Protestáns Tanügyi Szemle, 1941
1941 / 12. szám - Bartók Miklós: A szellem kérdése a nevelésben
Bartók Miklós: A szellem kérdése a nevelésben .H29 osztó szellemét tükrözik : XIV. Lajos művészei, közgazdái és hadvezérei csillogó porszemek a Napkirály fényében, aki semmit, csak éppen ezt a fényt adta korszakának. Politikai taktikával-e vagy egyébbel, nem dönti el korára gyakorolt befolyásának tényét; a Louvre építője bizonyára nem érte volna ezt el, ha a helyébe ültetik. Nem az egyes képesség, hánem valamilyen általános humanitásnak, egyetemes eszmének, szóval szellemi univerzumnak mintájára való megalkotott- ság dönti el tehát, hogy ki való valamely emberegész csúcsára, közepére vagy az aljára; ki gondolkozható százezrek helyett, s kinek a világa akkora, hogy a róla alkotott nézetbe az a világ tényleg belefér és bele is kényszerül. Hogyan szelektáljon a hivatásos nevelő, függ attól az ideológiától, amelyben saját maga él, s amelyről azt hiszi, hogy kategorikus imperatívusza lehet a rajta kívül eső világnak is. A jelenlegi tantervek célkitűzései eléggé vérteknek ; cél többnyire a „valláserkölcsi alapon álló nemzeti műveltség“, vagy hogy a növendék a gyakorlati életben meg tudja állni a helyét s más effélék. Ügy aránylanak ezek a hűvös fogalmak a szellem élő valóságához, mint a bábszínház rongyfigurái egy cselekvő egyéniséghez. Hogy valaminek lobognia kell, gyermeki lelkek erezetében világrendszerek törvényeinek kell folydogálnia, s felvevő lencséjének a világkép olyan részeit befognia, melynek határait a szellem mérte ki, nem való a tantervek mai kódexirodalmába. Mennyivel inkább kell a nevelőnek merészen a szellem pártjára állania, s növendékei megválogatásában ennek igényeit szem előtt tartania! Mennyire az egész szellemet tükröző vonásoknak kellene kedveznie, s értékére leszállítani a mellékeseket! Előfordul, hogy egy minden ízében törpe lélek megfelel a hivatalos követelményeknek, mert jól számol, vagy első a testgyakorlásban. Holott ezt kellene mondanunk : jó lesz olyan pályára, ahova csak ezek a képességek szükségesek, de szükségtelen, hogy egy másvalamire is jogosító bizonyítványt vagy oklevelet szerezzen, s nem kell vele tovább mímeltetnünk a leendő intellektuellt. Mindent csinál a mai oktatás, csak éppen azt nem, hogy hatósugaruk nagysága szerint értékelje és válassza szét a növendékeket, ezért az iskola nem az a szűrő, melyből kihullanak a szellemnélküliek, s bentmaradnak, kiknek a sugár „az égből a homlokukra szállt“. A mai iskola nem szelektál, hanem hallatlanul sivár módra uniformizál, pedig láttuk fentebb, hogy az embernek éppen a lényege alakítható a legkevésbbé, mellékes tulajdonságok alapján alkotja tehát az iskola a „műveltek“ ama társadalmát, akiknek kezében éppen a „szellemi“ irányítás van. A mai társadalomban két dolog ütközik, melyekből az egyiknek feltétlenül meg kell változnia. Az egyik az, hogy az iskola nem az embert, annak egyetemes szellemi alkatát klasszifikálja, hanem azt, hogy egy mindenki számára előírt tudásanyagot fejében hordoz-e valaki, vagy sem. Ez eddig rendben volna, ha a szelektálást az iskola helyett később a gyakorlati élet végezné el. De éppen a mi társadalmunkra jellemző az, hogy az iskola és a papiros