Protestáns Tanügyi Szemle, 1941
1941 / 9. szám - Dr. Körmöczi László: A középiskolai nevelés és az ifjúság irodalmi olvasmányai az iskolán kívül
226 Dr. Körmöczi L. : A középisk. név. és az ifj. irod. olvasm. az isk. kívül. olvasás még nem minden, hanem ahogy Goethe mondja": „Még majd nagyon meg kell szenvedned azért, hogy magadévá tehesd, amire apád egyszer megtanított!“ Érése közben jön rá arra, hogy több az, ha már nem jár a könyvek pórázán, hanem a maga eszét is szabadon önálló munkába állítja, és maga keresi meg az értelmet abban, ami magában és körülötte végbemegy. Az olvasás tehát szórakozással kezdődik, önműveléssé lesz, és az önálló gondolkodásba torkollik. Az iskola feladata és az irodalmi műveltség. Az ú. n. „általános műveltség“ és az irodalmi-művészi szakműveltség. A középiskola, s itt most elsősorban a gimnáziumra gondoljunk, egyik célkitűzése szerint előkészít a felsőbb egyetemi, főiskolai tanulmányokra. Ezzel felelősséget vállal arra nézve, hogy a nemzet számára művelt középosztályt nevel. Másfelől azonban akkor, amikor megadja a jövő mérnökeinek, orvosainak, politikusainak, közigazgatási tisztviselőinek, művészeinek az alapvető nevelést, humanista jellegénél fogva, mint az erre legjobb és legsokoldalúbb intézmény, a fokozott nyelvi és irodalmi tanulmányokkal azon is munkálkodik, hogy irodalmi-esztétikai világnézetet adjon a jövő íróinak. És ez nem is kis feladat, ha az irodalom valóban a nemzet belső, szellemi értékének folytonos, véget nem érő kitermelése, a közösség életelemeinek tudatosítása. Az iskola célkitűzése szerint a keresztyén nemzeti életideált fejezi ki az irodalom is, tehát a kultúrát alkotó, gyarapító tudósokat, művészeket, költőket is neveli. Ami mármost az első szempontot, t. i. a felsőbb tanulmányok alapját képező egyöntetű műveltség elsajátíttatását illeti, az iskolai nevelés, ha az ú. n. „általános műveltséget“ helyesen adja, akkor sem nem akar mindent megtanítani, hiszen ez lehetetlen is volna, sem nem akarhatja önkényesen a maga tetszése szerint lezárni a művelődés valamely hagyományos körét azzal, hogy ami ezen belül van, az a műveltség és az a fontos, ami ezen kívül van, az értéktelen vagy tilos terület, ha már mindent nem lehet megtanítani, hanem megindítja növendékeiben a további művelődést, kedvet kelt benne a további önművelésre. Megjáratta velük a múltat, azaz a jelen tudományos eredményekig az utat, rávezette őket a bevégzetlenség gondolatára, és azt adta nekik útravalóul, hogy felismertette velük a megoldásra váró kérdéseket, az új feladatokat. A tanuló műveltsége tehát a további művelődés tudatos vágyában nyilatkozik meg, nem ismereteket, sőt nem is értelmi fejlettséget jelent. Jelenti mindazt a törekvést, ami emelkedésében, további mindenirányú fejlődésében fogja majdan elérni teljesedését. Az ilyen műveltségre, a tudatos iskolánkívüli és iskolántúli önnevelésre, az eszközök, s így az olvasmányok helyes kiválasztására is minden iskola között elsősorban a gimnázium vezetheti el a növendékét. Kritikai érzéket fejleszt ki benne, és ápolja benne a törekvő élet dinamikus erejét. A növendék irodalmi ízlését az iskola fejlesztheti ki olyan
