Protestáns Tanügyi Szemle, 1941
1941 / 2. szám - Oppel Imre: A rekonstruálás lényege és módszere
28 Oppel Imre : A rekonstruálás lényege és módszere. tudást, tisztánlátást igénylő, tehát a legkomolyabban veendő, gyermeknevelés tekintetében a legfontosabb, mindenkinek feltétlen szükséges és annál, aki tanulását elmulasztotta, minduntalan nélkülözött és hiányzó tanulmány. A „rekonstruálás“ fogalma teljesen fedi a ,,rajz“ fogalmát. A rajzolás nem egyéb, mint rekonstruálás: valaminek meglátása, a megfigyeltek megértése, az agyban képzeti kép alakjában való felépítése, végül a kialakított képzeti kép papírra vetése, szemmel látható lerögzítése. A helyes rajztanítás igazi módszere tehát a tulajdonképpeni rekonstruálás alapelvei szerinti tanítás. A biblia szerint maga a Mindenható is rekonstruált, midőn a maga elképzelése alapján megteremtette a világot. A rekonstruálás tanítása nem egyéb, mint az emberben meglévő isteni szikrának, az alkotó tehetségnek élesztgetése. Nem kaptafa rendszeren alapuló, hamis értelemben felfogott és magyarázott száraz geometriai feladatcsoportok megoldása, sem mesterségbeli fogások gyakorolgatása, hanem az igazi, a tulajdonképpeni művészi nevelés. Mert nemcsak természetet másolgató mesterembereket, „dilettáns paccereket“ nevel (bocsánat a magyartalan kifejezésért), hanem művészi megérzésen alapuló alkotó munkára tanít. De mégis! bár az eredmény nagysága természetesen a minél nagyobb isteni tehetségtől, művészi adottságtól függ, előtanulmányainál, követelményeinél s végrehajtásánál fogva, egyike a legkorábban megkezdendő, a műveltségre törekvő egyéb tanulmányai közül nem hiányozható, tökéletes emberi intelligenciát nyújtó, legkomolyabb gondolkodást igénylő szellemi munkáknak, mint ilyen tehát kell, hogy egyike legyen a gonolkodni tanító középiskola legfontosabb — mind a nyolc osztályon végik megszakítás nélkül tanítandó — kötelező rendes tantárgyainak. Ha a rajz tanításánál nem a rajzolni vagy festeni tudást, tehát a sok gyakorlat útján annyira, amennyire megszerezhető mesterségbeli ügyességet, hanem a rekonstruálást, mint szellemi tevékenységet, mint elméleti tudáson alapuló, gondolatkifejezést tűzzük ki végcél gyanánt, ha ezt hangoztatjuk mindenütt tanítványok, szülők, tanügyi hatéségok előtt, ha tényleg ilyen értelemben is tanítunk, akkor nem kell félni, hogy a rajzot másodrendű, időkitöltő, pihentető, szórakoztató tantárgyként kezeljék, hogy rajzból felmentéseket adjanak, vagy csak kérjenek is, hogy minduntalan hangoztassák a kézügyességnek, mint istentől származó művészi tehetségnek hiányát. Akkor elismerik majd mindenütt — felfelé is, lefelé is egyaránt — tanításának nemcsak létjogosultságát, hanem — legalább a középfokú iskolák összes osztályaiban való — nélkülözhetetlenségét is. Hisz nem lecke elmagyará- zásáról, annak kívülről való megtanulásáról, esetleg értelem nélküli beszajkózásáról és kikérdezéséről, hanem állandó értelemfejlesztésről, semmiből való teremtésről, alkotásról van itt szó. Az 1926. évi 38,804/V. számú „Tanterv a középiskolák számára “ című miniszteri rendelet 12. pontjának a „rajz“ tanításáról szóló részében külön
