Protestáns Tanügyi Szemle, 1943
1943 / 11. szám - Soós Béla: Az irodalom a református nevelés szolgálatában
Soös Béla: Az irodalom a református nevelés szolgálatában 251 A példák számát szaporíthatnék. De elégedjünk meg egy utalással. „Ne adjátok, ami szent, az ebeknek.“ Márpedig az Isten fenségét, az ember felelősségét és bűntudatát igenis pellengérre állítja ez a regény. Még akkor is, mikor a gyilkossá lett Deák Adámban a megtisztult, megbékélt keresztyént rajzolja, még akkor is az a gondolat bujkál sorai közt, hogy a vallás csak a testi és lelki nyomorékok számára kábítószerül jó. Mint irodalmi alkotási méltányolhatjuk merész tettnek, lélekábrázolásában művésznek, bírálatában láthatunk fajáért égő fájdalmat : de éppen abban nem érthetünk vele egyet egy pillanatig sem, amit dícsér, amit jónak lát, amit el akarna érni. Vessünk még egy gyors pillantást ,,A iaklyá“-ra. Az újabb irodalmunkból ismert karikatúra/ a kövér, gazdálkodásban magát kiélő, zsíroshangú, tartalmatlan pap, a falun magát száműzöttnek érző úriaskodó papné természetesen itt is előkerül. Hanem e mellett megjelenik a másik nagy kérdőjel : a gyülekezet vallásos élete. Az Ige nekik „csak olyan papi szó“, az igehirdetés alkalom a szunnyadásra. Megbámulásra méltók a régi papok, akik sosem vesztették el prédikációíró kedvüket, s ezek egy teljesen közönyös, hidegszívű nép között élnek. Az urak cinikusak : . .mit akarnak az urak ezzel az öreg elnyűtt bibliával. Lsak hadd rothadjanak már azok a vén, penészes bibliák, annak a sötét lapjairól a baromi alázatot és a szenvedések szeretet ét akarják betölteni a népbe.“ Móricz Zsigmond ezzel az alakjával nem azonosítja magát. Azonban növendékeinknek mégis meg kell mutatnunk ezzel kapcsolni ban az Ige örök dicsőségét : „...az én beszédem, mely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, amit akarok, és szerencsés lesz ott, ahova küldöm“ (Ézs. 55 : 11). Nem hiábavaló az igehirdetés, akármilyen méltatlanok az ő szolgái (emberi vélemény szerint!), és akármilyen közönyöseknek látszanak a hallgatói (megint csak emberi vélemény szerint). Komoly és szép feladat belepillantani egy regényen át a kor leikébe, s az Ige világánál betegnek látni meg azt, ami beteg, s örvendeni annak, ami Istentől való. Ennek a folytontartó bírálatnak minden részletre kiterjedő vezérkönyvet adpi nem lehet, de veszedelmes is volna : nagyon könnyen beállana a hivatalos tanná merevülés veszélye. Pedig — s ez ezeknek a soroknak a lényege — a református tanárnak az irodalom tanításában nem új utasításokra, nem tananyagszíikítésre vagy bővítésre, még csak nem is teológiai tudományra van szüksége. Jó, ha van. De többet ér mindennél az Igével táplálkozó, imádkozó keresztyén élet folytatás. A Szentírás nemcsak hitünknek zsinórmértéke, hanem irodalmi ízlésünket is hatása alá keríti. S mivel lényegében az irodalom kérdése is, mint minden művészeté, ízléskérdés, szabad várnunk irodalomtanításunktól evangéliumi keresztyén irodalmi ízlés kialakítását. A 34. Zsoltár 9. verse egészen realisztikus képpel fejezi ki a hívek érzését : „ízleljétek és lássátok meg, hogy jó az Úr!“ Megtanítani az ifjúságot arra, hogy
