Protestáns Tanügyi Szemle, 1941
1941 / 12. szám - Bartók Miklós: A szellem kérdése a nevelésben
Bartók M iklós; A szellem kérdése a nevelésben 317 az az állandó akarati készség (Kornis) a lényege, amely minden körülmények között önmagához következetes, tehát kell valamilyen formális feltétel, amely gazdája lesz a benne lejátszódó jelenségeknek. De kell másrészt tartalom is, amely ezt az állandó beirányozottságot betölti, helyessé vagy helytelenné, széppé vagy rúttá teszi, különben a jó és rossz jellem között nem lenne különbség. Köztudomású az is, hogy a nevelő-oktatásnak van formális célja, valamilyen tudattartalomtól független állandó útbaindítás, a lelki erők bizonyos kijártsága és egyenletessége, de van ezenfelül tartalmi célja is, melyet valamely kézzelfogható tudásanyag folytonos növelésével ér el. Ugyanígy a szellemnek egyénre korlátozott világa is ezen a kettős pilléren áll, csakhogy lényegénél fogva mindkettő egyetemesebb, mint akár a jellemvizsgálat, akár az oktatástan által szem előtt tartott fundamentumok, melyeken az embervilágnak mindössze egy-egy része nyugszik. A szellem a lélek őstalaja, amelyből valamennyi gyökér elősarjad ; didaktika, képességvizsgálat csak közvetett formációkig terjed, a szellem vizsgálata pedig az őseredetig, mely az első sejtet is megelőzi, táplálja és magába foglalja. Olyan ősminta, amelyben már minden benne van, mint a számrendszer, amely által maga a szám is létezik. Formája és matériája tehát mindenre vonatkozik, ami a lélekben ezzel a kettősséggel bír, mint millió magra az az egyetlené, amelyikből valamennyi lett. Meghatároz és irányít ilyenformán, benne rejlik a lélek egész determinációja; változatlan törvény és szükségszerűség, ok mindenre, ami belőle következik, s ha maga is változni kénytelen, utánazúdul a lélek egész folyamárja s szerinte rendeződik át, mint a Föld tengelyének megváltozásával az egész Föld klímája, élőinek sorsa, útja s történelme. A lélek nagy válságai, melyeket egyesek kihevernek, mások egy eredendő káosz sötét ijedelmeiként hordoznak magukban egész életükön át, mind a szellem valamilyen változásából erednek, vagyis olyan korszakok, amikor a szellem valamilyen nagy elrendezésbe kezd, vagy a lélek ilyennek a hiányát érzi. S hogy egész énünk őskezdetei, minden részösszefüggés mögött teljes univerzumunk körül folyik a komor perpatvar, bizonyítja, hogy ideig-óráig megelégedhetünk részmegoldásokkal, egyikmásik problémánk elaltatásával vagy kikapcsolásával, egészen racionálisnak látszó összeegyeztetésekkel, de másnap gyanútlan zugokból újak kelnek fel, vészt kongatva régen békéseknek hitt területeken. A szellem nem alszik el addig, amíg a portáján minden rendben nincs, ezt a portát pedig nem egyes események, mák és holnapok határolják, hanem születés és halál a látóhatárai, s felfele nézve is végtelenebb, mint maga az ember. Világos, hogy a forma és a tartalom fogalmait sokkal mélyebb és metafizikaibb módon kell a megnyilvánulásaira alkalmaznunk, mint ahogy más területeken sokkal kisebb hatósugarakat alapul véve, eddig szokásban volt. Az értékelési alap a szellem nívójának meghatározására csakis az lehet, hogy valamilyen lelki alapminőség mennyire következetes a lélek minden területén, milyen mélyre és milyen távolra terjed,
