Élesztős László (szerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok II. (Budapest, 2022)
D
70 Dobroviczki (Miskolc, 1996–2006); Piac, vásár, sokadalom Miskolcon (Miskolc, 2002); A miskolci orthodox templom és sírkertje. Szerk., szerző (Miskolc, 2002); A bükki promontórium ékessége, a miskolci Avas (Miskolc, 2005). Irod.: Csák Leventéné: D. I. munkássága. Bibliográfia 1966–2006 (Miskolc, 2006); RÚL 5.: 591. p. Fotó: MNL B.-A-Z. Megyei Levéltára Veres László Dobroviczki Ferenc (1923. nov. 16. Felsőábrány – 2019. dec. 23. Heves): gyűjteményalapító, sportszervező, bányamérnök. – Lengyel eredetű munkáscsaládba született. 1933-tól bokszolt a Miskolci Munkás Amatőr Clubban, két év múlva korosztályának m. bajnoka lett. Felvették a marosvásárhelyi Bolyai János Honvéd Műszaki Akad.-ra. Tervező- és berepülőmérnöknek készült, de azonnal a frontra küldték; repülő hadnagyként lövészezredével számos ütközetben vett részt. 1945. szept.ben szovjet fogságba esett, s csak négy és fél év múlva, megfagyott végtagokkal, romló látással, kalandos úton térhetett haza. Visszatérte után bányamérnöki diplomát szerzett. – Az ecsédi külfejtéses bányaüzemben dolgozott (1958-tól). Diósgyőrben ökölvívó mesteredző volt. 1970-ben látását elveszítette, ezért nem folytathatta tovább a pályáját. Heves m.-be költözött, ahol felkérték a Heves M.-i Sakkszövetség elnöki tisztségére. Gyöngyösön 116 versenyzővel az ország akkori legnagyobb szakosztályát hozta létre. Megtanult vakon gépírni, tíz éven át szerk. a Heves Megyei Sakkhíradót. Nemzetközi sakkversenyeket ren dezett, az orsz. mérkőzések eredményeit kézzel készített, nagyméretű évkönyvekben foglalta össze. Gyűjtötte és rendezte a sakkozással összefüggő dokumentumokat. A Sakk Krónika 18 kö tetével a m. sakkozásnak állított emléket. Több évi gyűjtőmunkájának eredményeként 1987-ben – elfogadva a város felkérését – Hevesen létrehozta Mo. egyetlen (a világ negyedik) Sakkmúz.-át. Az 1988. nov.-ben megnyílt gyűjt. anyagát sakk-készletek, szakkönyvek és folyóiratok, sakk nagymesterek által ajándékozott relikviák alkotják. Valami jelet hagyni címmel négy kötetben foglalta össze életművét. Hosszú ideig a M. Sakkszövetség elnökségének tb. tagja volt. – Gyöngyös város díszpolgára (1983), gróf Eszterházy Miksa-életműdíj (1992), Pro Urbe Heves (2004), Caissa lovagja (a M. Sakkszövetség és a Sakk-kultúráért Alapítvány Kuratóriuma kitüntetése, 2011). Fotó: Hevesi Helytörténeti Gyűjt. Gy. Gömöri Ilona Dózsa Katalin: → F. Dózsa Katalin Dömötör Ákos (1938. dec. 21. Bp. – 1999. aug. 8. Bp.): néprajzkutató, folklorista, múzeumig. – Apja Dömötör Sándor (1908–1986) néprajzkutató, a Savaria Múz. ig.-ja. – Apja révén már gyermekkorában testközelből megismerkedett a múz.-i feladatokkal, a néprajzi terepmunkával. Egy.-i tanulmányait m. nyelv és irodalom tanári és etnográfus szakon az ELTE-n végezte (1958–1963). Bölcsészdoktori disszertációjában (1972) népmesei témát dolgozott fel. – Mivel nem kapott néprajzkutatói állást, a Pataky István Művelődési Házban előadóként (1963–1965), a Kápolna tári ált. isk. tanáraként (1965–1969), a Népművelési Int. honismereti főelőadójaként dolgozott (1969–1974). 1974-től nyugdíjazásáig muzeális intézményekben dolgozott: a M. Munkásmozgalmi Múz. muzeoló gusa (1974–1988), majd az Angyalföldi Helytörté neti Gyűjt. ig.-ja volt (1986–1998). – Gyűjtéseiből összeállított első önálló kötete (Sarkadi népmesék) egy.-i évei alatt látott napvilágot. Ált. népmesekutatóként emlegették; összeállította a m. tündérmesék katalógusát. Mesekutatóként a Finn Tud.-os Akad. meghívta a Folklore Fellows tagjai közé (1993). A nemzetközi meseenciklopédia (Enzyklopädie des Märchens) alapító társszerzője, a m. szócikkek többségének szerzője. A mesekutatás német nyelvű nemzetközi szakfolyóiratának, a Fabulá nak a munkatársa (1962-től). Muzeológusként az Ózdi Kohászati Művek bejáró munkásainak életmódját és kultúráját kutatta, ebből a témából nyújtotta be kandidátusi értekezését is (Bejáró munkások. A kohászati dolgozók életmódja és kultúrája a Hangony völgyében, 1979). Hét önálló kötete mellett mintegy 300 tud.-os és ismeretterjesztő cikket publikált, többek között az Ethnographiá ban, a Vasi Szemlében, a Studia Slavicá ban, a Magyar Nyelvőrben, a Magyar Nyelv ben, a Múzeumi Kurír ban, a Népművelési Értesítő ben, a Honismeret ben, a Theológiai Szemlé ben, a Savariá ban, szegedi, nyíregyházi, miskolci múz.-i évkönyvekben. F. m.: Sarkadi népmesék (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 34–36. Gyula, 1962); Bauerntochter (Die kluge B. AaTh 875). In: Enzyklopädie des Märchens.
