Élesztős László (szerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok II. (Budapest, 2022)
G
109 Garas történetet és régészetet hallgatott (1937–1941), művészettörténetből szerzett egy.-i doktori oklevelet (1941). A művészettörténeti tud.-ok kandidátusa (1955, Magyarországi festészet a XVIII. században c. korpuszáért), doktora (1961). – 1945. febr. 1-jétől a Szépművészeti Múz. (SzM) Régi Képtárának munkatársa: múz.-i őr (1945–1951), tud.-os munkatárs (1951–1964), az SzM főig.-ja (1964. jan. 1.–1984. márc. 31.); a felújítás alatt álló múz. kirablása, majd a hét kép megkerülése után nyugdíjazását kérte. Részt vett a háború utáni romeltakarításban, a visszatért műtárgyak fogadásában, az első kiáll.-ok megrendezésében. Két évtizedes ig.-i tevékenysége során sikerült fenntartania az intézmény korábbi tud.-os színvonalát, nemzetközi hírnevét, véghez vinnie egyfajta Ny-ra nyitást. A szoc. országok közötti kulturális csere keretében főműkiáll.-ok utaztak Drezdától Prágáig, Leningrádtól Varsóig, és a SZM is fogadta e gyűjt.-ek válogatott darabjait (Holland mes terművek, 1967; Velencei festészet, 1968; Az euró pai tájképfestészet kezdetei, 1971). A m. múz.-ok kincseit Ny-Európában bemutató kiáll.-ok sorában az első az 1972-ben Bordeaux-ban általa megrendezett tárlat volt, a vendégkiáll.-ok közül a legfontosabbak: Párizsi műtermek remekművei (1971), Angol portrékiállítás (1973), Expresszionizmus Németországban (1980). A nagysikerű kiállítás cserék mellett felújította a műtárgykölcsönzések gyakorlatát, amely – amellett, hogy elősegítette a gyűjt. széles körű ismertségét –, külföldi kiküldetések, tanulmányutak lehetőségét nyújtotta a muzeológusoknak. Új szerzeményekkel gazdagította a Régi Képtár állandó kiáll.-inak Pigler Andor rendezte sorát. Saját kutatásait dokumentálta több időszakos kiáll.: A budai vár egykori képgyűjteménye (1968), Franz Anton Maulbertsch és kora (1974), vmint a Salzburgban is bemutatott A XVIII. század német és osztrák rajzművészete (1981). Kiemelt figyelmet fordított a múz. tud.-os folyóiratára (Bulletin du Musée Hongrois des Beaux-Arts = A Szépművészeti Múzeum közleményei) és a könyvtár fejlesztésére, emellett hosszú időre biztosította a színvonalas képzőművészeti ismeretterjesztés helyét az állami könyvkiadásban. – Hatalmas bibl.-ja 44 önálló köt.-et és több száz tanulmányt, könyvrészletet, recenziót számlál. Egy.-i doktori disszertációja jelent meg elsőként könyvalakban: Kracker János Lukács 1717–1779 (Bp., 1941). A 17. sz.-i mo.-i festészetet feldolgozó, kétkötetes munkája (Bp., 1953) ma is alapvető kézikönyv, minden további kutatás kiindulópontja; összefoglaló tanulmányok mellett topográfiai és művésznevek szerinti adattárakat tartalmaz. Akad.-i doktori címet Maulbertsch-monográfiájával szerzett, amely német nyelven látott napvilágot (Franz Anton Maulbertsch 1724–1796. Bp.– Bécs, 1960; 2., átd. kiad.: Salzburg, 1974), s 2007-ig még számos kiegészítés követte. Ez ~ legtöbbet idézett műve, nemzetközi hírnevének megalapozója, az œuvre-katalógussal és forrásközléssel ellátott tud.-os művészmonográfiák Európa-szerte követett mintája. Múz.-i munkájához kapcsolódóan elsősorban a 16–18. sz.-i itáliai és a német–osztrák festészetet és rajzművészetet kutatta. Többek között Giorgione és Correggio, Carlo Carlone műveinek felfedezője és szakértője, s teljes rálátása volt valamennyi hazai, vendég- vagy betelepülő művész munkásságára ebből a korból. Meglátásait saját forráskutatásokra és a stíluskritikára alapozta, ám írásaiban korán megjelentek a művészetszociológia, a képkutatás és a gyűjtéstörténet akkor még úttörő szempontjai is. ‒ Gyűjtéstörténeti kutatásainak leginkább hasznosuló eredményeit a budai kir. palota műgyűjt.-einek sorsáról publikálta (legújabban in: Tanulmányok Budapest Múltjából, 2001), de foglalkozott az Esterházy- és a Jankovich-gyűjt.-nyel is; egyik legutolsó tanulmánya is e témakörből jelent meg (Nyerges Évával, in: The Burlington Magazine, 2009). Részt vett a szak terület fontos kollektív vállalkozásaiban: kézikönyvek fejezetei, lexikonszócikkek írása mellett 1993-ban egyik fő szervezője volt „Az európai barokk éve” hazai kiállítássorozatának, vezető szerzője a katalógusoknak. Kései fő műve, a 17–18. sz.-i német, osztrák és cseh festmények feldolgozása is régi kollégáival közös kötetben látott napvilágot a SzM sommás katalógusainak sorozatában 2003-ban. Utolsó, nagy tanulmánya Giorgione Amerikába jutott műveiről már halála után jelent meg (Acta Historiae Artium, 59., 2018, 31–68.). – Az MTA Művészettörténeti Biz.-ának tagja (1951-től), titkára (1956–1959), elnöke (1973‒1989), a M. Régészeti és Művészettörténeti Társulat t. tagja (1992), a Comité International d’Histoire de l’Art (CIHA) tagja (1969-től), t. tagja (1996). Tud.-os folyóiratok szerkesztőbiz.-i tagja: Művészettörténeti Értesítő (1953–1967), Bulletin du Musée Hongrois des Beaux-Arts (MHBA) – A SzM Közleményei (1964–1984), Acta Historiae Artium (1969–1993). Az MTA II. Filozófiai és Történettud.-ok Osztálya l. tagja (1973), székfoglalóját 1974-ben tartotta (Képmás és képlet – az
