Protestáns Tanügyi Szemle, 1944

1944 / 4. szám - Dr. Pazonyi Béla: A természetrajzi szertár

Dr. Pazonyi Béla: A természetrajzi szertár. x<; rövid tanulságát közölheti. Ugyanez vonatkozik az egyes olvasmányokkal kapcsolatos megbeszélések összefoglalására is. Az olvasmányok feldolgozási tervezete mellett tartalmaznia kell a vezér­könyvnek az illető osztályban feladható házi és iskolai írásbeli feladat és dolgo­zat elmeket is. Különösen ezen a téren fontos, hogy minél gazdagabb választé­kot nyújtson a vezérkönyv a tanár számán : tartalmazzon egészen könnyű és aránylag nehéz feladat-címeket is, hogy ezekből a tanár kiválaszthassa ez osztály színvonalának leginkább megfelelő tételeket. Arra azonban már nem vállalkozhat a vezérkönyv, hogy ú. n. élmény-témákat is felsoroljon, mivel ezek megválasztásánál az időszerű eseményeknek és a helyi viszonyok­nak kell döntő szerepet biztosítani. Kívánatos lenne ezenkívül, hogy tartal­mazza a vezérkönyv azt a képanyagot is, melyet szemléltetésül az olvasmányok megbeszélésével kapcsolatban a tanulóknak be lehet mutatni. Ha azonban ezt a mai könyvkiadási viszonyok nem tennék lehetővé, legalább utalnia kell azokra a legkönnyebben hozzáférhető könyvekre, melyek a megfelelő képeket tartalmazzák. Végül szükséges még ahhoz, hogy a vezérkönyv fen­tebb kifejtett céljának megfeleljen az is, hogy irodalmi utalásokat is adjon : felsorolja azokat a műveket, melyekből további tájékozódás nyerhető a vezér­könyvben felvetett vagy vázolt kérdésekre vonatkozólag. Mivel a gimnáziumi és egyáltalán a középiskolai oktatás célját szolgáló vezérkönyv mindezideig hiányzik magyar pedagógiai irodal­munkból, érthető, hogy a vezérkönyv-írásnak sincsen meg a kialakult elmélete. A fentiekben vázolt elgondolás csupán kiindulási alapul kíván szolgálni ehhez, de nem akar az egyedüli érvényesség igényével fellépni. Ahhoz, hogy a kartársak kívánalmainak és a tényleges szük­ségletnek megfelelő vezérkönyv mielőbb elkészülhessen, kívánatos lenne, hogy a vázolt kérdésekkel kapcsolatban minél több hozzá­szólás érkezzék be folyóiratunkhoz. Debrecen. Otrokocsi Nagy Gábor. A természetrajzi szertár. A mai korszerű természetrajztanításban a nagy természet és a biológiai kert mellett a természetrajzi szertár csak harmadik helyen állhat segítő gyanánt. Szerepe azonban mégsem harmad­rangú, nem szabad értékét és jelentőségét a „modern szempontok" hangsúlyozásával alábecsülnünk. Hiszen hacsak azt meggondoljuk, hogy ma a szorgalmi idő legnagyobb része a késő őszi, téli, koratavaszi hónapokra esik, máris szembetűnhet, hogy a természetet alig, a ker­tet pedig egyáltalán nem használhatjuk szemléltetésre, hanem szer­tárunkra vagyunk rászorulva. A századforduló óta eltelt jó negyven esztendő alatt természet­rajzi oktatásunk célja többszöri gyökeres változáson ment át. Válto.- zott tanítási módszerünk is (talán még az előbbinél többször és alapo­sabban), csak egy maradt állandó : a természetrajzi szertár. Egyik iskola szertára lassan, másiké gyorsabban múzeummá, kis ritkaság- gyűjteménnyé merevedett, s alig különbözik attól, amilyen 50 évvel ezelőtt ..modern “-nek számított.

Next

/
Oldalképek
Tartalom