Protestáns Tanügyi Szemle, 1941
1941 / 12. szám - Bartók Miklós: A szellem kérdése a nevelésben
Bartók Miklós: A szellem kérdése a nevelésben 327 meg kell néznünk «íz egész énben betöltött szerepét, mert sekélyos individuumban is lehet kiváló figyelőerő. Megállapítjuk az apper- cepció és következtetés gyorsaságát, de a szellem szempontjából ez csak akkor fog érni valamit, ha egybevetjük az egész én számára való használhatóságával, mert a gyors gondolkozás lehet haszontalan és felületes is. Vannak, ak;k folyékonyan, szép kerek mondatokban tudnak beszélni, lehet, hogy ez az elme eléggé sokoldalú csiszolt- ságának az eredménye, s eljut vele egész a miniszterségig, de a szellem egészében nincsenek távlatok, a beszélőképesség egyoldalú fejlődésből eredt, s elég lett volna neki az üzletszerzés vagy a konferálás mestersége is. S volt Széchenyi István is, a középszerűnél is ügyetlenebb szónok, de lelkierői annyira szellemmé szerveződtek, hogy képes volt valamennyi atomja egyetlen eszme szolgájává lenni, s így nagyobb lendítőereje volt egy nemzet életében, mint százévnyi történelemnek. A szellemkutatás annyiban más, mint a tehetségvizsgálat, hogy nem ruház fel egyetlenegy külön képességet sem önértékkel, hanem ezek felfedezése neki csali arra való, hogy azokból következtessen arra az egyetemességre, amelyből eme képességek származnak. Éppen ez az egyetemesség az, amit szellemnek nevezünk, s meglehet, hogy ehhez a legragyogóbb képességnek is csak annyi köze van, mint a juhászbundához a rávarrt ezüstgombnak. Hány kiválónak hitt tulajdonság fog eltörpülni, ha az embervilág mérhetetlen síkjába állítjuk! Gondoljunk azokra a „tudósokra“, akik soha egyetlenegy gondolatot sem teremtettek, csak kisszerűségük képesítette olyan adatok összehordására, melyekhez gondolkodó embernek nem lenne türelme. S azokra a pedagógusokra, akik az „atyai jószívűség“ dicsfényét tudták homlokukra fonni, s csak a szellem egyetemes szemszögéből tekintve derül ki, hogy mennyi lelkiismeretlenség és gyávaság kellett ehhez a minden körülmények között való jószívűséghez! Az emberegész emez egyetemes megismerése természeténél fogva kíván szabadabb módszereket, de egy alapszabály feltétlenül érvényes valamennyire : a kis dolgokat mindig a nagy dolgok tükrében kell megítélnünk. Mindig azt az egészet kell keresnünk, aminek a tapasztalt jelenség csak egy parányi része. Ha valaki helyesen gondolkozik egy egyenletről, meg kell vizsgálnunk, hogy ugyanúgy gondolkozik-e a természetről. S ha van véleménye egy emberi cselekedetről, ugyanama praesumptiók szerint kell véleményének lenni valamennyi emberi cselekedet összefüggéséről. S amilyen állhatatos egynapi munkája elvégzésében, ugyanolyan állhatatosnak kell lennie egész életén át lelkének tartalommal való megtöltésében. Nagyon jellemző lehet egy szellemi minőségre, hogy mi a véleménye a mai háborúról, de mélyebben látunk a lényegébe, ha véleménye formáló erőit egész lelke összmagatartásában fedezzük fel. Lehet ez a magatartás egocentrikus, s úgy nézi a mai világot, mint amitől, ha mindjárt in idea is, saját érdekei függnek, s lehet merőben ideális, ha vélemény- alkotását egyének, klikkek, vagy éppen országok érdekeinek mellőzésével csakis az igazság inspiráló ereje mozgatja. Minél átfogóbb
