Bodó Sándor - Víga Gyula (szerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok (Budapest, 2002)
L
Legányi 554 orvos hívta fel a figyelmét. Az 1920-as évek közepétől (vagy 1931-től), a bányaművelést megelőzően, felásatta a terület fedőrétegét, így idővel komoly magángyűjt.-t és magán- múz.-ot hozott létre az előkerülő tárgyi emlékekből. Feltárta a különböző őskori településrészleteket, a késő bronzkori urnamezős kultúra temetőjének részletét és néhány kora vaskori sírt, közben két bronzkincset is talált. Saját költségén komoly régészeti kutatásokba kezdett a Ság hegy környékén is. Halomsírokat ásatott pl. Boba, Csönge, Jánosháza és Mesteri határában. Eredményeit, a leletanyagokat publikálta. Az Orsz. Történeti Múz. a szakszerűségre, kutatásainak felfüggesztésére, a történeti emlékek beszolgáltatására figyelmeztette (1941); ennek hatására bejelentést tett (1944), amikor a hegyen Árpád-kori temető sírjai is előkerültek. A háború viszontagságait átvészelő, kb. 9000 tárgyból álló magángyűjt.-e 1949-ben az MNM-be került. - A műszaki tud.-ok kandidátusa. F. m.: A sághegyi I. és II. számú bronzleletek ismertetése (Dunántúli Szemle, 8., 1941, 371-379.); A ság- hegykörnyéki hallstattkori tumulus-sírokról (Archae- ologiai Értesítő, 78., 1951, 36-42.); Hallstatt-kori tumulusok a Ság-hegy távolabbi környékéről (uo., 82., 1955, 202-211.). írod.: Káldos Gyula: Emlékezés a 30 éve meghalt L. J.-re (Új Kemenesalja, 1995. jan. 19.); Lengyel Pál: A sághegyi őstelep (Celldömölk, 1964); Jugo- vics Lajos: A Sághegy. A sághegyi bazaltbányászat (Vasi Szemle, 28., 1974, 91-106.). Ilon Gábor Legányi Ferenc (1884. dec. 8. Bp. - 1964. ápr. 9. Lesencetomaj): autodidakta paleontológus, gyűjtő. - Az egri Főreálisk.-ban érettségizett (1902). Bp.-en a Műegy. hallgatója. Az Eger melletti kisegedi birtokon gazdálkodott. A földmunkák során figyelt fel az ott található gazdag fosszilis élővilágra. Egyre tudatosabban gyűjtötte az ősmaradványokat, közben folyamatosan képezte magát. Tervszerű gyűjtőútjai során közel 100 lelőhelyet tárt fel, pl. az ún. Wind-féle téglagyár agyagbányájának felső-oligocén rétegsorát, a kisegedi alsó-oligocén flórát, a nagyvis- nyó-dédesi permo-karbon kövületeket, a Dédestapolcsány környéki ún. homokkőflórák növényeit. A rendszeresen vizsgált lelőhelyekről közel 200 000 ősmaradványt helyezett el gyűjt.-ében, amelynek ma is fellelhető darabjai a M. Állami Földtani Int.-ben, a M. Természettud.-i Múz.-ban és a Mátra Múz.-ban találhatók; ez utóbbiban a leltározott vagy gyarapodási számmal ellátott tárgyak száma közel 80 000 darab. Kora szinte minden jelentős paleontológusa publikált az általa gyűjtött fosszíliák alapján, pl. id. Noszky Jenő, Telegdi Róth Károly, Kolos- vári Gábor, Cs. Meznerics Ilona, Kretzoi Miklós, Balogh Kálmán. Különösen a Schré- ter Zoltánnal és Andreánszky Gáborral kialakított kapcsolata volt meghatározó a hazai földtani kutatás számára. A Dobó István Vármúz. munkatársaként még további 12 évig folytatta gyűjtőtevékenységét, s írta útijelentéseit (1951-1963). Gyűjtőútjai során mindent megfigyelt, feljegyzett, így méltán emlékeznek meg róla a régészet és néprajztud. művelői is. Mindössze egy tud.-os értekezése jelent meg (Kövületgyűjtés a Bükkben. Egri Múzeum Évkönyve, 1963), de hátramaradt, közel 13 000 oldalnyi, részben kötetekbe rendezett kézirata olyan információk (ősmaradványok és régészeti tárgyak rajzai, térképvázlatok, kottázott népdalok, néprajzi megfigyelések, irodalomtörténeti adalékok stb.) tárháza, amelyeken kutatók nemzedékei nőttek fel, s még ma sem mondható teljesen feldolgozottnak. Naplóiban megőrizte az általa vagy hozzá írt leveleket; ezekből nyomon követhetők a korszerű őslénytani gyűjt, létrehozása érdekében tett erőfeszítései. Szakmai elismertségét, a tud.-os élet iránta tanúsított nagyrabecsülését jelzi, hogy az általa feltárt, a tud.-ra nézve is új fajok közül ez idáig 16 viseli a nevét. Fűköh Levente Lehoczky Tivadar, lehotkai (vagy kis- rákói) (1830. okt. 6. Fuzsine - 1915. nov. 25. Munkács): jogász, történész, régész, etnográfus, a kárpátaljai múzeumügy megalapítója. - A kassai jogakad.-n szerzett oklevelet (1851), közben honvédként harcolt a szabadságharcban (1848-1849). Törvényszéki tisztviselő (1852-től), Tiszadobon a Tiszasza- bályozó Társulat mérnöke (1853). 1854-ben végleg Munkácson telepedett le. Jogi pályán működött; Bereg vm. főszolgabírója (1862-
