Bodó Sándor - Víga Gyula (szerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok (Budapest, 2002)

L

547

László

en néprajzi tanulmányokat végzett, dolgozott a Festetics- és a Bíró Lajos-féle polinéziai, ill. új-guineai gyűjt.-eken, fényképezni tanult. 1903-ban 23 háromszéki, 1904-ben 40 háromszéki és udvarhelyi, 1907-ben összesen 20 községbe szállt ki néprajzi gyűjtésre. Vásárlással megalapozta a népi gyer- mekjáték-gyűjt.-t (1904). Jelentős fotódokumentációt állított össze. Rétyen ásatott, emellett a sepsiszentgyörgyi Székely Kiáll, társszervezője (1905; 1907, az Erdélyi Gazdasági Egylettel közösen). Azonosította az egyetlen Kézdivásárhelyen előkerült 1848- 1849. évi Gábor Áron-ágyút (1906). Megkezdte a rendszeres erősdi ásatásokat

(1907). Régészeti tanf.-on vett részt Kolozs- vár-Tószegen (1908), s Bálványosvár környékén természetrajzi anyagott gyűjtött Csutak Vilmossal, Semayer Vilibalddal és G. Dorsay-vel (Chicago, Fields-múz.), a székely kivándorlás ügyében Árkoson végzett kutatást (1909). Ásatáson vett részt Erősdön, Olt- szemen (Roska Mártonnal, Kovács Istvánnal), Kisborosnyón, Egerpatakon, Málnásfürdőn (Füvenyestető), Étfalván, a bükszádi Vápa-várán, Csutakkal az eresztevényi Zádogos-tetőn és a komollói római táborban (1910), majd régészeti és néprajzi-műemléki felmérést végzett Erősdön (Horváth Istvánnal), Sepsiszentgyörgyön stb. Az alispántól régiségvédelmi rendeletet eszközöltek ki a megye területére, a Székely Nemzeti Múz. gyűjtési jogkörével (1911). Csutakkal együtt a zádogostetői, és további 12 háromszéki, 2 csíkbánkfalvi, 1 bardoci lelőhelyet kutatott meg. 8 háromszéki és 2 udvarhelyi településen, ill. Csíkszentgyörgyön és Csík- bánkfalván néprajzi, Sepsiszentgyörgyön, Árapatakon természetrajzi gyűjtést végzett (megalapítva ezzel az ősemlősgyűjt.-t); múzeumőri ideje alatt a természetrajzi gyűjt, összesen 10 000 tételre gyarapodott. Kovász- nán átvette az Ebergényi-madárgyűjt.-t; Brassóból megvásárolta Resch Adolf ritka kályhacsempe- és bokálygyűjt.-ét. 1910- 1911-ben Kézdiszentlélekre, Kökösbe (Csutakkal, Posta Bélával), Csíkmenaságra (Kós Károllyal) szállt ki szárnyasoltárügyben. Néprajzi szobabelsők összeállítását tervezték. Kós Károllyal, Semayer Vilibalddal, Toroczkai-Wigand Edével, Beluleszko Sándorral Dálnokon székely kaput szerzett be;

Szinte Gábor ötlete nyomán megpróbálta megvásárolni az ún. egyes házat; ez jelentős lépés volt az első m. skanzen történetében (1911). Sepsiszentgyörgy-Bedeházán, Erősdön, további négy háromszéki lelőhelyen ásatott, Csíkban néprajzi anyagot gyűjtött (1912). Tanulmányúton járt Ausztriában, Cseho.-ban, Németo.-ban, a berlini néprajzi múz.-ban konzerválási eljárásokat tanult (1913). Gyergyóban, Udvarhely vm.- ben, Háromszéken néprajzi gyűjtést folytatott. Háromszéken, Csíkban, a Barnaságban néprajzi gyűjtést végzett (1914). Múzeumőr társával, Csutak Vilmossal 1913-tól egy díj- noki és egy szolgai állást rendszeresítettek (a két múz.-i őrt a Székely Mikó-Koll. adta), de rájuk hárult az adminisztráció túlnyomó része, az építés ügykezelése, a gyarapítás, gondozás, leltározás, költöztetés, a berendezési munkák megkezdése, a pénztári nyilvántartás és ügykezelés, a statisztikai és leltári kimutatások, napszámjegyzékek, mun- kásbetegsegélyző ügyek stb. intézése. Csutakkal és ifj. Gödri Ferenccel együtt, Kós Károly tervei alapján megteremtette a múz. saját, új épületegyüttesét (1911-1913; főépület, két múzeumőri lakás). 1916-ban rendezték a múz. jogállását, így a román hatóságok nem vehették át, és nem is volt majorálható román tagfelvétellel. Az I. vh. idején Bp.-re menekítették a legértékesebb anyagot

(1916), amely csak 1922-ben került vissza. Az épületet katonai célokra foglalták le (1917-1920), ennek ellenére végeztek múz.-i munkát, s még 1919-ben is vettek át hagyatékot (Daday Vilmosét). Az impériumváltás után Csutakkal, ill. az egész megye magyarságának mozgósításával rendbehozták, berendezték az épületet (1920), Kós Károllyal belsőépítészeti megoldásokat terveztek (1921; fal- és üvegfestmények), s 1922-ben teljesen megnyitották a múz.-ot a nagyközönségnek. 1923-tól ~ lapidáriumot rendezett be. Nagyhatalmú román támogatókat nyertek meg ügyüknek (I. Ferdinánd király, Al. Tzigara-Samurcaş miniszter; ők a Székely Nemzeti Múz.-ban a legérdekesebb romániai múz.-ot látták). A román alapítványi törvény megszületését követően rendezték a múz. román jogi státusát. Beindították a múz.-ban tartott ismeretterjesztő, népiegye- tem-szerű előadásokat, zenei-irodalmi este