Protestáns Tanügyi Szemle, 1943
1943 / 11. szám - Soós Béla: Az irodalom a református nevelés szolgálatában
250 Soós Béla: Az irodalom a református nevelés szolgálatában latai, mert e nélkül nincs vallás és nincs egység.“ Judit pedig egy mélyen református életforma ellen lázad, mikor őt nevelni akaró anyósáról szól: „Mindig a jó Istenről beszél és tanácsokat ad. Te szereted, ha neked tanácsokat adnak?“ Mi ez, ha nem tudatos menekülés az elől az Űr elől, akiről a zsoltáros így szól : „Hová menjek a te lelked elől, és a te orcád elől hova fussak? Ha a mennybe hágok fel, ott vagy, haaSeolba vetek ágyat, ott is jelen vagy... Vizsgálj meg engem, óh Isten, és ismerd meg szívemet. Próbálj meg engem.. . és vezérelj engem az örökkévalóság útján“ (139. Zs.). És főhőse, Bőjthe András, akit eszménynek szán és a legrokonszenvesebbnek rajzol, még az örökkévaló lélektől is függetleníti magát: „Nem bántjuk egymást (az istennel)... én nem tartok lelket magamnál, ez felesleges luxus. De testem van, s abból kifutja ez az egy élet.“ Mintha keserű paródiája volna ez az igének : „A lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit“ (Ján. 6 : 63). Ennélfogva tud András gyönyörködni abban, hogy akit ő feleségének szán, mert remek teste van, fajfenntartás szempontjából kitűnő, az másoknak a szeretője. A test nem a szentlélek temploma többé, hanem a földi élet egyetlen hordozója. De felszabadulást hirdet a regény minden földi kapcsolat alól is. Alig tudhatna erre kiválóbb eszközt* találni, mint a maró gúnyt. Minden, ami a vallás világával kapcsolatos, szennyes és bűzhödt: legfeljebb egyiknél külső elegáncia takarja, másiknál leplezetlenül megtetszik ez a rothadás. Pl. nincs egyetlen valamire való lelkészi alakja sem. Azt mondotta erre annakidején a kritika, hogy a „görbe tükör“-nek megvan a jogosultsága a javító célzatban, Isten országában a gúny ismeretlen! A szatíra nem keresztyén műfaj! Lehet érdekes, szellemes, mindenképpen ítélet alá esik. Az egyház életének minden külső jelével is gúnyt űz. Az úrvacsorabort fukarul osztogató lelkész délutánra „spórolja“ a bort, a keresztvízről „mint egy lötty vízről“ beszél : öt korona nagy pénz érte, mert a zsidó egy liter kitűnő bort 60 fillérért ad! A családot is lenézi : alig van szánalmasabb alakja, mint a kis tanár, aki ideálisan szeretne házasodni. Akinek meg elvei vannak, az „valóságos elvgörény : nem lehet úgy hozzáérni, hogy elv, igazság és teória ne freccsenjen ki belőle“. Főleg azonban a szeretet nagy törvényét állítja be teljesen a modern világnézet síkjába: „Nem mondom, Jézus mondott egv-két modern dolgot, de ő neki még tányérozni kell a pofont az arcunkkal.“ Ennek a gondolatnak csak méreteiben nagyobb igazolása akar lenni a keresztyénség ellen az újabb külföldi irodalomban elhangzó vád. Csak az ének talál valami kegyelmet előtte: bár a munka, a zsoltár és a pálinka a falusi ember életének nála egyenértékű tartalma, mégis meglátja benne az Isten felé törekvő áhítatot. Persze drasztikus formában kifejezve: ,,Az ősi zsoltár meglöki az embereket, kibőg belőlük az ős isteniszonyos, tévedező barom.“
