Protestáns Tanügyi Szemle, 1944

1944 / 2. szám - Megjegyzések

M eg jegy zések.

40

lek, hogy a magasabb végzettség előnyöket is jelenthet, alak előtt - sokszor családi kapcsolatok révén nagy lehetőségek csillannak meg, ha megszerzik legalább (!) az érettségit, s ezek örök ellenszenvvel mindenféle tanulás és mindenféle iskola iránt, de jól megjátszott odaadással, és ha kell, szívekre ható, szociális megértésre indító kétségbeeséssel igyekeznek kegyelmi bizonyítványt, szerezni. Sokszor már elképesztő és bosszantó, hogy mekkora tudatlansággal merészelnek egyesek vizsgára jelentkezni. A tudás legcsekélyebb látszata nélkül, körülményeikre hivatkozva igyekeznek megnyerni a tanárok jószívét, s ha valahogyan átevickélnek egy osztályon, azzal a feltétellel, hogy ne’ merjenek mégegyszer ilyen „tudással“ jelentkezni, tovább állnak egy házzal, illetve iskolával és ott „folytatják tanulmányaikat“.

Különösen ma, a megnövekedett munkaerő-kereslet folytán, egyre többen próbálnak így boldogulni. Mikor az iskolában és az életben a tervszerű és rendszeres kiválogatást, rostálást hirdetjük és alkalmazzuk, s ennek a tevékenységnek nemzeti jelentőséget tulajdonítunk, akkor egyáltalán nem megokolt az a túlságosan enyhe magatartás, amelyet a magánvizsgázókkal szemben általában tanúsítunk. Ha jól utána gondolunk, aligha van tanár, aki ne látná, mekkora az előnye a magánvizsgázóknak a nyilvános tanulóval szemben. A tananyag kijelölésénél már rendszerint kedvezményt adunk, csak a legfontosabbra, jóval kevesebbre szorítkozunk, mint amennyit az osztályban megkívánunk. A vizsgázók azonban gyakran még ennek is csak egy hányadát jelölik meg tanult anyagként. Volt pl. olyan IV. o. magánvizsgásom, aki Ovidius szövegből összesen 6 sort jelölt meg, mint fordított szöveget. (De azt sem tudtál) Mekkora előny, hogy az ú. n. túlkoros vizsgázó évente két osztályból vizsgázhat, sőt ha kiváló az eredménye, osztályt is ugorhat. Hányszor adunk elégséges jegyet kegyelemből olyan vizsgázónak, aki meg sem közelíti megbuktatott nyilvános tanulóink írásbeli színvonalát.

Ne legyünk azonban egyoldalúak, ne érhessen a szőrös szívűség vádja sem. Vannak olyan tényezők, amelyek szempontjából a magántanuló helyzete súlyosabb. Neki, mint a versenyparipának, egy alkalomra kell összpontosítania minden erejét, egy feleletéből, tízperces vizsga-diszpozíciójából kell megállapítani tudását, nem úgy, mint a nyilvános tanulónál, aki egész évi szereplése alapján kapja meg érdemjegyét. Hozzájárul még, hogy a vizsgát egy nap kell letennie, s előtte való napon, sőt gyakran közvetlen a vizsgálat előtti délelőttön kell kidolgoznia az írásbeli feladatokat. Egy-egy osztályban 10 13 tantárgyból, ha átlag liz percei számítunk kérdezési időnek, több

mint két óra hosszait tart a vizsga, ez pedig nemcsak szellemileg, hanem még testileg is kimerítő teljesítmény. Szükség lenne azért olyan rendeletre, hogy azon a napon, amelyen még írásbeli vizsgája volt a tanulónak, szóbelire, ne legyen kötelezhető.

Kétségtelenül tekintetbe kell venni a vizsgázó életkörülményeit is : milyen alkalma volt a tanulásra, miért akar bizonyítványt szerezni? Ez el nem mulasztható szociális szempont, 'tisztán látni azonban alig lehet, ehhez szinte nyo ozásra lenne szükség, mert hiszen leginkább a jelölt vallomására vagyunk utalva, ez pedig természetesen önpropaganda jellegű.

Összefoglalva és mérlegelve az elmondottakat, állapítsuk meg, hogy a magánvizsgázók kérdése bizonyos revízióra szorul : csak a legindokoltabb esetben szabad vizsgaengedélyt adni ; szükséges a magánvizsgálatot tevők szigorúbb elbírálása. Ezt egyébként a rendelkezések is megkívánják. Visszás helyzet az is, hogy a négy polgárit végzettek magánúton további tanulmányokat egyesegyedül a legmagasabb fokú középiskola fajban, a gimnáziumban folytathatnak, minthogy sem a kereskedelmiben, sem az újabb, szakirányú középiskolákban nem lehet magánvizsgát tenni. Ez az iskolafaj pedig éppen azt a célt szolgálja, hogy ,,a tanuló általános műveltséghez juttassa és az egyetemi és más főiskolai tanulmányokra képessé tegye“. Tehát éppen nem a legalkalmasabb azok oktatására (nevelésről, sajnos, ezeknél már szó sem lehet!), akik elsősorban valami szakterületen akarnak előbbre jutni.

Rossz vért szül és különféle feltevésekre ad alkalmat az is, hogy egy- egv iskolában aránytalanul sok a magánvizsgázók száma. Vannak olyan isko-