Protestáns Tanügyi Szemle, 1944
1944 / 3. szám - Dr. Rezessy Zoltán: Élethivatás – életsors
Dr. Rezessy Zoltán : Élethivatás — életsors. 61 szellemnek megfelelően, az előbbivel szemben éppen a szabad pályák kerültek előtérbe. Ma már szívesén fordul a gazdasági vállalkozó, ipari, kereskedő pálya felé az ifjúság, s érettségizett ifjaink is versengve ostromolják a műegyetem kapuit, s a bölcsészkaron egyedül a vegyészkar virágzik, ahol a műegyetemről kiszorult kémikusok találnak menedékre. Ma tehát az ifjúságunk éppen olyan jobb sorsra méltó elszántsággal menekül a világnézeti pályák elől és özönlik a technikai pályákra, mint ahogy annak idején a szabadpályákat megvetve tört a nyugdíjas, hivatali pálya felé. Teszi ezt nemcsak azért, mert ezek gazdasági és társadalmi felemelésére elmúlt kormányaink annyit sem tettek, amennyit tán még a nehéz életkörülmények közt is megtehettek volna, s a rendelkezésre álló szellemi és gazdasági erejüket egyoldalúan a szervezés és a malterkeverés munkájára fordították, és most a csodálatosan kitervezett és megépített gépember mégis akadozni kezd, mert a lélek halódni kezd benne. Hanem teszi ezt elsősorban is azért, mert nem akarja és nem meri vállalni a világnézeti pályával járó bizonyságtevés és színvallás kockázatát. Mint ahogy annak idején féltette jövőjét és exiszten- eiáját a szabadpályák küzdelmeitől s a mindig ezzel járó életfeszültségtől és kockázattól, éppen így igyekszik most belefeküdni a világnézetileg indifferens technikai pályák szekuritásába. És kétségtelen, hogy ezt is igen rosszul teszi. Nemcsak azért, mert rendíthetetlenül hisszük, hogy amint a rég lenézett szabadpályák visszanyerték társadalmi becsüket és értéküket, úgy nem soká késhet már az az idő sem, amikor a mindegyre szociálisabb öntudatra ébredő társadalmunk rájön majd arra, hogy mily értéket képvisel számára lelki életének ápolása és helyes irányítása, nemkülönben kivétel nélkül minden család legdrágább kincsének, gyermekének életsorsalakítása, s ennek megfelelően egyöntetűen fogja megkívánni és megadni ennnek a munkának mind szellemi, mind anyagi biztosítását. Nemcsak azért, mert hazánk egyházi és nemzeti közszolgálata, a legmagasabb közérdek ellen vét az, aki tudatosan fordid el a világnézeti pályák felől, az örök és múlhatalan értékeken nyugvó irányító, vezetőszolgálatot eldobja magától, s ezzel tudatosan megbontja a közszolgálatnak azt a rendjét, aminek vállalását Isten és Haza egyaránt elvárná tőle. Nemcsak azért, mert az élet harcát kikerülni nem lehet, s mint a közelmúlt példája mutatja, tán akkor kell majd itt is ennek a harcnak is a keresztjét felvenni, amikor hordozásához már hiányzik a fiatalos vállalkozókészség, lendület és kitartó erő. Hanem azért, amire itt elsősorban akarunk rámutatni, mert maga ellen vét az elsősorban, aki egész életére megtöri életlendületét azzal, hogy életsorsát szembeállítja élethivatásával, korlátolt látókörű s változó körülményektől pillanatnyilag irányított egyéni akaratát a: isteni elhívás örökérvényüségével. Pedig, hogy ez az elhívás van, tudatos és sorsdöntő az ember életében, és mint élethivatás emberfeletti erőket kölcsönöz az egyénnek, s biztosítja az élet legdrágább kincsét, a lélek belső harmóniáját és