Protestáns Tanügyi Szemle, 1943
1943 / 10. szám - Rágyánszki Pál: Az analitikus irodalomtanítás és az irodalomtörténet
Rágydnszki Púi: Analitikus irodalomtanítás és az irodalomtörténet 229 Az analitikus módszer'elsőrendű eszköze még a műalkotások mások számára való közvetítésének is oly értelemben, hogy általa mintegy kézenfogva vezetjük a mindig mélyebb értelem felfedezésére a növendéket. Az analízis mint vizsgálati és mint közvetítő eszköz a tanár egyéniségében kapja meg igazi értelmét. Abban az egyéniségben, mely alázatosan ünnepi lélekkel tud- nyúlni az alkotáshoz, mely életszemléletében gyökerezetten keresi a felsőbbrendű értékeket, s azokat egy életen át szolgálja csak azért, hogy mások számára közvetítse, mint lelkének legbensőbb kincseit, s végezetül, mely bele tud mélyedni az alkotásokba, meg tud érezni mély értelmeket, s tud művészit alkotni. A nevelés művészet, az analízis, melynek lényege az újraalkotás, szintén művészet. Mi tehát a szerepe e művészetben a • tanárnak? Ő az alkotó. Vele együtt alkotnak azonban a növendékek is, sajnos,' nem teljes számban, mert a tárgyi szempontú vizsgálatnál szerzett tapasztalataink alapján kialakult változatosság és lényegi azonosság, valamint az általános érvényüség jegyei a tanár és a növendék szerepének elemzése során kapott jegyekkel nem teljes mértékben azonosak. Az általános érvényüség ugyanis nem áll fenn, mert csak a kiválasztottak módszere a közlés és a befogadás, valamint az együttmunkálkodás terén. Nem szabad azonban elriadnunk ettől, mert hitünk szerint áthidalható. Fentebb mondtuk, hogy életünk minden perce szolgálat és készület, tehát a módszer általános érvényüsége az átadó szempontjából csak időlegesen nem áll fenn. Komolyabb feladat elé állít a növendékek szellemi képességében rejlő szellemi nehézségek kiküszöbölése. Talán helyes úton járunk, ha a tanártól tesszük függővé ezek elhárítását s ezáltal a módszer diadalra juttatását. Rendszeres szellemi munkával ugyanis fokozatosan elérhetünk olyan eredményt, hogy viszonylagosan is értékes, általános szellemi színvonaltól nem várt munkát kapunk a növendékektől. Kétségtelen, hogy minden módszernek vannak nehézségi fokozatai, így az analitikus módszernek is. Nincs másra tehát szükségünk, mint tanítványaink szellemi képességéhez mérnünk a módszert. Az áthidalást azonban teljes mértékben így sem tudjuk'elérni, miként tanításunk egyetlen részében sem arathatunk teljes sikert. Berzsenyi-óránk felépítését követve, azt látjuk, hogy az irodalomtörténeti módszeres egység tárgyalását megelőzően ráhangolást végeztünk. . E ráhangolás kezdetben nem ment túl a sejtelmes kép kialakításán. S valóban hitünk szerint a kezdet sohasem lehet kész, teljesen világos, mert a megismerő tevékenységre irányítás érdekfeszítő, lélekmegmozgató, cselekvésre indító kell legyen. A sejtés, a homályos kép adja a lélek megismerésre ösztönző rugóit, melyeket mi vagyunk hivatottak éleszteni és táplálni a végső kibontakozás beteljesedéséig. A kész, a tiszta és világos egész képének utolsó felvonásként való kikristályosodása van hivatva egységbe foglalni a lelkifeszültség szülte részeket. Ilyen körülmények között a ráhangolásnak nem csupán az óra elején van helye, hanem — az újabb és újabb ismeretek közlése folytán, a lanyhuló érdeklődés felvillanvozása érdekében — kellő mértékben alkalmazva az óra közben is, nemkülönben az óra végén, amikor is az akarati elhatározásra nevelés legfőbb tényezőjének kell elismernünk az óra magasabb rendű értékeinek sajátunkká tétele idején.
