Protestáns Tanügyi Szemle, 1941
1941 / 3. szám - Rezessy Zoltán: A nemzet napszámosai
Rezessy Zoltán : A nemzet napszámosai. 57 megakadályozzák, amiknek orvoslása tehát nem egyéni, vagy rendi, hanem egyetemes nemzeti érdek. E bajok a következőkben foglalhatók össze : szellemi, társadalmi és anyagi. Szellemi nehézségeink közé sorolhatjuk azokat a ferdeségeket, amik a hibásan értelmezett irányítás, felügyelet és ellenőrzésből adódtak az utóbbi időben mindegyre gyakrabban a gyakorlati nevelőélet terén. Magát ámítaná az, aki azt állítaná, hogy e vezetésre szükség nincs, hiszen e nélkül zűrzavaros és felelőtlen káosszá válna a nevelési- gyakorlat éppen úgy, mint életünk egyéb más köztevékenysége is. Másrészt azonban egészen világos az is, hogy mind az irányításnak, mind az ellenőrzésnek csak ott és csak addig van létjoga, ahol és ameddig ez a gyakorlati nevelőmunkát jobbítja és közérdekűbbé szélesíti. Mihelyt azonban ezt akadályozza, vagy hátráltatja, önmagát ítélte halálra, mert az egészségesen fejlődő életgyakorlat önként kiveti magából, míg áldozatai a közérték széleskörű veszteségeit jelentik, akár nevelőről, akár tanulóról van szó. Már pedig kétségtelen, hogy sok ilyen szomorú tanulságot kellett az utóbbi időben levonnunk, melyek állandó feszültségben tartották nevel őtársa da 1- munkat. így elsősorban az állandó változtatások a tanterv, tanmenet, óraterv és a módszergyakorlat terén, melyek a gyakorlati nevelőéletben többször végrehajthatatlanok voltak, gátlásokká váltak és mindenekfelett állandó bizonytalanságot okoztak. így például az evangélikus vallástant már két esztendeje kell teljesen új tanterv szerint tanítanunk elemitől a gimnáziumig a nélkül, hogy egyetlen tankönyv a rendelkezésünkre állna. A latin nyelv egész évi tanmenetét kellett a tanév derekán megváltoztatni, átalakítani, mert karácsony előtt kaptunk kötelező rendelkezést az időközben megjelent Chrestomathia utólagos tanmeneti beiktatására. Cserélődnek a tankönyvek, melyek gyakorlati pedagógiai feldolgozása a nevelő és a tanuló részéről sokszor a lehetetlenséggel határos, ha tudományos szempontból kifogástalanok is. Az óravázlatok kötelező általánosítása a sematizmus robotmunkásává tette a nevelőt, unalmassá óráit, melyeken nem dobhatta le magáról a formaszerűség bilincseit, s az ellenőrzés is figyelmét e vázlatok meg vagy meg nem léte, alaki külsőségei és felhasználásmódja felé irányította a helyett, hogy elsőrangúan az órát, annak kivitelét és eredményességét, ne pedig a segédeszközét, szerszámát figyelte és értékelte volna. Amivel szemben kétségtelenül áll az, hogy minden nevelőnek, minden órájára tervszerűen kell készülnie ; de hogy ezt hogyan készíti és leírja-e, tisztán az ő magánügye, amint a beosztás is, melyet az egyes alkalmak határoznak meg. Aminthogy a tanulónál sem figyelhetjük az iskolában azt, hogy otthon hogy készül, hanem csak azt, hogy mit tud, s hiába hangoztatja azt — amint az többször előfordul — hogy „tanultam“, ha erről tudásával nem képes bizonyságot tenni. Ugyanennek a spekulatív szellemnek a szülötte volt a? az irányzat, amely a módszeresség egyedülüdvözítőségével vélte a betegeskedő tanéletet meggyógyítani. A régi rideg és kétségtelenül egyoldalú kérdő és feleltető
