Protestáns Tanügyi Szemle, 1942

1942 / 8. szám - Nagy Miklós: A református iskolaügy központi irányítása és felügyelete

Nagy Miklós: A ref. iskolaügy központi irányítása és felügyelete. 179 Az egyházkerületi tanügyi bizottság májusi gyűlésén a következő iskola­évre vonatkozó elvi irányítást adja meg. Számbaveszi a megjelent rendele­teket, és határoz azok végrehajtására vonatkozólag. Tanácsot, utasítást ad, hogy az iskolák a következő évet nyugodt biztonságban tölthessék. Az októberi értekezleten a főigazgató iskolalátogatási jegyzőkönyvei, illetve évi jelentése alapján számbaveszi az elmúlt iskolai év eredményeit, levonja tanulságait és meghozza az esetleg szükségessé váló határozatokat, vagy ilyenek hoza­talára javaslatot tesz az egyházkerületi közgyűlésnek. Tudomásul veszi és összegezi az iskoláktól beérkezett éveleji jelentéseket. Engedélyt ad a be­vezetett új tankönyvek használatára, megerősíti a tanárválasztásokat, enge­délyezi az osztálylétszámot, és tudomásul veszi a párhuzamos osztályok léte­sítését vagy megszüntetését. Megadja az elvi irányítást a főigazgatónak a következő iskolaév iskolalátogatásaira, ügyvitelére vonatkozólag, és szükség esetén felhatalmazza arra, hogy a tanügyi bizottság nevében intézkedhessék. Elbírálja azokat az igazgatótanácsi határozatokat, amelyek fellebbezés foly­tán hozzákerülnek. Gondoskodik arról, hogy az egyházkerület iskoláiban minden a törvényes rendelkezéseknek megfelelően és szép rendben történjék. 15. A főigazgató referense az egyházkerületi tanügyi bizottságnak és az egyházkerületi közgyűlésnek. Ebben a minőségében gondoskodik a bizott­ság és a közgyűlés határozatainak a végrehajtásáról. Évenként vagy saját maga, vagy megbízottja meglátogatja az irányítására bízott iskolákat, láto­gatása folyamán az iskola életének minden vonatkozásában tanácsokat és utasításokat ad, tapasztalatairól a tanártestület előtt beszámol, s látoga­tásai eredményéről a tanügyi bizottságnak és a közgyűlésnek jelentést tesz. Folyó ügyekben és elvi jelentőségű pedagógiai kérdésekben is javaslatokat készít a bizottság és a közgyűlés számára. Jóváhagyja az iskolák fegyelmi szabályzatát, ifjúsági egyesületek alapszabályait, tudomásul veszi a helyet­tes igazgató, az iskolaorvos-egészségtan tanár, az internátusi igazgató és az internátusi nevelőtanárok alkalmazását. Engedélyezi a fiúközépiskolába bejáró leánymagántanulók felvételét, rendkívüli tárgyak tanítását, ismétlő- és előkészítő tanfolyamok tartását, a mellékfoglalkozást és kosztostartást az igazgatók és a tanárok számára. Elbírálja a tanulók kizárását saját isko­lájukból és az ilyen tanulók részére más iskolában magánvizsgálat, illetőleg felvétel kérését, a szabályszerű koron túllévők részére és a szeptember 30-a után jelentkező tanulók részére megadja a magánvizsgálati, illetve a felvételi engedélyt. Az igazgatók részére 1—6 hónapig terjedő szabadságot engedélyez, és tudomásul veszi a tanárok két hétnél hosszabb időre terjedő szabadságo­lását. Másod- és végsőfokon határoz fellebbezés esetén azokban az ügyekben, amelyekben elsőfokon az igazgató határozott. jl6. Az egyetemes tanügyi bizottság az elnöksége által meghatározott időben, de évenként legalább egyszer Budapesten tartja ülését. A meghívót a központi főigazgató állítja össze és az elnökség aláírásával a gyűlés előtt legalább egy héttel postára teszi. A bizottság gyűléseinek a megtartására vonatkozólag az igazgatótanácsi gyűlésekre vonatkozólag hozott szabályokat kell értelemszerűleg alkalmazni. Az egyetemes tanügyi bizottság feladata általában az összes református középiskolákra vonatkozólag ugyanaz, ami az egyházkerületi tanügyi bizottság feladata az egyházkerületi középisko­lákra nézve. A bizottság a református egyház iskoláinak életét állandóan figyelemmel kíséri, a Konvent, az egyházkerületek, az egyházmegyék fel­hívására, vagy egyes iskolák kérésére, vagy saját kezdeményezéséből és külö­nösen a központi főigazgató javaslatára iskolai oktatásügyi és nevelésügyi kérdések tekintetében véleményt mond és javaslatot terjeszt elő az Egye­temes Konventnek. Megvizsgálja az állami intézkedéseket, azokat egyházi szempontból elbírálja, az approbációra vonatkozólag véleményt mond és esetleges módosítás végett a minisztériumhoz javaslatot készít. Határoz azokban a fellebbviteli ügyekben, amelyekben elsőfokon az egyházkerületi Lanügyi bizottság határoz. Számbaveszi a főigazgatók jelentése és a központi főigazgató összefoglalása alapján a református iskolák életének minden jelen-

Next

/
Oldalképek
Tartalom