Protestáns Tanügyi Szemle, 1941
1941 / 3. szám - Megjegyzések
Megjegyzések. 05 intézetben. Fz a 49,2ö0-nek kereken 31%-je. Az 1904- -05. év szerinti 18% 8865 tanuló volna. Ezek az eredmények csak Budapestre vonatkoznak, de országos viszonylatban is valószínűleg hasonló értékekkel kell számolnunk. i'lgy gondolom, ez a néhány szám rávilágít a túlterhelés gyökerére. Elsősorban kifejezi azt (amit természetesen e nélkül is tudunk), hogy intézeteink a múlthoz képest mennyire túlzsúfoltak. Nem az egyes osztályok, mert ezeknek száma megnövekedett, hanem a kevesebb számú tanulóra méretezett épületek. De még ennél is súlyosabb az a szellemi túlterhelés, amely onnan ered, hogy a 10—1K évesek közül 13%-tel több járt 1934—35-ben (és jár most is legalább ennyivel több) középiskolába, mint harminc évvel azelőtt. De akkor válik igazán ijesztővé ez a szám, ha megnézzük, mekkora %-os emelkedését jelenti ez a tanulóifjúság számának? A régi 18%-nek megfelelő 8865 tanuló helyett 15,124 tanuló 6259 többletet jelent ; ez a 8865-nek 70%-je. Vagyis pl. egy 50-es létszámú osztályban 1934—35-ben 20 olyan tanuló volt, aki azelőtt polgáriba vagy kereskedelmibe járt, vagy talán egyáltalában nem is járt iskolába. Tehát igenis, van túlterhelés, de elsősorban az iskola, helyesebben a gimnázium intézménye az, amely a nem odavaló elemek nyomasztó terhe alatt szenved, feltéve, hogy a gimnáziumi oktatás céljául ma is azt tűzzük ki, amit a 30 évvel azelőtti gimnázium : egy olyan szellemileg-erkölcsileg elit rétegnek képzését-nevelését, amelyből a felsőoktatás rostáján áthaladva nemzetünk vezetőrétege kiválogatódhatik. Azonban világos, hogy a mai, számban megnövekedett, de minőségben gyengébb tanuló-anyaggal a gimnázium ezt a feladatot nem teljesítheti. Hiszen ezt a ballaszt-anyagot még a lassanként minimumra redukálódó tanterv is túlterhelné, akármekkora hősies és önfeláldozó erőfeszítéssel igyekszik a tanárság a legjobb módszerekkel valami eredményt elérni. Ha a túlterhelés okait kutatjuk, ezt nem szabad szem elől tévesztenünk. Ne a tantervet kifogásoljuk, a baj gyökere nem abban van, hanem otl, hogy egy 50-es létszámú osztályban 20 olyan tanuló ül, aki szellemi képességei alapján egyáltalában nem való oda, nem szólva azokról, akiket még a többi harminc közül a régi gimnázium is szelektált volna. Ha mégis a tantervet változtatjuk meg, úgyhogy a mai tanuló-anyag átlagos szellemi szintjéhez alkalmazkodjék, ezzel lemondunk a gimnázium tulajdonképpeni céljának eléréséről, és a gimnáziumot lefokozzuk polgári iskolává, holott meg kellene maradnia annak, ami régen volt : a „kiválasztottak“ iskolájának.1 Talán nem tévedek abban, hogy ennek megérzése indít többeket a „kitűnőek“ iskolá jának propagálására. Ilyesmire semmi szükség sincs, ha a gimnázium visszatérhetne régi színvonalára, vagyis ha megszűnnék a nagy tömegeknek beleözönlése. Tudom, nem mondok újat azzal, hogy a gimnáziumi tanulók létszáma egészségtelenül megnövekedett. Az Országos Középiskolai Tanáregyesületi Közlőin hasábjain Csanády Sándor már tárgyalta ezt a kérdést nagy alapossággal („Minőség vagy mennyiség?“ 1936 október). De úgy gondolom, mégsem volt fölösleges e pár sor megírása. Egyrészt nem árt tudnunk, hogy ez a növekedés milyen nagyértékű. Másrészt rá kell mutatni arra a felfogásbeli átalakulási folyamatra, amely ennek a kérdésnek megítélésében észrevehetően jelentkezik. Azelőtt a tanárság a középiskola nívóját féltette a túlságosan sok tanulótól, és úgy vélekedett, hogy a fenyegető áradatnak valahogyan gátat kell vetni (lásd Csanády S. idézett cikkét). Ma számos megnyilatkozás arra mutat, hogy sokan a mostani állapotot véglegesnek tekintve, az ellentétes szempontból nézik a helyzetet és az alacsonyabb átlagos szellemi színvonalhoz mért tanterv megalkotását, valamint a gimnáziumi oktatásban sokszor fölösleges didaktikai eljárások túlzott alkalmazását kívánják. Aki hisz a gimnázium magasabb rendeltetésében és ennek fontosságában, annak ki kell tartania a régebbi felfogás mellett. Budapest. Kürzer Cryula. 1 Kardeván Károly: Az ellenőrző tanár munkája; OKT Közlöny idei számában.
