Protestáns Tanügyi Szemle, 1944

1944 / 6. szám - Dr. B. Schmidt Gizella: A Magyar Királyi Gyermeklélektani Intézet és Pályaválasztási Tanácsadó

132 Dr, Schmidt Gizella: M. kir. Gyermeklélekt. Int. ét Pályavdlaszt. Tanácsadó

jából, azt nem kel] bővebben fejtegetnem. Elég csak rámutatnom arra, hogy egyik igen fontos általános pedagógiai célkitűzésünknek kell tekintenünk azt, hogy tanítványaink tudjanak békatávlatról madártávlatra emelkedni, minden kérdést magasabb nézőpontból vizsgálni, s a részletek felett uralkodó, áttekintő szemléletet elérni. Ennek a törekvésünknek egyik igénytelen, de nem éppen megvetendő eszköze a térképvázlatkészítés következetes munkája.

Végül még egy megjegyzést. Sok időt takaríthat meg a tanár az új anyag feldolgozásánál azáltal, ha a leckeképpen feladott térkép- vázlatot a számonkérés ideje alatt egy jó rajzos tanulóval a táblára rajzoltatja. Ugyanazon tájegység további tárgyalásánál ugyanis ez lesz a kiindulási alap. A tanulók viszont iskolai füzetük multórai rajzát építhetik tovább. Különösen ott hasznos ez a kisegítő eljárás, ahol kevés tábla áll rendelkezésre, s a rajz megőrzése egyik óráról a másikig lehetetlen. De vigyáznunk kell arra, hogy a tanuló táblai rajza ne legyen számonkérés jelleg ű. Nem kívánhatjuk meg minden tanulótól, hogy táblán hibátlanul rajzoljon. Inkább kitüntetés jellege legyen ennek a szereplésnek. Maradjon a jobb tanulók kiváltsága. Ez ösztönzőleg hat a gyermekre, éppen ezért a rajz bírálatánál ne essünk a szigorú kritikus szerepébe, hanem lássuk meg a jót benne, s még a gyengébben sikerült táblai rajz szerzőjéhez is legyen elismerő és buzdító szavunk.

Általános tapasztalat, hogy a gyermek szeret rajzolni. Ezt a felismerést nagyszerűen kamatoztathatjuk a földrajz tanításában, s a térképvázlat készítése az ismeretszerzésen felül — az Utasítás szavai szerint — „egyik fő eszköze lehet annak is, hogy a tanuló megszeresse a tárgyat“.

Debrecen. Dr. Csinddy Gerö.

Á Magyar Királyi Gyermeklélektani Intézet és Pályaválasztási Tanácsadó.

Egyre jobban hangoztatják szóban és írásban a magyar közoktatásügynek ama nagy hibáját, hogy háttérbe szorította az embernevelési szempontot a szakszerű oktatás szempontjai mellett. De nem is volt soha talán oly nagy szükség erre a nevelő szempontra, mint éppen ma. Az aggodalmaktól, gondoktól, ellentétes világnézetek és jelszavak káoszától összekuszált társadalomban idegenebből állanak szemben egymással a nemzedékek, mint valaha ; már a gyermek is magán hordja a család ideges légkörének a bélyegét: nyugtalan, tiszteletlen és fegyelmezhetetlen, vezetése mindinkább kicsúszik a szülők kezéből. A szülők az iskolától várják a segítséget, de sokszor hiába várják, mert ugyanaz az idegesség választja el a növendéket a tanártól, mint gyermeket a szülőtől. A ma ifjúsága annyira más, mint mi voltunk, és mi nem ismerjük eléggé a gyermeket.