Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2002 (23. évfolyam, 1-11. szám)
2002-09-01 / 9. szám
@i ifúzEUMi Hírlevél m szempontokat követ, és így látóterébe kerül a kevésbé „természetes” és a „nem igazán szép" környezet is. A régészeti szemléletű tájvédelem a jelenlegi tájat olyan „tárgyiasult kultúraként" fogja fel, amelyet elemezni, értelmezni, „olvasni" kell, hogy megmagyarázzuk a múltat, a jelent, és hogy irányelveket jelöljünk ki a jövő számára. A régészeti megközelítés a táj alakulásának emberi tényezőit helyezi az előtérbe, és rámutat a táj jelenlegi állapotának történeti okaira, a múltbeli döntések szerepére, nem feledve, hogy a változás hosszú távú és ma is zajlik. A téma aktualitását Európa-szerte az Európai Unió mezőgazdasági politikájából adódó, várhatóan igen nagy területeket érintő, intézkedésekre való felkészülés indokolja (ezért a felkészülés Magyarországon is sürgős feladat!). A régészet a tájvédelemben egyfajta alkalmazott tudomány szerepét tölti be, amely a társadalom számára hétköznapi szempontokból fontos kérdésekre keresi a választ („miért olyan a táj amilyen"), és így szélesebb társadalmi folyamatokhoz járul hozzá, és egy olyan döntési eljárás részévé válik, ami a holnap kulturális táját fogja kialakítani. Itt a régészet - bár természetéből adódóan múltbeli problémákkal foglalkozik -, mégis a jövőbe tekint. A legfontosabb alapelv, a fenntartható használat, és ebből a szempontból kiemelendő az ökológusokkal, tájépítészekkel, területfejlesztőkkel, mezőgazdasági politikai döntéshozókkal, a helyi és regionális hatóságokkal való együttműködés fontossága. Fairclough megállapítja, hogy a táj több mint a régészeti lelőhelyek összessége, ugyanakkor a fenntarthatóság - mint az egyik legfontosabb védelmi elv - tájnál kisebb szinten nemigen értelmezhető. A tájak kiértékelésére nincs egységes módszer (nem is fontos erre törekedni) hiszen, bár a jellegzetesen európai táj egységesnek tekinthető, azon belül mégis lényeges különbségek találhatók. A módszerek kiválasztásában a táj helyi sajátosságai és a nemzeti intézmények kutatási hagyományai is szerepet játszanak. Nagy-Britanniában a táj általános jellemzése vált szokássá, míg Hollandiában és Dániában a regionális és területi tervezésbe jobban beépülnek a tájvédelmi szempontok. A tájvédelmi tervezés életre hívta a holisztikus adatbázisokat, amelyekben a geomorfológiai és ökológiai jellemzőktől a kulturális örökségen át a jelenlegi művelési ágig a táj minden aspektusára vonatkozó adatokat nyilvántartanak. A második részben ír, holland, dán, angol, skót példákat mutatnak be a táj kulturális aspektusainak kiértékelésére, a harmadikban a kezelés, a változások ellenőrzésének holland, angol, észak-írországi, lengyel, spanyol, svéd, lett, német, svájci, skót, portugál, cseh tapasztalatait értékelik. Az ötödik rész foglalkozik az „asszociatív" (a képzeletet, érzelmeket felkeltő, általában valamilyen fontos történeti, vagy akár mitikus eseményekhez kapcsolódó) tájakkal, kimutatva ezek szerepének fontosságát a nemzeti hovatartozásban, rámutatva arra a tényre, hogy míg a régészet, történeti földrajz, természetföldrajz pontos szakmai terminusokkal írja le vizsgálata tárgyát, az emberek különböző csoportjai ezektől lényegesen eltérő, a személyes, vagy közös identitástudatból fakadó, többnyire szubjektív szempontok szerint viszonyul a tájhoz. A hatodik rész összegzi a kötet tanulmányainak eredményeit, és javaslatot tesz az európai táj örökségi értékei kezelésének stratégiájára. A hazai kulturális örökségvédelem kiteljesítése (illetve az abban rejlő, életminőséget és gazdasági versenyképességet növelő tényezők2 feltárása és hasznosítása) miatt szükséges, hogy Magyarország is aláírja és ratifikálja az egyezményt. Ezt megelőzően el kell készíteni az egyezmény pontos fordítását, és tisztázni az egyes tárcák, illetve egyéb kormányzati tényezők szerepét és felelősségét. Közösen meg kell határozni a stratégiai célokat, illetve a teljesítménymutatókat. A kulturális örökségvédelem szempontjából a tájvédelmi tervezés célját úgy fogalmazhatnánk meg, hogy annak adott tájegységre vonatkozóan, a terület népessége identitásának, kulturális fejlődésének, és általában jövőbeni életminőségének javítása érdekeit kell szolgálnia, és magában kell foglalnia a) a természeti környezetnek a történelem folyamán kialakult és hagyományossá vált társadalmi-gazdasági igénybevételének, formálásának tanulmányozását és értékelését, b) a természetkímélő (fenntartható) használat módjainak megállapítását, c) a tájat érintő változások ellenőrzésére tett javaslatokat. Az egyezmény várható hazai alkalmazása ismét rámutat a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal nyilvántartásai minél szélesebb körű, és minél előbbi kiépítésének szükségességére, hiszen az eddigi fejlesztési tevékenységi formákon túl a jövőben az átfogó tájvédelem, tájtervezés, tájkezelés számára is információkat kell szolgáltatni. Ha ennek az el2 Az erőforrások értékelésénél nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a „tájpotenciál” fontos összetevője az elmúlt korok generációi által befektetett szellemi és fizikai energia. 277
