Protestáns Tanügyi Szemle, 1942
1942 / 4. szám - Csanády Sándor: A nemes fajszeretet hőse
74 Csanddy Sándor: A nemes fajszeretet hőse. szép és bölcs mondás, de Körösi Csorna Sándor élete, életének eredménye és példája messze fölötte áll egy közmondás általános igazságának. Mélységes főhajtással kell megállanunk Körösi Csorna Sándor emléke előtt, mert hozzá hasonló nagy lelket és hőst alig találunk a történelemben. Nagy és merész dolgot állítottunk, de megfelelünk érte. Aki végigolvassa Körösi Csorna Sándor életét és vállalkozásának lélekzetmegállító történetét, az megdöbben a székely magyar — ahogy ő magát nevezte — lelki nagyságának láttára, és azt mondja : férfi volt és hős, amilyennel nemcsak a magyar nemzet, de idegen országok is csak ritkán dicsekedhettek, vagy dicsekedhetnek. Az 1815. év tavaszán a göttingai egyetemen Eichhorn tanár, ez a híres professzor beszél a húnokról, a magyarokról, és közbeveti, hogy a magyarok elhanyagolják őstörténetüket, pedig minden nemzet önmagát becsüli meg, ha felkutatja eredetét. Ezek a szavak indították el Körösi Csorna Sándort, a göttingai egyetem hallgatóját a nagy útra, aki már nagyenyedi diák korában megfogadta két társával, Baritz Jánossal és Szabó Józseffel, hogy megkeresik az őshazát. Ő megtartotta fogadalmát. Nemcsak kis sétapálcával — mint mondani szokták — indult el a 25 éves ifjú 1819 nov. 25-én Nagyenyedről, hanem a romantikus kor nagy magyar embereinek győzhetetlen hitével, akaraterejével, és saját személyére szóló, mindenhova érvényes útlevéllel: nyelvtudásával. Nekimegy az ezer veszélyt, százféle betegséget rejtő ismeretlen útnak, mint nagy elődje : Julianus barát. Julianus is akkor indult el, amikor a magyar történelem méhében már ott érett, közeledett, dübörgőit a nemzetünket iszonyúan megpróbáló, de aztán felemelő és megtisztító kor, a tatárjárás kora, amely végeredményben múltúnk, mindenkori jövendőnk nagy és hatalmas próféciája. A történelem titkos erői, melyeket a Gondviselés már jó eleve rejteget és őrizget a megpróbáltatásokat követő időre kegyelemajándékai között, küldötték előre Julianust is, aki az Isten előtt is kedves faj szeretetnek és összetartásank örök magyar példája. Körösi Csorna Sándort sem a diákköri fogadalom vitte, nem is a nyughatatlan emberek vágya kergette az ősök nyomdokait felkutatni, hanem a magyar reformkornak Széchenyieket, Wesselényieket, Kölcsey Ferenceket, Vörösmartyakat, Kossuthokat, Deák Ferenceket, Petőfi Sándorokat, Jókai Mórokat, Arany Jánosokat, Eötvös Józsefeket, Kemény Zsigmondokat, Görgeyeket, Damjanichokat, Batthyányakat, Vasvári Pálokat — de ki tudná mind felsorolni — szülő, nemzetet formáló, országot építő, jövendőt fundáló szelleme, mely már évtizedekkel előbb is telerakta történelmünket ragyogó nevekkel : a Kazinczyak, Csokonaiak stb. stb. fényes neveivel. Nincsen magyar történelmünknek emberi jellemekben, önzetlen cselekedetekben és áldozatos szolgálatokban fenségesebb szakasza a reformkornál. Egy-egy nagy embert mindig adott a Gondviselés,
