítótermében és folyosóján a tervezéstől, a geodéziai felméréstől a tűzszerészek, geológusok munkáján át teljes keresztmetszetet ad az előkészítő kutatásoktól a tényleges munka, azaz az útépítés elkezdéséig. A bemutató két csomópontját a kupolában elhelyezett csengelei kun vitéz leletei és a fő teremben lévő komplex kiállítás köti össze az a jó ízléssel és technológiával kialakított paravánsor, mely az előbb elmondottakat prezentálja. A fő terem nádszövettel borított falai, a termet kettéosztó imitált autóút, rögtön olyan környezetet teremt, mely kellő hangulatot ad a megmentett muzeáliák bemutatásához. Magam ugyan nem vagyok barátja a szegedihez hasonló műkunyhók és fantázia babák beépítésének, de azt szerencsésnek tartom, hogy nem fotorealista szemlélettel készült a kiállítás ezen része. A főbb leletek, a különleges honfoglaló és bronzkori sír, a szarmata kemence, halmozottan, ritkánál-ritkább leletek ismertetésére ad alkalmat. A régészeti részt jellegzetes alföldi biotóp követi, ahol az állat és növényvilág kiszorított, vagy elpusztított részével ismerkedhetünk. A kiállítást tanyaudvar és házvég életképe zárja, a tárgyak között megint több ritkasággal, melyek már legújabb koriak, de a tanyák népének és a barábereknek találékonyságát, az új iránti fogékonyságát jelzik. A tárlat elkészítésében a vázolt témakörök mindegyik megyei szakembere részt vett, munkájukat Vörös Gabriella fogta össze. Külön érdeme a kiállításnak, hogy a nyitás napjára elkészült a vaskos katalógus is, (286 p) Szalontai Csaba szerkesztésében, melyben az előszó után 25 tanulmány olvasható, angol kivonattal, és színes fényképeken a kiállított tárgyak katalógusa is kinyomtatásra került. Természetesen a tervezés és előkészítés munkálatairól is olvashatunk szakemberek tollából 157
