Bodó Sándor - Víga Gyula (szerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok (Budapest, 2002)
P
Pulszky 720 és Embertani Társulat elnöke. Életének utolsó évtizedeiben múz.-i és tud.-os tevékenysége került előtérbe. Negyedszázadot átívelő ig.-i ténykedése alatt (1869. febr. 25.-1894. dec. 19.) az MNM európai hírű intézmény lett. Az irányítása alatt született fontosabb eredmények: befejezték a klasszicista múzeumépület belső tereinek, köztük a főlépcsőház díszítőfestését; törvény született a nagy értékű Esterházy-gyűjt. megvásárlására (1871); a Lobkowitz-féle ásványgyűjt. megszerzése; a tud.-os osztályok megszervezése; a szakkönyvtár jelentős bővítése; a fénykép-, iparművészeti és gipszmásolati gyűjt, létrehozása; az Érem- és Régiségtár kiáll.- ának megnyitása (1870); az MNM sikeres szereplése a Bécsi Világkiáll.-on (1873); fontos, főként iparművészeti tárgyak megszerzése; harmincéves előkészület után a műemlékek védelme érdekében született törvény (1881). Élete késői szakaszában szakmai orientációja megváltozott, s az antikvitás háttérbe szorult. Ennek feltehetően két oka volt; eladta a Fejérvárytól örökölt és a maga által is fejlesztett gyűjt.-t, s aktívan bekapcsolódott a Nemzetközi Ősrégészeti és Antropológiai Kongresszusok munkájába. Elnöke volt a m. régészet további fejlődését döntően befolyásoló 1876. évi bp.-i kongresszusnak, amelyen széles körű elismerés fogadta az önálló hazai rézkor koncepciójának felvázolását. E témában 1883-ban megjelent kötete ugyancsak kedvező fogadtatásra talált. Több tanulmánya révén a mo.-i vaskorkutatás atyjának is tekinthető. Helyenkénti tévedései mellett, amelyek római és népvándorlás kori cikkeiben is fellelhetők, a régészeti emlékekre épülő - olykor fantáziadús - történeti rekonstrukció egyik legjobb korai képviselője, különösen késői összefoglaló munkáiban. Idős korára - neveltetésének, intelligenciájának, politikai alkalmazkodóképességének köszönhetően - olyan társadalmi rangot vívott ki magának, hogy múzeumig.-ként, tudósként szinte mindent elérhetett, ami sok hasznot hozott az MNM-nek, anyagi és erkölcsi vonatkozásban egyaránt. - Az MTA 1. (1838), r. (1840), t. (1841), utóbb igazgatósági tagja (1873), az MTA másodelnöke (1895 máj.- ától). A bp.-i tudományegy. „tiszteletbeli bölcseleti díszdoktorrá'' nevezte ki (1888). F. m.: Aus dem Tagebuche eines in Grossbritannien reisenden Ungarn (Pesth, 1837); Bemerkungen über die Donauregulirung und orientalische Frage (Pressburg, 1838); Nyelvkérdés Magyarországon (Lipcse, 1844); Catalogue of the Fejérváry ivories in the Museum of Joseph Mayer Esq. (Liverpool, 1856); A magyar Jacobinusok. Történeti regény. I—II. (Pest, 1861-1862); P. F. műgyűjteményeinek jegyzéke (Pest, 1868); Deák Ferencz. Jellemrajz (Bp., 1876); Életem és korom. I-IV. (Bp., 1880-1882); A rézkor Magyarországban (Bp., 1883; németül: Die Kupferzeit in Ungarn. Bp., 1884); Magyarország archaeologiája. I-U. (Bp., 1897). Irod.: P. F.-nek - Ötvenéves írói működése jubileumára. 1834-1884 (Bp., 1884); Halász Zoltán: A Pulszkyak (Bp., 1987); P. F. (1814-1897) emlékére. Szerk. Marosi E., Laczkó I., Szabó J., Tóthné Mészáros L. (MTA Művészeti Gyűjtemény. Bp., 1997); Szilágyi János György: P. F. és a múzeum helyzete a 19-20. századi európai kultúrában (Magyar Tudomány, 1995.8., 913-918.); P. F. emlékezete (Magyar Múzeumok, 1997. 4., 3-26.); Szinnyei XI.: 221-246.; MÉL I.: 448M49. Kovács Tibor Pulszky Károly (1853. nov. 9. London - 1899. jún. 6. Brisbane mellett, Ausztrália): művészettörténész, író, múzeumigazgató. - Apja Pulszky Ferenc (1814-1897) régész, művészettörténész, az MNM ig.-ja, anyja Theresa Walter, egy bécsi bankár leánya, felesége Márkus Emília (1860-1949) színésznő. - Pályáját meghatározta Ny-európai neveltetése és tanulmányai. Családjával Londonból Torinóba, majd Firenzébe költözött. Hazatérve az Iparművészeti Máz. főig.-jának titkára (1873-tól). Lipcsében kora legjobb művészettörténészeinél tanult (1874-1877), uo. művészettörténetből bölcsészdoktori oklevelet szerzett. Doktori téziseiben bírálta Passavantnak, Raffaello nagy tekintélyű mo- nográfusának reneszánszértelmezését. Az Iparművészeti Múz. számára bécsi vásárlásokat foganatosított. A londoni, itáliai és német múz.-ok és műgyűjt.-ek alapos ismerete alapján a 19. sz. utolsó harmadának legnagyobb hazai műértőjévé fejlesztette magát. Fő célja egy nemzeti Képtár és Szobortár megalapítása és gyarapítása volt. Az Orsz. Képtár munkatársa (1881-től), majd ig.-ja (1884-től). Az Orsz. Történeti Ötvösmű Kiáll. kat.-ának egyik szerzője (1884). 1893-ban
