Protestáns Tanügyi Szemle, 1944
1944 / 7. szám - Kemény Gábor: Gyóni Géza emléke
Kemény Gábor: Gyóni Géza emlékezete. 147 Nincs benne kétség, hogy a szarvasi idők a lelki készülődés éveit jelentették számára. Mikor egy tanári almanachban később nevemet meglátta, felszínre kerültek lelkében szarvasi emlékei, és Chovan tanár úr szakállára esküdött, mennyire megörült a felfedezésnek, s akkor küldte el (1909) Szomorú szemmel c. kötetét jó szavakkal dedikálva. Géza nagybátyja halála után, hetedikes korában Békéscsabára ment. Érettségi után latin levelet írtam neki. Erre ö humorosan, szinte kifogástalan latinsággal válaszolt, megírva, hogy mint teológus, ő is a nevelői pályára készül.1 A gyermekkori benyomások messzire hatnak. Itt nem szólunk a csabai évekről, nem kísérjük lépésről-lépésre egyéni küzdelmeit, melyek őt édesanyjával való ellentétek és önmagával vívott lelki harcok után a magyar poéták gyöngyös-göröngyös útjára irányították. Az alapérzés már kiformálódik a szülői házban, a lélek „anyaggyűjtése“ már a szarvasi években kezdődik, az első nagyobb sikert akkor éri el, mikor csabai gimnázista korában az Üj Időkben jelenik meg egyik verse. Majdnem gyermekifjú még Gyóni Géza, mikor e sorokat írja : Mi dal volt benned, dal marad örökre Éretlen nótád csak dúdolgatod, Amíg megbotlasz egy útszéli rögbe S imába fül el végső sóhajod. Ezekben az őszinte, tisztazengésű sorokban már benne van Gyóni Géza emberi magatartása és költői rangjelzése. A lélek gazdagodik később, a költői tartalom gyarapodik, szerelmes versek, szociális megérzések, forradalmi indulatok, háborús ritmusok, zsoltárok a sivatagban s a rabságban elég gyors ütemben váltják egymást, 1 A hártyapapiroson írt levél, melynek eredetijét sógora, dr. Gyóni F.erenc őrzi, így hangzik : Tekintetes Gajdács Gyula levelével Honorissimus Dominus Professzor magnificus doctor Gabriel Kemény. Tótkomlós. — Gyón, VII. a. d. C. Sept anno MDCDII. Gejza Achim-amico suo! Care amice! Mi Gabi! ,,Si quis te Latiné rogat, responde Latine“-dicit, si memoria non fal lit, proverbium vetus. Equidem hoc nóvum dicis tu (magyarán : „aki téged kővel dob, dobd vissza kővel“) Ceterum nulla disputatio sit, num vetus aut novum hoc proverbium esset, quod summa in epistula posui. Ut vides et hoc sat est, epistula a te Latiné scripta Latiné accepta est et Latiné quoque illi responsum datur. Quamquam in lingua Latina minőre cum exercitatione et eloquentia, quam tu, gloriari possum, attamen non dubito, quin tu hanc culpam praeterinittas. In hac spe audeo tibi professori huius linguae seribere. . . Ad vocem : professor! Epistula tua apparuit mihi decretum tuum illicet, quod discipulis docendis operám tuam dabis. Honor cultoribus plebis! Etiam ego instruendam plebeni me statui, id est professor erő litterarum Hung, et históriáé — at prius theologiam studebo, quam ob rem nunc — si in „Dornum Theologorum“ accipiant — in theologia Posoniana studia mea continuam. Bonum erat mihi sede Budapestini in centro studero sed, dolor, facultas theologia nostra in hac urbe deest. Itaque in oppido pagano tempus agi cogor, etsi voluntas et cupido ad illám trahit. Ita iterum procul erimus, sed ne nos haec res impediat, quin res nostras scriba- mus. Gratulor Julium! Nec porro epistula tractatur. Responde! Amplectitur amicus tuus Géza Achim. Dominus tecum! (sed quam serius).
