Élesztős László (szerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok II. (Budapest, 2022)
B
26 Bencsik Bencsik János (1933. márc. 22. Tiszacsege – 2021. jún. 25. Sátoraljaújhely): tanár, etnográfus, múzeumig. – Szülőfalujában járt elemi isk.-ba, ahonnan a falusi tehetségmentő akció keretében került a Debreceni Kegyesrendi Főgimn.-ba, majd a hajdúböszörményi Bocskai István Gimn.-ba, ahol 1953-ban érettségizett. Debrecenben, a KLTE BTK történelem–m. irodalom szakán szerzett középisk.-i tanári diplomát (1957). Hallgatta a Néprajzi Tanszék előadásait is, ahol otthonról hozott élményei, tapasztalatai formálódtak tudássá, és megalapozták társadalomkutatói attitűdjét. Egy.-i doktori címet Debrecenben, a juhászat témaköréből írt értekezésével szerzett (1968). – Szülőfalujában (1957–1959), Etyeken és Újtikoson tanított (1959–1960), majd Polgáron volt járási tanácsi közművelődési előadó (1960–1964), közben rendszeresen foglalkozott néprajzi és honismereti munkával. Múz.-i pályafutását a hajdúböszörményi Hajdúsági Múz.-ban kezdte (1964), amelynek 1969-ben ig.-ja lett. Igazgatása alatt került a múz. mai helyére, a Hajdúkerületi Székház felújított épületébe. A múz. régész és történész státust kapott, s ~ vezetésével új állandó kiáll.-sal nyitotta meg kapuját (1971). A hajdúvárosok történetével foglalkozott, mellette rendszerezően vizsgálta a Hortobágy és környéke legeltető állattartását. 1976-ban a gyulai Erkel Ferenc Múz. ig.-ja lett, ami újfajta szakmai feladatokat jelentett számára: figyelmét főként Békés m. társadalmilag tagolt parasztságának és változatos etnikai arculatának kutatása és múz.-i öröksége kötötte le. A békési tanyavilág parasztsága és zsellérnépe, uradalmi cselédsége éppen úgy foglalkoztatta, mint az egykori német, szlovák, román telepesek hagyományos műveltsége. Martyin Emíliával létrehozta a hazai románság archívumát (Román Gyűjt.), Békés m.-ben elkezdett, Erdős Kamill örökségét is folytató cigánykutatásai révén megszervezte a Cigány archívum ot. Szabadfalvi József meghívására 1984-ben a Tokaji Múz. ig.-ja lett. A társadalmilag differenciált Tokaj-hegyaljai mezővárosok történeti-néprajzi kutatásában és múz.-i reprezentációjában teljesedett ki kutatói és muzeológusi életpályája. A Tokaji Múz. méltó elhelyezésének gondja három évtized után oldódott meg, amikor a műemléki felújítás után megkapta a városka főutcáján álló, „görög” borkereskedő Karácsony-, majd Szaszaráth-család 18. sz.-i, háromszintes lakóházának épületét. 1985-ben ~ irányításával valósult meg Ezen Hegyaljának Tokaj a címere címmel a múz. első állandó kiáll.-a, ami Tokaj-Hegyalja, hangsúlyosan a történeti borvidék névadó települése históriáját, borászatának múltját, a mezőváros egymást váltó generációinak hétköznapjait és ünnepeit tárta a látogató elé. Tokajban 1985-től a Városvédő és Városszépítő Egyesület alapítója, titkára, a Kazinczy Ferenc Társaság alelnöke, 1990-től a városi képviselőtestület tagja volt. Szervezte és irányította a Tokaj-hegyaljai tud.-os konferenciákat. 1996. aug. 1-jén nyugdíjba vonult, de az azt követő másfél évtizedben is töretlenül végezte tud.-os tevékenységét. – Otthonosan mozgott a terepen és a levéltárakban is, munkáiban történeti folyamatában jelent meg a 18–20. sz. paraszti műveltsége, különös figyelemmel annak társadalmi vonatkozásaira. Érdeklődésének középpontjában a társadalom különböző csoportjai álltak. Szolgálatának különböző állomáshelyein hamar felismerte az adott táj és település adta feladatokat, és megtalálta a kutatói habitusának megfelelő új témákat. Regionális témáit mindig tovább vitte az új munkahelyére, de szülőföldje tud.-os témái is egész életében elkísérték őt. Rendszeresen publikált a szakfolyóiratokban, a regionális múz.-i kiadványokban és a helyi napilapokban. Minden munkahelyén jelentős tudományszervezői munkát végzett, és sokat tett a múzeumügy társadalmasításáért. A Hajdúságban jelentős szerepet vállalt a hajdúvárosok történeti monográfiáinak megírásában (Hajdúböszörmény, 1973; Polgár, 1974), útjára indította A Hajdúsági Múzeum Év könyve (1973-tól) és a Hajdúsági Közlemények (1974-től) könyvsorozatát. Gyulai évei alatt részt vett a lokális monográfiák munkálataiban (Békés város, Békéscsaba, Egyek, Szeghalom), rendszeresen közölte írásait a Békési Élet , de szerzője volt a hazai nemzetiségi sajtónak is. Szerk. A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai patinás sorozatát (71–76. kötet). Tokajban állandó szerzője volt a Herman Ottó Múz. és a Kazinczy Ferenc Társaság periodikáinak. 1988-tól évente megszervezte a hegyaljai mezővárosok kutatásának új eredményeit közreadó konferenciákat (1984-től), s azok anyagát új kiadványsorozat köteteibe rendezte (Tokaj és Hegyalja, I–XXIII. 1985–2002) . Megszervezte Tokaj város történeti monográfiájának kutatását és kiadását. Bibl.-ja közel 400 tételt számlál. – M. Köztársasági Arany Érdemkereszt polgári
