Protestáns Tanügyi Szemle, 1941
1941 / 12. szám - Bartók Miklós: A szellem kérdése a nevelésben
328 Bartók Miklós: A szellem kérdése a nevelésben körvonalakba tudjuk a szellem részmegnyilvánulásait belefoglalni, annál élesebb a kép, amit a részekről nyerünk. A felfedezett szellem értékére nézve szintén az a döntő, hogy miképpen viszonylik magasabb értékekhez. A memóriánál értékesebb az egész értelmi élet, nyilván annyi értéke lesz a memóriának, mint amennyi az egész értelmi életben elfoglalt helyéből következik. Az értelmi életnél nagyobb érték az ember egész szellemi mivolta, annyi értéket fogunk tehát az intellektusnak tulajdonítani, mint amennyi egyéb szellemi értékek mellett megilleti. Az egyéni szellemnél értékesebb egy olyan magasabb szellemi egység, amely térben és időben túléli az egyént, amit tehát az egyénnek szolgálnia kell. Értékes tehát csakis az lehet, amelyik valóban szolgálja, ezért több a hazafi az állampolgárnál, a hívő keresztyén az egyháztagnál, a gondolatokat termő elme a közömbös, receptív s csakis az önmaga számára való szellemi alkatnál. A legfontosabb feladat azonban a szelekciónál az, hogy az ilyenformán felismert és értékelt egyedeket a szellem nagy természetrajza által megkívánt helyükre juttassuk. Cél egyrészt az egyéni szellem ápolása, másrészről ama közösségé, melyet az alája tartozó egyed értékmeghatározásánál olyan döntő jelentőségűnek ismertünk fel. Van, akinek lelki szerkezete olyan zavaros vagy hiányos, hogy bármiképpen megnagyítva sem mutat valamilyen totalitáshoz való hasonlóságot, az ilyen eleve csak része lehet akármilyen egyénenfeletti koncepciónak. Egyénen felül álló építmény például a világnézet. Összefüggésben kell állania a teremtett világnak minél több létezőjével, egybe kell foglalnia psychét és matériát, eszményt és valóságot, s fölötte, mint kupolának a dómon kell állania egy valamennyin uralkodó intelligenciának. Aki azt állítja, hogy az ő világnézete „egyéni“, mert független attól, hogy más él-e vagy hal, hiszi-e vagy nem hiszi azt, amit ő gondol, sőt még a valóság és illúzió dualizmusa is mellékes az ő egyéni látása számára, annak nem világnézete van, hanem torz fantazmagóriái, mert a világnézet elsősorban szintézis, ami nem állhat elő valamely világképet alkotó elemek szeszélyes szétdobálásából. Az ilyen „egyéni szellem“ semmi esetre sem képviselhet másokat, csakis saját magát, tragikus lenne tehát annak a szellemi közösségnek a sorsa, amely ezeknek nyújtana spirituális lehetőségeket. Egyes korszakok társadalmi, erkölcsi vagy művészeti anarchizmusa ilyen szervetlen lelkiségek hatásának eredménye, s az ilyen korszak képes regenerálódni káros elemeinek kiküszöbölésével, vagy belepusztul a saját alkati gyengeségébe. Van olyan, aki még mint egyén sem eléggé kerek ahhoz, hogy embert kívánó feladatoknak megfelelhessen, ezért bármilyen „tehetséges“ is, gondolatot nem képviselhet, hanem legfeljebb mások gondolatának, korok vagy szervezetek szellemi vetületének egy részét lehet megvalósítania. A történelem számos példáját mutatja annak, hogy egy külön-külön semmiben sem kiváló egyéniség fölötte áll és szerepet oszt nálánál zseniálisabb szakembereknek, akik alkotásaikkal nem a maguk, hanem a szerepet
