Protestáns Tanügyi Szemle, 1941
1941 / 12. szám - Bartók Miklós: A szellem kérdése a nevelésben
314 Bartók Miklós; A szellem kérdése a nevelésben Kivehető volt említett értekezésünkből, s most külön is hangsúlyozzuk, hogy az egyén olyan lelki megszervezettsége, amely felkerülhet benne a szellem rangjára, egyénenként változik, minősége és erőfoka eldőlt már nagyrészt a születéssel s az átörökléssel, s így annak kezdettől fogva való irányítása eleve kiesett a nevelő kezéből. A gyakorlati nevelő számára tehát két feladat marad, az egyik annak állandó vizsgálata, hogy kiben milyen lehetőségek rejlenek, s ennek alapján egy egészséges szelekció, a másik pedig a felfedezett értékes beirányozottság ápolása, fejlesztése és öntudatosítása. Magától értetődő és régen tudott pedagógiai alapelv mind a kettő. De míg a köztudat egyes képességekre, többé-kevésbbé izolált részjelenségekre érti ezt, s ennek alapján válogat ki művészeket, tudósokat, gyakorlati embereket, vagy éppen szorgalmas jótanulókat, addig mi valamilyen egyetemes jellegben, a lélek belső erezetében, sejtjei rendszereződésének alapképletében tartjuk szükségesnek a mélyebb vizsgálatot. A köztudat szerint a különböző vizsgálatok és a szelekció tehetségeket kutat, a tehetség pedig legáltalánosabb értelmezésében is más, mint a szellem. A tehetség mindig egyoldalú, jelenti bizonyos képességeknek a túlsúlyát a többiek felett. Ennyiben relatív, mind az emberen belül, mind több embernek egymáshoz való viszonyában. Ha egy csekély képességű embernek átlagos, vagy átlagos képességűnek átlagon felüli — mondjuk — a számolókészsége, akkor azt mondjuk, hogy a számoláshoz tehetsége van. Magasabb fokon, vagyis „kimondottan“ tehetség az, amikor valakinek az általános emberi átlagon felül áll valamilyen képessége. És ez érvényes kevésbbé izoláltnak látszó kiválóságra is. Vannak általában értelmes emberek, akik az intellektussal megfogható dolgok között egyforma fölénnyel járkálnak, de csakis az intellektus birodalmában. Vannak jó munkaerők, megbízható, szorgalmas emberek, de ezeknek kiválósága éppen az, hogy ebben az egyben állanak többi képességeik, vagy az emberi átlag fölött. Még a leguniverzálisabb zseni is egyoldalú, mert a Goethe kiválósága abban van, hogy a legegyetemesebb és legkülönfélébb emberi élmények és tudásanyag megragadásában és művészi megformálásában költő- társai fölé emelkedett, nem pedig a jó kézművesek, családapák vagy vallásos géniuszok fölé. Ezek tekintetében a nála százszorta jelentéktelenebb emberek is messze fölötte állhatták. A szellem ezzel szemben az énnek valamilyen összminősége, melynek átfogó egyetemessége alól nem lehet kivétel a lélek egyetlen területe sem. Nem egyes képességek relatív színvonalát jelzi tehát egyénen belül, vagy azon kívül, hanem azt, hogy eme képességek hogyan függnek össze s együttvéve mire képesek. Kis és nagy tétel nem külön szerepel; lehet valakinek akármilyen nagy proficitje a költői képességből, ha egyéb vonások alacsonyságát nem képes kiegyenlíteni, s lehet valakinek akármilyen szerény a feltalálóképessége, ha ennek deficitjét más tételek kipótolhatják. Kizárólag az egyenleg számít, az a tőke, amit valakinek az egész mivoltja reprezentál, s az a bizonyosság, hogy kiből mire és mennyi törleszthető.
