Élesztős László (szerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok II. (Budapest, 2022)
V
378 Vajda Vajda László (1923. febr. 3. Bp. – 2010. nov. 14. München): etnológus, afrikanista, egy.-i tanár. – A bp.-i PPTE BTK-n végezte felsőfokú tanulmányait, uo. doktorált Az obo-típusú halmok etnológiai problematikájához c. vallásetnológiai disszertációjával (1947). Életre szóló hatással volt rá az Eötvös Koll. szellemi légköre. Néprajzot Viski Károlynál, vallástörténetet, ókori filológiát Marót Károlynál hallgatott. – A Néprajzi Múz . nemzetközi osztá lyának munkatársa; főleg az Afrika-gyűjt.-t gondozta (1948–1956). Közben a PPTE-n (1950-től ELTE-n) egy.-i tanársegéd, ill. adjunktus (1948– 1955). Nevéhez fűződik a rendszeres egyetemes néprajzi oktatás bevezetése és a m. etnológia – az ún. bp.-i isk. – megteremtése. Az 1956-os forradalom leverése után Lipcsén és Ny-Berlinen keresztül az NSZK-ba távozott. Frankfurtba, a Frobenius Int.-be került, de Hermann Baumann, az Institut für Völkerkunde der Universität München etnológia professzora Münchenbe hívta; 1957-től asszisztens, majd egy.-i magántanár (1962), docens (1964), Baumann halála után intézetvezető egy.-i tanár (1968–1988). – Tanulmányainak fő területe Afrika és Eurázsia, kutatta a pásztorkultúrák, a vallástörténet és mitológia kérdéseit. Széles körű olvasottsága az etnológián kívül kiterjedt a vallástörténet és vallástudomány, a klasszika-filológia, a régészet, az ős- és ókortörténet, a folklorisztika, a nyelvészet, a művészettörténet, a zene történet területeire. Páratlan dokumentációs archív umot hozott létre, amely halála után a müncheni néprajzi múz.-ba került. – M. Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (2008). – Könyvtárát halála előtt a Néprajzi Múz.-nak ajándékozta. F. m.: Untersuchungen zur Geschichte der Hirtenkul turen (Wiesbaden, 1968); Ethnologica. Ausgewählte Aufsätze. Hrg. Xaver Götzfried, Thomas O. Höllmann und Claudius Müller (Wiesbaden, 1999). Irod.: Festschrift für L. V. Hg. Claudius Müller, Hans-Joachim Paproth (Münchner Beiträge zur Völkerkunde, 1. München, 1988); „Én tulajdonképpen történésznek tartom magam”. Fejős Zoltán interjúja V. L.-val (Tabula, 9, 2006. 1, 15–39. p.); Voigt Vilmos: V. L. – a magyar etnológus (Fórum, 12, 2010. 4, 168–171. p.); Richtsfeld, Bruno J.: L. V. (3. Februar 1923–14. November 2010) (Münchner Beiträge zur Völkerkunde, 14, 2010. 11, 7–15. p.); Kory, Raimar W.: L. V. (1923–2010) (Paideuma, 58, 2012, 317–321. p.); Filep Antal: Emlékezés V. L.-ra, az etnológia budapesti tanárára (Acta Ethnologica Danubiana, 13, Komárom–Somorja, 2011, 287–294. p.); MNépLex V.: 460. p. – Film: Egy szó mögött világok lehetnek. Portréfilm V. L.-ról. Beszélgetőtárs-szakértő Fejős Zoltán, rendező-operatőr Tari János (Néprajzi Múzeum, Kutatói portrék, 2008). Fotó: V. L. 1948–1950 k., Néprajzi Múz. F 284895 Fejős Zoltán Vákár Péter Arthur; Vákár P. Artúr (1879. máj. 23. Gyergyószentmiklós, Csík vm. – 1958. febr. 15. Gyergyószentmiklós [Gheorgheni, Románia]): örmény származású diplomata, lapkiadó, közíró, m. kir. kor mány tanácsos. – Jog- és államtud.-i tanulmányokat folytatott Bécs -ben, Bp.-en, majd Kolozs váron, ahol 1916-ban jogi doktorátust szerzett. Közben elvégezte a Bp.-i Orsz. Színművészeti Akad.-t is (1902–1905). – Hazatérve megalapította a Csíkvármegye c. ellenzéki lapot (1905; főszerk. is) és a Kossuth nyomdát, amelynek tulajdonosa lett. Közéleti és politikai cikkeivel nagy szerepet játszott a város fejlődésében, közvéleményének alakulásában. A lap hasábjain indította el a gyergyószéki árvaház, vmint a főgimn. létesítésének gondolatát. Megalapította a Gyergyói Múz. és Könyvtár Egyesületet (1902), az általa létrehozott gyűjt.-t a Gyergyói Múz. elődjeként, alapjaként tartják számon; sajnos a több száz tárgyra rúgó, értékes örmény tárgyi örökséget is tartalmazó gyűjt. az I. vh.-ban megsemmisült. Az egyetlen m. politikus volt, aki az Országházban felszólalt a töröko.-i örmény népirtás ellen (1916). A K-mo.-i Főkormánybiztosság Csík vm.-i kormánybiztosa (1916), a Székely Nemzeti Tanács gyergyószéki alapító elnöke (1918 ősze). 1919-ben letartóztatták, s bár Iuliu Maniu menlevelének köszönhetően megmenekült a fogságból és a kivégzéstől, családjával együtt el kellett hagynia az országot. Bp.-en a Főrendiház mellett működő Székely Nemzeti Tanács s annak Külügyi Tanácsa igazgatósági tagja, gr. Bethlen István munkatársaként megalakította az Erdélyi Menekültek Segítő Hivatalát, majd miniszteri biztosként helyettes vezetője lett az Orsz. Menekültügyi Hivatalnak (1920). A Békeelőkészítő Biz. számára megírta a
