Protestáns Tanügyi Szemle, 1943
1943 / 4. szám - Szíjas Pál: Mit kívánjon az egyház a maga gimnáziumaitól
Szíja.s Pál: Mit kívánjon az egnház a maga gimnáziumaitól ?83 az egyéni jóletszést. Inkább az szükséges ehhez, ami az iskolában a legnehezebb : ,,alázatosan tudomásul vennünk azt, hogy a tájékozottságunk nem végleges, nem tökéletes és nem vonatkozik a jövőre, legfeljebb tanulságaival. Nagyon kevés iskolamesterben él az alázatnak ez az őszintesége, pedig, aki másképpen gondolkozik, sajnos, nem jólértesültségének adja lanujelét. s így referáló tevékenysége a nevelés munkájában nem mindig hasznot hajtó.“1 Az evangéliumból folyó magyar életszemlélet kialakulását vagy megtalálását ózonban nem lehet rábízni sem a jószerencsére, sem az éretlen gyermekre/ Hiszen ezt az életszemléletet sokszor még a nevelő is csak hosszas keresgélés után, nehéz tusakodások fejében, esetleg a maga korához és egyéniségéhez nőtt tévedéseknek a felismerése árán tisztázhatja önmaga számára. De feltétlenül tisztáznia kell. Nemcsak önmaga számára, nem is pusztán a növendékei érdekében, hanem az egész egyház érdekében is. Hz azért is fontos, mert az iskola jó vagy rossz hatása nemcsak az ifjúságon át sugárzik ki az életbe, hanem egyébként is. Tiszta képet alkotni a tudományról, a művészetről, az emberi élet nagy kérdéseiről, a nemzeti kultúráról, olyat, ami mentes az önző egyének és a kiváltságos társadalmi osztályok érdekeitől, amit tehát az egyház is elfogadhat : mindez nagyrészt az egyházat hűségesen szolgáló tudós tanároknak a hivatása. Olyan szolgálat, amit az egyház a múltban mindig megbecsült és ma sem nélkülözhet. A nehéz napokra virradt egyháznak és az egész háttérbe szoruló magyar protestantizmusnak meg kell éreznie, hogy a nemzet ismeretlen jövendőjébe nem szólhat bele másként, csak úgy, ha tisztázza az evangéliumi magyar életszemléletet, s arról bizonyságot tesz az ifjúság nevelésében és egész magatartásában. Kzt a bizonyságtételt kell várnia az egyháznak a maga középiskoláitól a történelemórán, a magyarórán, az önképzőkörben, az iskolai ünnepélyeken, a jobb és fogékonyabb tanulóknak adott házi olvasmányokban, az ifjúsági könyvtár összeállításában, amelyből nem kell feltétlenül kirekesztőm a leplezetlen magyar valóságok feltáróit, még a ,,hazaáruló“ Szabó Dezső tanulmányait sem. De az evangéliumi magyar életszemléletnek terjednie és építenie kell az ifjúság nevelésén túl is, iskoláink társadalmi osztályok fölött álló népi-nemzeti jellegében, a szülőkkel való érintkezésben, a tanárok társadalmi munkájában és magatartásában. Valószínű, hogy ha az egyház középiskoláiban ez a szemlélet következetesebben fog érvényesülni, az nem fog a világban mindenkinek tetszeni. Ezzel természetesen józanul számolnunk kell. De a fölösleges udvariaskodásnak nincsen értelme, önmagunkat pedig nem tagadhatjuk meg senki kedvéért. Még kevésbbé mondhatunk le olyan igazságokról, amelyeknek feladása a tapasztalat szerint nemcsak belső, lelki megüresedésünket bizonyítja, hanem létezésünket is fölöslegessé és elhanvagolhatóvá teszi, s számokban is kifejezhető pusztulásunkat vonja maga után. Bizonyos, hogy akik ennek a pusztulásnak a mélyére néznek és okait mindenütt feltárják, azok 1 Karácsony Sándor: Ocsúdó Magyarság 114 — Hő.
