Élesztős László (szerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok II. (Budapest, 2022)

F

104

Für

tanár a nyíregyházi (1978-tól), az egri tanárképző főisk.-n (1981-től). Az ELTE Közép- és Koraújkori M. Történeti Tanszékének docense (1986-tól), egy.-i tanára (1990–2000), az Egri Eszterházy Károly Főisk. M. Történelmi Tanszékén egy.-i tanár (1999–2003). – Közéleti szereplőként az 1960-as évek végétől a nemzeti ellenzék soraiban folytatta a közpolitizálást. Az 1980-as évek elejére az ún. népi ellenzéki csoport egyik vezető személyisége lett. A M. Demokrata Fórum (MDF) egyik alapítója, elnökségi tagja (1989–1996), alelnöke (1991), ügyvezető elnöke (1993-ig), majd elnöke (1994–1996). Pártja 1989 őszén köztársasági elnöknek jelölte. Országgyűlési képviselő (1990–1998), az Antall-kormány és a Boross-kormány honvédelmi minisztere (1990–1994). A Ráday-gyűjt. főig.-ja (1996–2000), a Dunamelléki Ref. Egyházkerület főgondnoka (1997–1998). – Történelemkutatóként a m. agrártörténetről, ill. közíróként a magyarság múltbeli és jelenkori sorskérdéseiről jelentetett meg könyveket, tanulmányokat. Számos írása foglalkozott a történelem és a politika aktuális kérdéseivel. Tud.-os tevékenysége főként a rendi korszak utolsó másfél évszázadára (1711–1848) és a polgári korszak közel száz évére (1848–1945), ill. később az 1945–

1961 közötti parasztságtörténet kérdéseire terjedt ki. Kezdetben a mo.-i jobbágyfelszabadítás menetét, lefolyását vizsgálta, ezután a mo.-i nagybirtok 19. sz.-i viszonyait kutatta, középpontba állítva a nagyüzemek tőkés termeléstörténeti problémáit. A tárgykörből számos tanulmánya és egy uradalomtörténeti monográfiája látott napvilágot. Kutatásait kiterjesztette a polgári korszak ált. agrárviszonyaira, elsősorban a dualizmuskori évtizedekre összpontosítva. Ezzel párhuzamosan fogott hozzá a 18. és a 19. sz.-i tanyarendszer, a Duna–Tisza közén kiépült ún. belterjes tanyák történetének feldolgozásához; ezekből a témákból is számos tanulmányt, könyvet publikált. Agrártörténeti kutatásait a közéleti szereplés ugyan megszakította, de néhány éves kihagyás után újra fontos monográfiát publikált egy 18. sz. végi (1784) helyi (Tiszabercel) esemény kapcsán (2000); az 1711–1848 közötti időszak mindennapos világáról írt könyvével az új hazai mikrotörténelem-kutatási irányzat egyik kezdeményezője lett. Két kiemelkedő jelentőségű kiadványnak: a Magyar agrártörténeti életrajzok

három kötetének és a Magyarország agrártörténete

c. nagyszabású vállalkozásnak egyik szerk.-je és szerzője volt. Halála évében, több évtizedes kutatómunkája eredményeként jelent meg Búcsú a parasztságtól c. könyvének első két kötete (2013); az első kötet egy nagy ívű történelmi esszé, amelyben a m. parasztság ezerévnyi történetének ösz

szefoglalására, benne a m. parasztság 20. sz. közepén lezajlott erőszakos felszámolásának bemutatására vállalkozott. A második és harmadik kötetet feleségével, Biró Friderikával közösen állították össze; az utóbbi már halála után, 2014 őszén jelent meg. A trilógia témája szorosan kapcsolódik a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múz. kutatásaihoz, a 20. sz.-i falu átalakulásának, a hagyományos parasztvilág eltűnésének vizsgálatához. Tud.-os jellegű esszék és kisebb publicisztikai írások sokaságát publikálta a m. történeti sorsfordulókról, a határokon túli m. kisebbségek és a velünk élő nem-magyar nemzetiségek történeti vagy aktuális viszonyairól. Fontos összefoglaló művet publikált a történeti demográfia tárgykörében. Merőben újszerű áttekintést készített népesedésünknek a honfoglalástól 2000-ig terjedő, 1100 éves drámai alakulásáról. Szakmai szempontból is megemlítendő az a két kötet, amelyet a Varsói Szerződés végnapjairól és az MDF megalakulásához vezető történelmi eseményekről, benne a személyes szerepéről írt. – Az MTA Agrártörténeti Biz.-ának tagja, a M. Agrártud.-i Egyesület (MAE) mezőgazdaságtörténeti szakosztályának elnökségi tagja, az Agrártörténeti

Szemle és a Honismeret

szerkesztőbiz.-i tagja, a Mezőgazdasági Múz.-ok Nemzetközi Szövetségének (AIMA) tagja. – Alföld-díj (1984), 1956-os emlékérem (1991), Staza Planina II. fokozat (bolgár, 1993), az Osztrák Köztársaság Szalaggal ékesített Nagy Arany Becsületrendje (1994), a Francia Becsületrend tisztje (1997), Bethlen Gábor-díj (2010).

F. m.: A csákvári uradalom a tőkés gazdálkodás útján. 1870–1914 (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok. Bp., 1970); Kertes tanyák a futóhomokon.

Tájtörténeti tanulmány (Agrártörténeti tanulmányok. Bp., 1983); Budapest, Vajdahunyadvár. Szabó Loránddal (Tájak–

korok–múzeumok kiskönyvtára. Bp., 1984; 4., bőv. kiad. 2002); Mennyi a sok sírkereszt? Magyarország embervesz

tesége a második világháborúban (New York, 1987; 2. kiad. Bp., 1989); Magyar agrártörténeti életrajzok.

I–III. Társszerző és szerk. Pintér Jánossal (Bp., 1987–1989); Hol vannak a katonák?... Történelmi esszék (Haza és haladás. Debrecen, 1988); Kisebbség és tudomány (Bp., 1989); Szabadon szeretnénk sírni.

Beszédek, történelmi tanulmányok, interjúk (Bp., 1993); Jobbágyföld – pa

rasztföld. Jobbágyfelszabadítás, 1848–1896 (Bp., 1994);