Protestáns Tanügyi Szemle, 1941
1941 / 12. szám - Bartók Miklós: A szellem kérdése a nevelésben
111,1! Ilül B artók Miklós : A szellem kérdése a nevelésben 315 Hány fiatalember volt már kiváló az iskolában, nem is egy, hanem, valamennyi tantárgyból, aztán jött az élet és elsodorta! És hány gyatra diák volt, akiben a „jó tanulók“ hervadt sablonja nemhogy tehetséget vagy becsvágyat, de még utánzási ösztönt sem volt képes felébreszteni, s később nemcsak a maga helyét állotta meg, hanem milliókért érzett és vállalt felelősséget. Nem az iskola és a pedagógusok „félreismerésének“ közhelyeit akarjuk itt még unalmasabbá tenni, hiszen félreismerni nemcsak a pedagógus, hanem minden ember szokott, továbbá az ilyen félreismerés mindig kettőn múlik, s gyakrabban fordul elő, hogy a diák ismeri félre az iskola célját és szerepét az ember életében, mintsem a pedagógus ne tudna felfogni egy-egy eléje kerülő szellemi nagyságot. Csak arra mutatunk rá, hogy az emberi megszokás kézzelfoghatóbb s ezzel eggoldalúbb alapokon indul el, mint ahogy azt a szellemet kutató ember tenné, s ha valaki bevág egy verset, vagy elkészít egy pár csizmát, abból következtet, de ha valaki ugyanazt érzi a nemzetével szemben, mint a gyermekével szemben, abból nem következtet. Pedig mi minden múlik ezen ; századok múlva fedezi fel az ember, amikor halandó és halhatatlan között meglátja a belső rokonságot, s az időket átfogó erők prototípusát egyes emberek lelki vonásai között találja meg. Van valami belső rendszereződés az ember világában, amely egységet és értelmet teremt túl a látható és külön érzékelhető képességeken, s ez az, amit a szellem egyik jellemzőjeként ismertünk fel. A pedagógus ama törekvése tehát, hogy neveltjében a szellemet kutassa, még a hasonlóság révén sem hozható kapcsolatba azzal a néhány évtized óta épülő irányzattal, amelynek főbb államásait a gyermektanulmány, tehetségvizsgálat s végül a karakterológia jelzik. Egy egészen új mértékegység kell, mellyel a szellem jelenlétére és természetére világot vethetünk. Ennek alkalmazása korántsem alapul olyan egyszerű számításokon, mint a képességvizsgálatok világos kalkulusai, ahol leelemzett és izolált lelki funkciókról vagy teljesítményekről lévén szó, megvan a lehetősége az arányok számtani kifejezésének. A képességvizsgáló részletdiagnózist végez, szempontjai készen vannak, melyeknek határai tiszták és élesek. A behatárolt részt szabadon hagyja, s a többi részt gondosan letakarja, mint a sebész, aki nem vág tovább, mint amit előre kitapintott és meghatározott. A szellem lényegéből azonban másnemű feladat következik : bárhol tekintünk be a lélek résein, mindenütt az egész le'.ki organizmus tükröződéseit keressük. Minden lelki atom millió másnak a kereszteződése, ahova beszűrődik nemcsak az összes ismert birodalmak, hanem a lélek felfedezetlen területeinek levegője is. Egyetlen sziromból világrészek flórájára kell következtetnünk, mint ahogy a csillagász pár mérföldnyi pályából számítja ki az üstökös végtelen útját. A vizsgált jelenségben mindig mást kell látni, mint amit önmagában jelent, a kutató mindig a látott dolgok mögé néz, ahol külön világ bontakozik, mint a betűk mögött egy egész könyv értelme. Kettős nehézséggel kell tehát számot vetnünk, s vele a szellemvizsgálat 1«
