Bodó Sándor - Víga Gyula (szerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok (Budapest, 2002)
K
Korek 490 orosz hadifogságban katonalelkész. Hazatérése után Tótkomlóson egyházi oktató, állása megszüntetése után káplán, majd lelkész (1953). Az 1950-es években kezdte el gyűjteni a tótkomlósi szlovákság használati tárgyait, gazdálkodási eszközeit, írásos emlékeit. A gyorsan szaporodó néprajzi tárgyi anyagot az egyház magtárában helyezte el. A gyűjt.-t (Szlovák Néprajzi Gyűjt., Tótkomlós) 1984-ben állandó helyére, az 1831-ben épült egyemeletes épületbe költöztette, amely korábban az egyház gondnoki hivatala volt. Orsz., ill. némely vonatkozásban nemzetközi hírű gyűjt.-t hozott létre. Gyűjtőmunkája mellett számos, a tótkomlósi szlovákság népi kultúrájával foglalkozó tanulmányt írt. F. m.: Harangozok és harangozási szokások Tótkomlóson (Vallási Néprajz 2. Bp., 1985,401^431.); Adatok a tótkomlósi idénymunkások vándorlásáról, életéről a visszaemlékezések alapján (Szántó Kovács János Múzeum Évkönyve, Orosháza, 1963-64, 197- 206.); Népi kismesterségek. Cséplőbandák. Summások - Rend és szokás a szlovák evangélikus istentiszteleten (in: Tótkomlós néprajza. 1996,101-150., 275-314.). írod.: Ondrej Krupa: Blahoíelanie Jánovi Koppá- nyovi k osemdesiatym narodeninám - Koppány János köszöntése születésének 80. évfordulóján (Národopis Slovákov v Mad'arsku 10. - Magyar- országi szlovákok néprajza 10. 1994, 177-181.). Andó György Korek József (1920. febr. 9. Szeged- Nagyszéksós - 1992. máj. 29. Bp.): régész, múzeumi főigazgató-helyettes. - A szegedi tudományegy.-en történelem-földrajz szakos tanári diplomát (1942), majd a Szenteskajám avar temető leleteinek értékeléséről írt disszertációjával bölcsészdoktori oklevelet szerzett (1943). Díjtalan gyakornok, ösztöndíjas a szegedi egy. Régiségtud.-i Int.- ében (1943-1944). Részt vett professzora, Banner János Hódmezővásárhely környéki feltárásain, ill. Zenta és Zombor határában ásatásokat vezetett. Rendezte, leltárba vette a szegedi Városi Múz. régészeti gyűjt.-ét. Katonai szolgálatra hívták be (1944. szept.); amerikai fogságba került (1945. ápr.). Hazatérése után tiszteletdíjasként a szegedi, a hódmezővásárhelyi és az orosházi múz. régészeti gyűjt.-einek rendbetételét végezte (1946. máj.-tól); emellett díjtalan tanársegéd volt a szegedi egy.-en. Az MNM Régészeti Osztályának munkatársa (1948. máj. 1.-1953. febr. 1.). Meghatározó szerepet vállalt az ősrégészeti gyűjt.-ben lévő, korábban leltáro- zatlan, s a vh. alatt azonosíthatatlanná vált, igen nagy mennyiségű tárgy rendezésében, leltárba vételében. Fő kutatási területének az újkőkort és a rézkort választotta. Ásatást végzett Folyás-Szilmeg, Tápé-Lebő (1950) határában újkőkori telepeken, továbbá az alsónémedi rézkori temetőben (1949). Banner Jánossal együtt elkészítette a késői rézkor emlékeit összefoglaló könyvet ( Die Péceler Kultur. Bp., 1956). Ugyanennek a korszaknak fontos forrásanyagát tartalmazza az alsónémedi temető leleteinek közlése (1951). A Népművelési, majd Művelődési Min. osztályvezetőjeként (1953. febr-1957. máj.) irányította a vidéki múz.-ok régészeti gyűjt.-einek nyilvántartási munkáit, a leletmentő feltárások megszervezését. Tevőleges szerepe volt az MNM épületét az 1956. évi forradalom idején ért károk elhárításában, a helyreállításban. Az MNM Régészeti Adattárának osztályvezetője (1957. máj.-1961. júl.), majd a múz. főigh.-e (1990. évi nyugdíjba vonulásig). Fontos tud.-os adatokat, forrásanyagot szolgáltató ásatásokat vezetett Zalaszentgrót-Csáfordon (1959; két rézkori aranykorong lelőhelye), vmint nagy újkőkori településeken, Dévaványán (1960, 1963), Upponyban (1961), Szegvár-Tűzkö- vesen (1970), Kisköre-Gáton (1963-1965), Aggteleken (1969) és Sonkádon (1973). Szervezte, segítette azokat a leletmentő ásatásokat, amelyeket az MNM a nagy állami beruházások, a tiszai és a dunai vízlépcsők építési területén végzett. Kutatásainak eredménye az újkőkori tiszai kultúra területi csoportjainak, a Szamos vidéki festett kerámialeleteknek, az alföldi vonaldíszes kultúra emlékeinek megismerése. Patay Pállal közösen írt művében az É-mo.-i bükki kultúra leletkataszterét tette közé (1958). A rézkor késői szakaszának megismeréséhez a Salgótarján-Pécskőn (1963) és a Szigetcsé- pen feltárt telepleletek (1983), vmint az alföldi bolerázi típusú leletek (1985) közlésével, lényeges eredményekkel járult hozzá. Az újkőkori tiszai kultúráról írt disszertációjával kandidátusi fokozatot szerzett (1973); a munka, újabb kutatási eredményekkel kiegészítve, 1989-ben jelent meg, értékes for-
