Protestáns Tanügyi Szemle, 1944
1944 / 8. szám - Bohár Gabriella: Őszinteségre nevelés
Bohár Gabriella: Őszinteségre nevelés 173 Egyik kis tanítványom szorgalmas, jó tanuló volt, de merev, nehézkes mozgású, félénk és túlságosan zárkózott. Ezért a negyedik év elején többek közt neki is ajánlottam, hogy jelentkezzék az iskola tánctanfolyamára. Merevsége itt kissé csakugyan feloldódott, de élményeiről hallgatott egyelőre. Egyszerre azonban levelet ír, mégpedig — mint bevezetésében jelezte — több előző összetépése után elindított levelet. Beszámoló volt. Ügy érzi, a tánciskola hatása alatt előnyére változott. A felelésben is bátrabb és határozottabb. A következő rész — bevallom — kicsit megijesztett és lelkiismeretfurdalást is okozott. „Egy kis baj történt azonban... — írta ugyanis pontjelzésekkel —, féltem, hogy a tanulásnak hátrányára szolgál, de most már tudom ; azéit még mehet a munka, ha az ember valakit szeret!“ Tiszta kis gyermeki lelkének ez a kedves őszintesége adott alkalmat arra, hogy figyelmét és érdeklődését óvatosan és tréfálkozva visszafordítsam a váratlan balesettől tanulása felé. Év végére bizonyítványa jobb volt, mint egyszer is az előző három évben. Osztályomban hetenként egyszer tíz percet rászánunk az osztálykrónika meghallgatására. Ezt mindig más és más tanuló készíti előzetes feljegyzései alapján. Az osztálytanár így nemcsak a hét minden fontosabb eseményéről értesül, hanem egyúttal új és új színekkel gazdagodik osztályáról alkotott képe is. Az elmúlt évben pl. többek között megtudtam, hogy egyik osztályelsőm titokban nagy divatrajzoló, és tízpercekben igen sokat társalog negyedikes létére különböző selymek, szövetek eséséről, bonyolult ruhaszabásokról stb. A tréfás beszámolókról egyszerre tudatossá vált bennem az, amit soha' nem láttam világosan : miért nem ad ez a tanuló soha többet magából iskolájának, mint amennyi előmeneteléhez éppen szükséges.- Megtudtam azt is, hogy az a kedves, szende kisleány az utolsó padban nagyon szeret csípni, rúgni, sőt a hátbaütéstől sem riad vissza. Felfedeztem, hogy egyik gyámoltalanabb fajta tanítványom alapjában kitűnő megfigyelő, és igen fejlett a humorérzéke is. A másik, jobb fogalmazó pedig meglehetős ügyességgel leplezte eddig dolgozataiban ötletszegénységét. A krónikaírásnál azonban ez nem sikerült. Megtudtam azt is, hogy a latin óra előtti lámpaelal- vásnak némi oka a dolgozatírástól való félelemben is rejlett. Annál rettenetesebb volt azután a bűnhödés, a sötétben lebonyolított nagy felelés alakjában. Ugyanígy sorra kerültek más órák bűnei is, természetesen szelíd szánom-bánomok kíséretében. Az osztálytanár, ha nem is adott egészen hitelt az ígéreteknek, azt mindenesetre jól megjegyezte: kire mikor, miért és miben kell jobban ügyelnie. Természetes azonban, a beszámolókat sohasem használta fel megrovás, büntetés alapjául. Ennyit az őszinteségre nevelés eszközeiről. Felsorolásom természetesen korántsem teljes. A példák, próbálkozások közt bizonyosan sok a támadható, vitatható. Megdönthetetlenségre nem is törekedtem, inkább a különböző vélemények megmozgatására. Ha ez sikerült, úgy cikkem célját teljes mértékben elérte. Budapest. Bohár Gabriella.
