Protestáns Tanügyi Szemle, 1944
1944 / 6. szám - Dr. Virágh Rózsa: A magyar nyelv és irodalom tanításának nehézségei az idei "hadi" érettségi szemszögéből
126 Dr. Yirríyh Rózsa : A magy. nyelv tanít, nehézs. „hadi" érettségi szemszögéből osztályokban (a dolgozatokat szintén leszámítva) kb. 720—730, érettségi anyag : fordítási készség szótudással, egy nyelvtan-, egy régiségtankönyv ; a német órák száma kb. 450—460, érettségi anyag : fordítási készség az írásbelihez. Hasonló módon lehetne kiszámítani a mennyiségtan és természettan anyagát és óráit. Mindezekből tárgyilagosan is meg lehet állapítani — a nélkül, hogy a legkisebb kétség férne a többi tárgy értékéhez —, hogy a jóval nagyobb mennyiségű és legalább hasonló minőségű magyar nyelvi és irodalmi anyag elvégzésére aránytalanul : vagy kb. annyi, vagy csak valamivel több idő áll rendelkezésre. A latin nyelv tanítására pedig a III— VIII. osztályban összesen legkevesebb 200 órával több jut, mint a magyarra. Márpedig azt hiszem, még a legelfogultabb latin rajongók sem állíthatják, hogy az érettségin a latinból nagyobb vagy nehezebb anyagból kellene a tanulóknak beszámolniok, mint a magyarból, vagy a többi tárgyból. A magyar nyelv és irodalom hátrányban van a többi érettségi tárggyal szemben azzal is, hogy a kívánt elméleti anyagot a tanulók nem kapják meg rendszeres, összefüggő, a kívánalmaknak megfelelően megírt tankönyvekben. Innen-onnan kell ossz esz edegetniök, jórészt hallás után vagy jegyzetekből ismereteiket, így nem sajátítanak el irodalmi szókincset, nem fejlődhetik a kívánt mértékben kifejezési készségük, előadásuk (1. Sigmond L. i. m. is!). Ezzel szemben a többi tárgyból, pl. történelemből, természettanból (de a többiből is) a tanulók a VII—VIII. osztályban és egyúttal az érettségire is, megtanulhatják és meg is tanulják legtöbbször szóró 1-szóra a két- két tankönyvet, s az érettségi feleletükben jórészt reprodukálják a tankönyv egy-egy részletét szakkifejezéseivel, szavaival együtt. Ilyen körülmények mellett aztán nem kellene csodálkozni azon, hogy a többi tárgyból szabatosabban és szakszerűbben fejezik ki magukat az érettségizők, mint a magyarból. Nyilvánvaló az is, hogy ezzel a tankönyvnélküli magyar tanítással és az új módszerrel — mint clr. Zimándi Pius is részletesen kifejti — csak az értelmesebbeket lehet a munkába belevonni, s csak a tehetségesektől (de vájjon hány van ilyen egy osztályban?) lehet különösebb eredményt várni. Igen ám, de az érettségin mégis legtöbbször nem a jeles- és jórendű, hanem az elégséges és elégtelen feleletek döntik el és adják meg az általános eredmény megállapításakor a színvonalat! Vizsgáljuk meg a valóság és lehetőség tiszta és őszinte megvilágításában a magyarral szemben hangoztatott másik főkifogást is : a tanulók olvasottságának hiányát. Kétségtelenül igaz, hogy -— néhány jobb tanulót kivéve — a nagy többség nem olvassa el érettségire a megkívánt 65—70 szépirodalmi müvet, a néhány tanulmányt és az ajánlott költeményeket sem. De merjünk egyszer nyíltan szembenézni ezzel a kérdéssel is : a mai iskolai élet mellett egyáltalában megkövetelhetjük-e ezt ifjúságunktól? Megkövetelhet)ük-e a VII—VIII. osztályban (hiszen amit előbb olvasnak, elfelejtik, újra kell olvasniok), hogy a rengeteg más tantárgy és sokféle más tevékenység