Protestáns Tanügyi Szemle, 1944
1944 / 1. szám - Harsányi Zoltán: Oláh Gábor, a tanár
Harsányi Zoltán: Oláh Gábor, a tanár 1!) képessége bámulatos modulációkat játszott el ezen a minden elő- jadásra képtelennek tetsző, sőt a közönséges beszédben is kellemet- ilenül tompafényű hangon. Színészi iskolája — ha szabad így mondanunk — előadásbeli művészete régi divatú volt kissé : állandóan a nemes páthosz egy neme lobogott hangjában, mint írásaiban is a szent hevület lángja. Tudott azonban ez a hang gúnyos is lenni. Kíméletlenül szarkasztikus és mindent bájos, szelíd humorban feloldó, vagy pazarló jókedvében táncolva, szökdécselve tréfáló. — A gúny volt a fegyvere, fegyelmező eszköze diákjaival szemben is. Félelmetes fegyver az ő kezében, ahova lecsapott vele, ott nem nőtt fü többé, mint mondani szokták, ha maga is úgy akarta. Soha nem bántott meg azonban senkit közülünk önérzetében. Porig sújtott, összetört, megszégyenített, ha úgy akarta, de mindig hagyott egy csöppnyi reményt, hogy felemelkedhessen a megalázott, csak éppen meg kell változnia, másként kell viselkednie. Négy évig tanított bennünket, de soha a négy esztendő alatt egyszer sem láttuk haragudni, egyszer sem hallottuk kiabálni valamiért, mint néha mindenkit, legszelídebb tanárunkat is. Ha valami nem tetszett neki. azonnal kieresztette gúnyja szilaj paripáit, tökéletes biztossággal megütve mindig a kellő alaphangot és máris tisztelettel, megfélemlítve néztünk rá. Még rosszkedvűnek sem láttuk soha. Külseje általában morózus és a felületes szemlélőre barátságtalan volt. Ha megszólalt, viszont azonnal vidám, szinte csokonais pajzán kedv csendült ki szavaiból. A közhittel ellentétben elsősorban vidámnak és könnyednek lehetett mondani, szeretettől, kedvességtől, megértéstől sugárzónak. Szinte az volt az érzésünk, hogy állandóan játszik. Játszott az élettel, a fogalmakkal, a lelkekkel. Játszott és kísérletezett. — Milyen csodálatosan tudott játszani! Talán azért is szerettük any- nyira. Alig volt valami, amit játékos kedvének tükrében minden oldalról meg ne csillogtatott volna előttünk. Pazar könnyedséggel dobta fel a levegőbe a fogalmakat, szikrázva hulltak azok le élőnkbe vissza ragyogó elméjének tűzijátékán keresztül, aztán újra elkapta és friss, nem várt formában nyújtotta ismét felénk. 11a összegezni igyekszem, mit is jelentett benne a tanárnak az író, ebből a néhány jellemvonásból is meggyőzően kiviláglik, hogy sokat. Mindent. Nyilvánvaló, hogy az író a nevelői becsvágy hevítő lángja ellenére is mindig csak író marad, nem adhatva mást, csak mi lényege. Ha így van is, a nevelő gazdagszik ezáltal színben, mélységben, a megfigyelés változatosságában, a lélektani ismeretek sokoldalúságában, különösen akkor, ha az író-nevelő éppen az irodalom ismeretére es szeleteiére igyekszik nevelni. Mert. az irodalomhoz lé hét a nevelés világában módszerrel is meg tudománnyal is közeledni és megértetése, népszerűsítése terén jó eredményeket elérni, az írói szellem szárnyaló suhanással magasba lendülő röptét megragadni és ezzel teljes értékű irodalom oktatást nyújtani azonban csak rokon, csak írói szellemmel lehet. Debrecen. Harsányi Zoltán.
