Protestáns Tanügyi Szemle, 1942
1942 / 2. szám - Megjegyzések
Megjegyzések. 43 Yégtiszlességekor a zord téli idő ellenére (január 26) zarándokolás volt a Kossutb-utcai templomban és a Dobozi-temetőben ; a Csokonai-kör néhány héttel a gyászeset után (1921) mély kegyelettől áthatott emlékünnepet rendezett, melyen Pap Károly a tudóst és az embert, Ady Lajos a főigazgatót, e sorok írója pedig a Csokonai-köri elnököt méltatta. A Tisza-évkönyv 1922. évi folyama Géresi Kálmánt, mint Tisza István nevelőjét mutatta be. De évek múltával is felújította emlékét Bessenyei Lajos főigazgató a Pap Károlyemlékkönyvben és Zsigmond Perenc a már említett kollégiumi történeti műben. Természetes dolog volt, hogy a Kollégium megfestette arcképét Pálfy József festőművész által, s azt besorozta nagy jóltevőinek és nagyérdemű tanárainak, tanítványainak arcképcsarnokába ; a Csokonai-kör is ott őrzi szinte műalkotás erejével ható szép fényképét a maga ereklyetárában. Debrecen városa is érezte, hogy mivel tartozik történeti múltja búvárának és újabbkori szellemi élete vezető férfiának, utcát nevezett el róla, amely a Simonyi-utat lesz hivatva összekapcsolni a Kardos-utcával, a Nagyerdő előtti villanegyedben. Hamvai a Dobozi-temetőből átszállíttattak a Központi temetőbe, ahol közös sírban és közös sírkő alatt nyugosznak feleségével és felesége szüleivel. Ezt az egyszerű síremléket még sokán felkeresik : hozzátartozók, hajdani tanítványok. főigazgatósága alatt szolgált tanárok, más tisztelők, hogy felidézzék a nagy tudósnak, a fényes elméjű, jóságos szívű, bölcs embernek a testi és lelki képét, hogy kegyelettel hódoljanak az újabb magyar humanizmusnak Géresi Kálmánban megtestesült szelleme előtt. Debrecen. Kardos Albert. \ fenyegető tanárhiány belső okai. A köztudatban is benne van már az, hogy tanárhiány fenyeget, ha még teljes egészében nem is alakult ki ez a rém. Külső okait meg is állapították : okozza a tanári fizetés kicsisége, az előrehaladás észrevehetetlensége, továbbá az, hogy a társadalomban nem részesül műveltségének és fontos kultúrmunkájának megfelelő megbecsülésben stb. Ezeknek következménye azután a hanyatlás, mégpedig : mennyiség szempontjából, hogy olyan kevesen mennek tanári pályára, és ami nem kevésbbé fontos : minőség szempontjából, hogy nem a társadalom színe-java megy erre a szép pályára, hanem az a népréteg, melynek a tanárság emelkedést jelent. Azonban mi, akik benne élünk a tanárság körében, tudjuk, hogy belső okai is vannak a tanárhiánynak, ezeknek orvoslása nem kevésbbé fontos. Mindaz, amit előbb mondottunk, teljes egészében igaz. Azonban, ha visszagondolunk az első háború előtti tanár életére, meg kell állapítanunk azt, hogy akkor szépen, nyugodtan dolgozhatott. Ez nem dajkamese, mellyel csalogatni kívánjuk a tanári pályára gyermekeinket. De akkor szünideje igazán pihenés volt, nyáron utazgathatott, mert volt rá pénze és lehetősége, tapasztalatokat gyűjthetett, s ebből iskolájának volt haszna. Tapasztalt, jól kipihent agyú tanár kezdette ősszel munkáját. De évközben is volt a tanárnak alkalma arra, hogy ú. n. kultúrigényét kielégíthesse : színházakat, hangversenyeket, előadásokat szívesen látogatott, azok állandó közönsége volt. Most anyagiak is gátolják ebben, de valljuk be, kedve, ereje sincs arra, hogy estéjét ezekre szentelje. Az iskola most sokkal többet kíván, többet követel, mint régen. Nem arról a 18—20 óráról van szó, melyet mindig odavágnak hozzá nem értők a tanárságnak. Hogy ez nem 18—20 óra, minden tanítással foglalkozó tudja : dolgozatok javítása, szertári, könyvtári munka, ünnepélyek, egyéb iskolai munkák ezelőtt is kétszeressé tették ezt az óraszámot. Most írnia is sokkal többet kell, mint azelőtt: tanmenetek, óravázlatok, jelentések. Ugyani ezek egy részét kevesbítették újabban, azonban, hogy most kevesebb a tanárjelölt, meg vagyok róla győződve, ez is okozza. S hogy tanárgyermekek nem akarnak tanári pályára menni, ez is hozzájárul : látják atyjuk, anyjuk munkáját, robotolását. s nem akarnak hasonló sorsra jutni.
