Protestáns Tanügyi Szemle, 1941
1941 / 9. szám - Vitéz Szabó Lajos: Kultúránk válsága és a történelemoktatás
238 Vitéz Szabó Lajos : Kultúránk válsága és történelemoktatás. biztosítani a gyengébbek felett a jogait és érvényesíteni követeléseit. Hogy az erőszak újabb erőszakot szül? Hogy méltánytalanságot ellenkező előjelű méltánytalansággal jóvátenni nem lehet? Hogy egy új világháború több veszteséget okoz magának a győztesnek, mint akármilyen kevéssé sikerült egyesség? Hogy békét semmiféle győzelem nem hozhat, csak a lelkek összebékélése? Ezek az igazságok mindinkább elhalványultak. Sőt csakhamar kiderült, hogy a lelkek összebékélése helyett olyan lelki szakadás támadt, amely mellett a békés megoldás többé nem volt lehetséges. A világháború lezajlása után egyes államokban a forradalom ütötte fel fejét, többkevesebb kacérkodással, vagy éppen nyílt kiállással az Oroszországban már megvalósult kommunista államberendezkedés mellett. A forradalom ellen a polgári pártok olyan uralmat létesítettek, amely a szabadságjogok erős korlátozásával egyszersmindenkorra lehetetlenné tegye a forradalmi elemek felülkerekedéset. Az új politikai rendszerek új ideológiát fejlesztettek ki. Ebben az új szellemben nevelték ifjúságukat, és éles ellentétbe kerültek a régi eszményekhez ragaszkodó államok fiaival. A küzdelem világnézeti jelleget öltött. Ezt legjobban bizonyítja Olaszország példája. Ez az állam, bár a világháború győztesei közé tartozott, és területi gyarapodást ért el, a konfliktusban világnézeti sorstársai mellé állott. Most már lehetetlenné vált az az óhaj, hogy Európa nagyhatalmai egymással megegyezve, békésen éljenek egymás szomszédságában, vagy éppen erőik egyesítésével közös irányt adjanak politikájuknak. A lélekben beálló szakadás az ellenfeleket kibékíthetetlenebb ellenségekké teszi, mint minden egyéb ellentét. Az első világháború oka még elsősorban a gazdasági törekvésektől sarkalt imperialista politika volt. A másodiknál — bármint igyekezzenek is velünk az ellenkezőjét elhitetni — az európai lélekben beállott hasadás. Spárta és Athén a perzsa háborúk után nagyon szépen élhettek volna egymás mellett. Mindkettő győztes, gazdag állam. Lakosai jómódban éltek, népfeleslegük kitelepítésére nagy kiterjedésű gyarmatokkal rendelkeztek. A perzsák legyőzése után Athént Közép-Görögországban, Spártát a Peloponnézoson semmi más hatalom nem korlátozta. Az egyetlen ok, mely egymás elleni élet-halálharcba kergette őket, mely végül mindkét hatalom pusztulására és egész Görögország lehanyatlására vezetett, eszményeik különbözősége volt. Athén fiai szellemi felsőbbségük tudatában lenézték a nyers erejével büszkélkedő spártai izomembert. Spárta neveltjei abban a tudatban, hogy ők a világ első katonái, mélységes megvetéssel szemlélték az ábrándozó és filozofáló athénit. Azonkívül határtalan irigységgel nézték Athén tengeri nagyhatalmát és tekintélyét. Athénnek volt egy Perikiese, aki tapintatos diplomáciájával el tudta odázni a konfliktus kitörését, de a háború végül is, még éltében kitört. Európának az elmúlt években nem akadt egy ilyen Perikiese sem. 4. A magyar nemzet sorsa. Hogy az európai nemzeteknek közös a sorsa, azt a szemeink előtt folyó világháború mindennél fényeseb-
