Protestáns Tanügyi Szemle, 1943

1943 / 10. szám - Csanády Sándor: Korszerű magyar irodalomtanításunk első lustrumának tanulságai

Csanády Sándor : Irodalomtanításunk tanulságai

223

hanem a magyar lélek, a magyar él meny közösség formáló erejét, a magyar lélek mélyén fogant esztétikumot.

Irodalmunk körében végzett esztétikai méréseknél mindenekfelett magyarságvoltunk nehézkedési törvényeit kell figyelembe vennünk, amitől pedig távolodóban vagyunk, hiába jelent meg a „Mi a magyar.“ c. nagy tanulmánykötet, jelentve, hogy szellemi életünkben hiányérzet van magyarságvoltunk tekintetében.

Nemcsak a szaktanárok kezében forognak átértékelő, nagy íróinkat megrostáló, idegen hatásokat irodalmunk karaktereként megállapító könyvek, de eljutottak a tanulók kezébe is, és irodalmi közfelfogásunkban jelentős hatást értek el magyar szemléletünk kárára. Ismét idézzük az 59. oldalról Papp Istvánt: ,,...az idegenimádat annyira megy, hogy költőink közül már majdnem csak az számíthat meghallgatásra és sikerre, aki idegen irodalmi jelszót tűz zászlójára ; tudósnak csak azt tekintik, aki jól-rosszul megcsinált német, vagy francia vagy inás idegen rendszert utánacsinál, megmagyarít..

Itt is szolgálat vár a Vezérkönyvekre.

I)r. Simon László tanker, főigazgató így jelöli meg a magyar irodalom tanárának kötelességét: „...ez a hivatásteljesítés nem lehet a hűvösen tárgyilagos, intillektualizmussal telített, csak a külföldet bálványozó széplelkek irodalmárkodása, hanem olyan hűséges szolgálatnak kell lennie, amely a magyar irodalmi öntudatot s ezzel a magyar öntudatot, a magyarságismeretet, a magyar sorsismeretet lelkesen, szinte fanatikusan, de minden öntelt gőgtől mentesen szélesíti, mélyíti, erősíti.“

Ezt a gondolatot, gondolatokat is kell szolgálnia a Vezérkönyvnek I

IV. De szolgálat vár a Vezérkönyvre a tanár gyakorlati, didaktikai munkájának támogatásában is.

Bár az első Vezérkönyvek az egyéni szerkesztésből és elgondolásból eredő eltéréseken kívül kétségkívül magukon viselik majd a kísérlet, próbálkozás jegyeit, mégis hasznos szolgálatot fognak tenni, meit a lefolytatott érettségi vizsgálatok a legkevésbbé sem mutatták az újrendszetű irodalomtanítás praejudikált eredményét. Sőt a tanítás kiforrott, avagy csak biztos és határozott irányt vett munkamenetére és tartalmára sem kaptunk megnyugtató bizonyságtételt. Itt-ott tapasztalhatók voltak ugyan az élményszerü irodalomtanítás kezdeti eredményei, de nagyban-egészben az élénkebb kérdezési forma alatt is még a régi képleteket lehetett felismerni.

Végighallgattunk ugyan olyan vizsgálatokat is, és értesüléseket is szereztünk olyanokról, melyek tartalomban, formában meg is tetézték az első modern érettségihez fűzött reményeket, de cikkünk keretén és célján kívül esik, hogy ezeknek a vizsgálatoknak valós értékével és momentumaival foglalkozzunk.

Az újrendszerű irodalomtanítás nem a várt eredménnyel érkezett meg az első számadásra, de a tárgyilagos bírálatnak azt is el kell ismernie, hogy a tanárok részéről komoly próbálkozás jeleit ismerhettük fel, s ha bizonyos eredménycsillámoknál többet nem is mutatott fel az első érettségi, annak okát nem kereshetjük sem a tanárok érzéketlenségében az új didaktika iránt, sem pedig a régihez ragaszkodó kényelemszeretetükben.

Minthogy cikkünk főgondolata, vagyis irodalomtanításunk magyai ságproblémája az olvasmányok módszertani feldolgozásával is múlhatatlanul összefügg, néhány szóval érintjük a Vezérkönyvek didaktikai szempontjait is.