Protestáns Tanügyi Szemle, 1944
1944 / 9. szám - Fejes Sándor: Gondolatok a református iskola nemzeti és szociális neveléséről
188 Fejes Sándor.: Gondolatok a ref. iskola nemzeti és szociális neveléséről közt is mostohagyermek az összetartás. Egy-egy osztályban pártok, vezetőegyéniségekké lódult versenytársak kicsinyben a magyar élet mélységes sebeit példázzák. Az egyes osztályok, párhuzamosak és fölmenők, sokszor oly mereven feszülnek egymással szembe, hogy nem ártana néha — éppen az összetartozásra nevelés érdekében — alkalmas módon szőnyegre hozni ezeket a kérdéseket és rádöbbenteni ifjúságunkat az ellentétek veszedelmére. Mit akarunk mi a nemzeti összetartással, ha még egy osztály ifjúságának összetartó cementjét sem tudjuk megtalálni! Viszont ha ráneveltük gyermekeinket a kicsiny közösségben való összefogásra, nem lesz nehéz nekik bele- illeszkedniök nagyobb közösségekbe se. Mondanom sem kell, hogy milyen nagy felelősség terheli éppen az összetartás kérdésében a nevelőket. Nincsenek-e közöttünk is ellentétek? Persze hogy vannak. De találunk-e keresztyéni s a mai nehéz idők magyar emberéhez méltó megoldást ezekre a kérdésekre? Ifjúságunk a vesékbe lát, éles szeme mindent észrevesz. S ki tudja, nemzeti összefogásra való készsége nem a mi jó vagy rossz példánk nyomán alakul-e észrevétlenül is? A nemzeti összefogásra való nevelés egyébként túlnő az iskola keretein. Itt mindent meg kell tennünk a nemzeti öntudat ébresztésére és ébrentartására. De iskolánkívüli magatartásunkkal, magyar célokat szolgáló közéleti tevékenységünkkel is olyan légkört kell magunk körül árasztanunk, amellyel nem hagyunk kétséget sem diáknemzedékek, sem a nevelői rendet piedesztálon látni szeretők szemében és lelkében aziránt, hogy nincs drágább előttünk magyar fajtánknál, annak lélekszerinti szolgálatánál. 4. A református iskola szociális nevelése. Nevelőmunkánk harmadik vonatkozása a szociális érzék fejlesztése s a szociális segítésre már az iskola padjai közt való ránevelés. Ezzel kapcsolatban tisztán kell látnunk, hogy az ember természete szerint tompult szociális érzékű. Általában minden közösségi életre csak azért képes, mert Isten általános kegyelme az ember minden önzésre, bűnre való hajlandósága ellenére is hagyott a lélek mélyén valami kis szociális érzéket. De hogy ez az érzék elhomályosodása milyen mértékű, azt nem kell magyarázni annak, aki kisebb és nagyobb gyermekek életét, hogy a felnőttekről ne is beszéljek, megfigyelte. A mi pápai diákságunk körében nagyon érdekes tanulmányt lehetne végezni, hogy a mi nagyobbrészt falusi gyermekekből rek- rutálódó fiaink milyen szociális érzéket hoznak magukkal. Gondos megfigyelés azt is kitanulmányozhatná, hogy ez a magukkal hozott érzék hogyan alakul később az iskolai élet, sőt a későbbi társadalmi élet folyamán. Hogyan válik a szegények iskolája által felnevelt térítőből parasztútáló, dzsentriutánzó, „faluvezető“, vagy mint
