Protestáns Tanügyi Szemle, 1943
1943 / 4. szám - Hazai irodalom
94 Hazai irodalom. valljam : „Magyar vagyok!“ és e szerint cselekedjem életem minden percében, nem kell indokolás, körülírás, a velejáró haszon és kár lemérése.. . Ez a lélek és szív mélyéből előretörő ösztönös érzelem és öntudat, hit és meggyőződés. Titokzatos, sokoldalú valóság, az élet simogatásától vagy ütlegeitől független meggyőződés, metafizika.“ A felvidéki’ magyaroknak erőt, az egész magyarságnak biztatást jelent ez a munka. Budapest. Dr. Kemény Gábor. Csorba Zoltán : Miskolc és Borsod a magyar irodalomban. Miskolc, 1942. Szerző kiad. 160 lap. Annak a termékenyítő szempont-felvetésnek (a földrajzi és etnológiai tényezőknek a szellemi életre tett hatása vizsgálatának), melyet nemrég megjelent könyvében dr. Molnár Pál alkalmazott szép eredménnyel Debrecen irodalomtörténetének vizsgálatában, újabb sikerült felhasználását adja Csorba Zoltán könyve. Feladata fölöttébb nehéz volt, mert arra a kérdésre, hogy van-e jellegzetes borsodi táj, nép és irodalom, csak azt tudja a tényékhez’hűen válaszolni, hogy „bajos dolog Borsodot. . . irodalmi tájegységnek felfogni“. Ennek ellenére van bizonyos közös irodalmi érdeklődés és szellemi rokonság Miskolc, illetve‘Borsod írói között. Az a körülmény mégis, „hogy az átmeneti, elmosódott vonalú tájat... minden téren a jó átlag jellemzi“, továbbá, hogy ez a határozatlan jelleg a szellem vonalán is érezhető, azt eredményezi, hogy bár szerzőnk a tárgyául választott regionális irodalmat egységben, önálló fejlődésében is igyekszik figyelni, mégis szerfelett sok, végeredményben oda nem tartozó lexikális adat és általánosan ismert irodalomtörténeti tény is szerepel a könyvben. Vitatható kérdés továbbá az, hogy pusztán a születés helye s néhány évi, az illető város algimnáziumában folytatott tanulmány (mint pl. Davka Gábor esetében) döntő tényező-e egyegy író szellemi hovatartozásának a megállapításánál. Szerzőnk mindenesetre méltányolható szempontból talán tágabbra szabja azt a kört, ami a borsodi irodalmat jelenti. A könyvnek azonban „város-pedagógiai“ célja és jelentősége is van : Miskolc lakosságának hagyománytudatát akarja felébreszteni, s a szülőföldismeret nemes célján túlmenően a szellemi múlt feltárásával a város és a vármegye irodalmi életének felpezsdítéséhez akar indítékot adni. Őszinte hittel remélhető, hogv ezt a célját el is fogja érni. Dr. 0. N. G. Böhm Károly : Az ember és világa. VI. rész. Az aestetikai érték tana* Budapest, 1942. Kiadja az O. E. T. Újabb jelentős munkával gyarapodott a magyar filozófiai irodalom. Az O. E. T. áldozatkészségéből az olvasóközönség elé került minden idők legnagyobb magyar filozófusának, Böhm Károlynak az aestetikája. Ez a mű, mint az Ember és világa VI., s egyben befejező kötete jelent meg. A filozófiának talán legnehezebben tárgyalható és vizsgálható része az aestetika. A kutató talán sehol sem zavarják annyira a külső, nem filozófiához tartozó momentumok, mint az aestetikában. Gondolok itt elsősorban a lélektanra, amely olyan fenyegető árok a kutató számára, hogy még neves aestetikusok is sokszor beleesnek, s munkájukra azután rányomja bélyegét a psvchologia. Mikor Böhm geniális elmével megírt művét átolvassuk,' azonnal az a tiszta, filozófiai módszer tűnik szemünkbe, mellyel a nagynevű szerző a tárgyát feldolgozta, s határozott biztonsággal mutat rá elődei fogyatékosságára, vagy a helyes útról való letérésére. Már nagy műve előszavában is vétót emel az ú. n. „Aestetik von Unten“ képviselői ellen, akik mégcsak nem is lélektani, hanem fizikai meggondolásokkal akarnak a problémához közel jutni. Böhm aestetikáját is szervesen beilleszti rendszerébe. Világosan látja, hogyha a projieiáló Én centrális szerepét meg akarja tartani, nem indulhat ki az aestetikai kategóriákból, mint ahogy a legtöbb aestetikus teszi, hanem az aestetikai szemlélésből, vagyis az aestetikai alanyból. Ha ugyanis azt
