Élesztős László (szerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok II. (Budapest, 2022)
V
377 Vágner kény István Gimn.-ban érettségizett, majd az ELTE BTK régészet–történelem szakán tanult (1962–1967). Diplomamunkáját A kalocsai járás őskori településtörténete címmel védte meg. – A tatai Kuny Domonkos Múz.-ban (1966–1987), majd a BTM Ős- és Népvándorláskori Osztályán dolgozott régészként nyugdíjba vonulásáig (1987–1996). – Szakmai munkássága elsősorban a Kárpát-medence középső- és késő bronzkori, kora vaskori időszakára terjedt ki, melyen belül különös hangsúlyt kapott a Hallstatt-kultúra temetkezési halmainak vizsgálata. Nevéhez kötődik többek között a korszakban meghatározó jelentőségű süttői kora vaskori temetkezések és magaslati település kutatása, amelynek kiemelkedő tud.-os eredményeit kiáll.-okon (Tata, Székesfehérvár, Dunaújváros) és nemzetközi konferenciákon (Kassa, Veszprém) is bemutatta. Témavezetője és aktív tagja volt a főváros egyik legjelentősebb régészeti lelőhelyének, a Békásmegyer–Duna-part ős- és népvándorláskori leletanyagát feldolgozó munkacsoportnak is. Jelentősebb ásatásai: Környe–Homoküzem, Árpád-kori templom és temető (1967); Tatabánya–Síkvölgypuszta, avar temető (1971); Almásfüzitő–Foktorok, újkőkori és bronzkori település, római tábor (1970–1971); Tatabánya–Dózsakert, többkorszakos lelőhely (1977–1978, 1981); Tatabánya–Homokbánya, késő bronzkori település, késő vaskori temető (1982, 1984); Szigetszentmiklós–Vízmű, többkorszakos lelőhely (1989); Biatorbágy–Hosszúrétek I., kora vaskori település és temető (1991). F. m.: Előzetes jelentés egy koravaskori halomsír fel tárásáról Süttőn (Communicationes Archaeologicae Hungariae, 3, 1983, 19–54. p.); Neue früheisenzeitli che Gräberfunde aus Transdanubien. Urzeitliche und frühhistorische Besiedlung der Ostslowakei in Bezug zu den Nachbargebieten. Vékony Gáborral (Nitra, 1986, 217–226. p.); Későbronzkori település nyomai az M0 autópálya szigetszentmiklósi nyomvonalának közelében. In: Régészeti kutatások az M0 autópálya nyomvonalán I. (BTM Műhely 5, Bp., 1992, 211–240. p.); A Sághegy környéki kora vaskori halomsírok fémmellékletei 1. (Savaria, 23/3, 1996–1997, 23–47. p.); Das Hügelgrab von Kismező bei Ságberg (Zalai Múzeum, 1997. 8, 27–38. p.); Az Észak-dunántúli mészbetétes kerámia Esztergomi csoportjának települése Dunaalmás-Foktorokban (Ko márom–Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei 8. 2001, 7–81. p.). Fotó: Vékony Eszter, a család tulajdona Szilas Gábor Vaágner Lajos: → Vágner Lajos Vágner Lajos; Wagner; Vaágner (1815. febr. 10. Tiszabogdány, Máramaros vm. – 1888. jún. 9. Huszt, Máramaros vm.): erdészeti hivatalnok, botanikus. – A család 1817–1819 körül Dombóra költözött. Középisk.-it a máramarosszigeti r. k. gimn.-ban (1824-től), majd a kassai gimn.-ban végezte (1835). – A máramarosi kir. bánya és jószágigazgatóság sószállító biztosa (1835–1855), előléptetése után a huszti erdészeti kir. gazdasági hivatal ellenőre és pénztárnoka (1855–1870), majd a rahói erdészeti hivatal pénztárnoka volt (1870–1880). Nyugdíjba vonulása (1880) után Huszton élt. Elsősorban Máramaros vm.-ben kutatta a terület flóráját és gyűjtött virágos növényeket 1837-től haláláig. Jelentős számú herbáriumát saját gyűjtésein kívül cserepéldányokkal gyarapította. Cserepartnereinek száma elérte a kétszázat. Herbáriuma élete végén kb. 40 ezer példányt tartalmazott. Saját személyes gyűjt.-ét ma a M. Természettud.-i Múz. Növénytára őrzi, amelyet 1892-ben vásárolt meg az intézmény. Cserekapcsolatai révén herbáriumi lapjai a világ számos nagy természettud.-os gyűjt.-ében megtalálhatók. Néhány rövidebb florisztikai cikke jelent meg az Österreichische botanische Zeitschrift ben és egy nagyobb terjedelmű munkája Máramaros vármegye monográfiájában. – Tiszteletére egy kárpátaljai endemikus növényt neveztek el (Phyteuma vagneri, ~-varjúköröm). Huszton egy ~-varjúkörömöt mintázó szobrot állítottak emlékére (2015). F. m.: A megye növényzetének ismertetése. In: Máramaros vármegye egyetemes leírása (Bp., 1876). Irod: Andrik Éva, Karácsonyi Károly, Shevera Miroslav, Pifkó Dániel, Kohut Erzsébet, Kish Roman: In commemoration of L. V. (1815–1888): 200 years of his birthday (Contribution of amateur naturalist into biological diversity studies. Beregszász, 2015); Pifkó Dániel, Andrik Éva, Kohut Erzsébet, Karácsonyi Károly, Kish Roman, Shevera Miroslav: V. L. (1815–1888) hagyatéka a Magyar Természettudományi Múzeumban (Annales Musei historico-naturalis hungarici, 107, 2016, 239–256. p.). * Halotti bizonyítványában feltehetőleg tévesen szerepel Hosszúmező [Câmpulung la Tisa, Románia]. Pifkó Dániel
