Márton Erzsébet (szerk.): Múzeumi Hírlevél, 2002 (23. évfolyam, 1-11. szám)
2002-07-01 / 7-8. szám
m JTúzeumi Hírlevél m Tápai Antal: Tavasz (1929) bronz létre. Munkamódszereik és az általuk termesztett növényféleségek számos új vonással gazdagították a magyar kertkultúrát. Melegágyi hajtatással és árasztásos öntözéssel termelték a zöldségeket. Az öntözővíz kiemelése a bolgárkerék segítségével történt. Az öntözőárkok kialakítására a motika, a talaj lazításra pedig a csapa nevű hosszú kapát használták. A zöldségféléket július elejétől folyamatosan szedték. A termést főleg a szentesi és a környező városok piacain értékesítették. A bolgár kertészek által alkalmazott termesztési technikák a századfordulótól kezdve a magyar lakosság körében is kezdtek elterjedni. Az intenzív zöldségtermesztés jó néhány helybeli családnak biztosított és biztosít ma is megélhetést. Kiállításunk e sajátos gazdálkodási forma menetét, meghonosodását kívánja bemutatni kertészeti szerszámok, térképek, levéltári források és a különböző munkafolyamatokat ábrázoló fényképek segítségével. Mód László SZEGED Tápai Antal kiállítása Móra Ferenc Múzeum Galériája 2002. április 12. - július 28. Szeged „kalapácsos krónikása” száz éve született a Szegedhez közeli Kistelek tanyavilágában. Egész élete, teljes szobrászi működése szeretett városához kötötte. Életműve, ez a különleges világot jelentő torzó több mint másfél évtizede végérvényesen lezárult. Született őstehetség volt, mesterember és alkotásra hivatott szobrász, akinél ez a hármas adottság sohasem vált szét. Kevés szobrász akad, aki nála hitelesebben vallott volna az egyszerű, kétkezi munkásemberek világáról, a mindennapok embert őrlő világának kárvallottjairól és a munka tisztességéről, becsületéről, Igaz ember volt, hiteles alkotó, a mára virágba szökkent szegedi szobrászat alapokat lerakó mestere, iskolateremtő egyénisége. Móra Ferenc fedezte fölt, ő vette pártfogásába a tehetséges lakatosinast, és ő irányította pályáját a fővárosi képzőművészeti főiskola felé. A lakatosinasból szobrász lett, nagy feladatokra készülő, elhivatott mester. Tápai Antal szobrászi működését alkotói magatartását, emberi tartását egész élete során a Móra által reá testált feladatnak való tisztességes megfelelés, a paraszti ősök által génjeibe oldott számadás kényszere hatotta át. A sors különös kegye, hogy a születése centenáriumán az életműve legfőbb értékeit felsorakoztató számadóemlékkiállítás éppen a Móra igazgató úr által vezetett közművelődési palota kupolacsarnokában nyílhat. A ránk maradt életmű leltára csupa kérdőjellel tűzdelt: Szeged utcáin, terein, közintézményeiben közel félszáz műve látható, mégsem mondhatjuk, hogy művei tudásához méltón reprezentálnák alkotójukat. Mi lehet az oka annak, hogy városa, amelyhez egész élete során kötődött, olyan gyakran kényszerítette szobrászi ínségmunkára? Miként lehet az, hogy Tápai, aki domborműveiben, kisplasztikáiban hatalmas emberi szenvedélyeket, világot átölelő nagyszabású gondolatokat fogalmazott anyagba, kénytelen volt felaprózni többre hivatott tehetségét kis formátumú domborműves emléktáblára, épületdíszekre, ideológiai korrózióra ítélt emlékművekre, kútfiguraként vízzel pancsoló legénykékre, jóindulatú mecénások csemetéinek portréira? Miért nem kapott igazi, művészt próbáló jelentős köztéri szoborra megbízást? Miért nem fogadta be hazája, nemzete szakmai közvéleménye ezt a szakmailag hiteles, a plasztikai formálás minden rezdülésében expresszivitástól átizzított szobrászi világot? Miként lehetett az, hogy a kivételes manuális képzettségű, a lemezdomborítás terén párját ritkítóan bravúros tech226
