Protestáns Tanügyi Szemle, 1941
1941 / 3. szám - Rezessy Zoltán: A nemzet napszámosai
58 Rezessy Zoltán : A nemzet napszámosai. eljárás helyébe általánosította az úgynevezett munkáltató módszert, ami viszont a másik végletbe taszította az oktató és nevelőmunkát. Az órákról eltűnőbe került a komoly munka, a számonkérés, a felelősség és fegyelmezettség, miknek káros következményeivel a közelmúlt számos értekezlete és évkönyve kénytelen foglalkozni. Itt tehát, kétségtelenül megállapítható az, hogy az irányítás és az ellenőrzés oldaláról gátló körülmények kerültek a gyakorlati oktató- és nevelőéletbe, amit maga a vezetőség is belátott, ha figyelembevesszük a Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter legutóbbi óratervhasználat módosító rendelkezését. Azonban juthatunk-e kielégítő megoldásig akkor, ha csak itt-ott toldozunk-f öltözünk a bajokon. Pál apostol szavaira kell itt gondolnunk : ,,Ha a trombita bizonytalan zengést tészen, kicsoda készül a harcra?“ Oly egységesen irányító szellemre van itt szükségünk, amely gyakorlati tapasztalatból ismeri nemzeti és egyházi nevelőéletünk minden reális szükségletét és nehézségét, s ennek megfelelően teszi úgy meg az útmutató intézkedéseit, hogy arra a gyakorlati tanító- és nevelőélet igent mondhasson és mondjon. Tűnjék el innen is az a formalizmus és spekulatív zöldasztalszellem, amely nevelőinket és nevelőintézményeinket kísérleti alkalmaknak tekintette arra, hogy magyar lelkűnktől és nemzeti közérdekünktől idegen, külföldön is csak többé-kevésbbé bevált módszereket és eljárásokat kipróbáljon rajtuk, s ezzel az elmélet és a gyakorlat közé itt is csaknem áthidalhatatlan szakadékot vonjon. Ha ennek ellentéteként irányításunk és ellenőrzésünk szempontjai saját gyakorlati szükségleteinknek megfelelően fognak kikristályosodni, eltűnik e számos jelenségben feltűnő szakadék, és minden gyakorló pedagógus vezetőjében és irányítójában valóban azt a nélkülözhetetlen segítő- és munkatársát látja, aki fokozottan nehéz és felelősségteljes hivatásában minden támogatást, tiszteletet, nagyrabecsülést és fegyelmezett szolgálatkészséget megérdemel, hiszen munkájában vezetni, támogatni és segíteni tudja és akarja. Hogy viszont másrészről a nevelői hivatásrend és munkája nemzeti társadalmunk részéről nem részesül méltó elismerésben és megbecsülésben, az a mögöttünk vonagló szabadelvű korszak politikai és társadalomszemléletéből önként következik. Itt a szabadverseny és a korlátlan gazdasági érvényesülés idején a szellemi és a közösségi munka általában leértékelődött. Ennek eszménye a gazdag részvényes, banktulajdonos, a szépreményű bankfiú, a gazdag háztulajdonos és nagybirtokos, gyáros Vagy egyéb nagytőkés, vagyis az olyan ember, akinek a közösség területén kifejtett munkája céltudatos eszköz csak saját vagyonának, jólétének és függetlenségének biztosítására. E cél elérésére nem, vagy csak alig hajlandó viszont ismerni oly közérdekű (nemzeti, egyházi, kulturális) korrektívu- mokat, amik ebben az egyéni érvényesülésharcában megakadályozhatnák, még ha ennek árán évszázados közértékek mennének is veszendőbe. Könnyen érthető, hogy ebben a világ- és életszemléletben alásűllyedtek a közértékelésben a szellemi és közösségi kincseknek
