Bodó Sándor - Víga Gyula (szerk.): Magyar Múzeumi Arcképcsarnok (Budapest, 2002)
B
125 Bökönyi Pachyderma nem Erdély eocaen rétegeiből (uo. IV., 1875. 2., 83-102.); A Magyar Korona országai területén mívelésben és feltárófélben levő nemesfém, érez, vaskő, ásványszén, kősó és egyéb értékesíthető ásványok előfordulási helyei. Gesell Sándorral (Térképpel, M=1:900 000. Bp., 1898); A petróleumra való kutatások állása a Magyar Szent Korona országaiban (A Magyar Királyi Földtani Intézet Évkönyve XVI., 1908. 6., 369-479.). írod.: Lóczy Lajos r. t. beszéde Nagysuri B. J. 1.1. ravatalánál 1909. május 12-én (Akadémiai Értesítő, XX., 1909, 514-515.); Pálfy Mór: Nagysuri B. J. (Bányászati és Kohászati Lapok, XLIL, 1909. 653- 656.); Telegdi Roth Lajos: Johann Bockh de Nagysúr (Verhandlungen der Kaiserlich-Königlichen Geologischen Reichsanstalt, 1909. No. 8., 179-181.); Szontagh Tamás: Nagysuri B. J. élete és munkálkodása (Földtani Közlöny, XL., 1910.1-2., 3-25.; bibl.-val); Schafarzik Ferenc: B. J. levelező tag emlékezete (A Magyar Tudományos Akadémia elhunyt tagjai fölött tartott emlékbeszédek XIV. 12. sz. Bp„ 1914; bibl.-val); B. J. és Böckh Hugó szerepe a magyar geológiában. Szerk. Hála József (Bp., 1991; bibl.-val); Hála József-Maros Gyula: Art geo palota a Stefánián. 100 éves a Földtani Intézet Lechner Ödön által tervezett szecessziós épülete (Bp., 2000); Szinnyei II.: 1294-1296.; Pallas Hl.: 604-605.; Révai III.: 645.; Gulyás III.: 1127- 1128.; MÉL L: 256-257.; MTL: 203-204.; MNL IV: 433.; RÚL III.: 471. Hála József Bökönyi Sándor (1926. márc. 17. Vállaj - 1994. dec. 25. Bp.): állatorvos, archaeozooló- gus. - A bp.-i József Nádor Műszaki és Gazdaságtud.-i Egy. Állatorvosi Osztályán tanult (1944. szept.- től). Önkéntesként szolgált az új m. hadsereg 2. honvéd gyalogezredében (1945. márc. 23.-aug. 24.). Az Agrártud.-i Egy. Állatorvosi Karán állatorvosi oklevelet szerzett (1950). Szigorló állatorvosként a Phylaxia Állami Oltóanyagtermelő Int.-ben (1949. jún.-szept.), majd az Orsz. Természettud.-i Múz. Embertani Tára laboratóriumában dolgozott (1949. szept.-1950. okt.). Előbb önkéntesen (1950. szept. 1-jétől), majd a Múz.-ok és Műemlékek Orsz. Központja (MMOK) megbízásából az Orsz. M. Történeti Múz., az Orsz. Természettud.-i Múz., a Művelődéstörténeti Múz., vmint a pécsi múz. állatcsontleleteit határozta meg (1950. okt. 15.-1951. jan.). Az Orsz. M. Történeti Múz. Régészeti Osztályán teljesített szolgálatot (1951. febr. 19-étől); segédmuzeológus (ápr. 16-ától), muzeológus (1957. jún. 1- jétől), tud.-os munkatárs (1962. máj. 1-jétől). Az MNM Nemzeti Biz.-ának tagja (1956. nov.). Az MTA Régészeti Int.-ének tud.-os főmunkatársa (1973. júl. 1-jétől), osztályvezető (1979-től), az int. ig.-ja (1981-1993), majd tud.-os főtanácsadó. - Az Orsz. M. Történeti Múz.-ban, az első ötéves terv tud.- os feladatainak végrehajtása érdekében felállított (1951), s az MTA irányításával működő, multidiszciplináris szakmai munkaközösségek közül előbb „A kimmer kérdés vizsgálata", majd a „Kora vaskori munka- közösség" munkálataiban vett részt. Az először a Régészeti Osztály 1951. okt.-i munkatervében szereplő Állatcsontgyűjt. hivatalosan az 1953. aug. 15-én hitelesített I. Állatcsont Leltárkönyvbe történt bejegyzésével (leltározással) jött létre. Munkásságának első felében (MNM, 1951-1973) az ásatásokból (Lebő, Tószeg, Alsónémedi, Zengő vár- kony, Dunapentele, Szentes-Vekerzug, Üllő, Jánoshida, Kiskőrös, Bágyog, Budai vár, Tiszalök) származó, felhalmozódott hazai állatcsontanyagokat határozta meg; előbb az MMOK, 1953-tól a Népművelési Min. Múz.-i Főosztálya Vidéki Múz.-i Oszt. megbízásából, majd az MNM „a vidéki múz.- oknak nyújtandó segítsége" keretében (1958-ig), végül önállóan végezte a vidéki múz.-okban levő állatcsontleletek meghatározását és feldolgozását. A rövid idő alatt összegyűlt, hatalmas, meghatározott mo.-i leletanyagból az őskoriakat kiválasztva (38 lelőhelyről 20 510 db állatcsont) Kretzoi Miklós konzultáns irányításával elkészítette paleontológiái tárgyú kandidátusi disszertációját A magyarországi korai alluvium gerinces faunája (a neolitikumtól a La Téne-korig címmel (1958). Az őskorból 61 vad és 7 házi emlősfajt tudott kimutatni. A vad- és a háziállat fajok rövid történeti leírásán kívül a négy nagy régészeti korszak faunastatisztikai alapjait is lefektette. A középkori háziál
