Protestáns Tanügyi Szemle, 1941
1941 / 9. szám - Csaba József: Középiskolai oktatásunk és az evangélium
Csaba József : Középiskolai oktatásunk és az evangélium. 223 mert úgy érezzük, hogy iskoláink evangélikus lelke, evangéliumi nevelői szelleme kialudt, századok fényes és drága öröksége elsik- kadóban van. Ezt a nagy munkát vájjon hogyan fogjuk tudni elvégezni, ha mindjárt a munka kezdetén így nyilatkozunk. Hiábavaló lenne minden, a tárggyal kapcsolatos, evangélikus vonatkozású tény, adat, szempont megemlítése, ha a tények közlésénél nincs jelen, mint élő valóság, kisugárzó erő vagy biz myságtevés, a tanár krisztusi hite, példaadó élete. A hívő tanár minden jelenségben, történeti és természeti valóságban Isten útjait látja, titkait vizsgálja. Számára a történelem nem vak véletlenek tragikus játéka, materiális erők pusztító harca, a fejlődés és hanyatlás emberi színjátéka, hanem egy csodálatos isteni világterv megvalósulása, amelynek központjában fénylik a krisztusi megváltás boldog újszövetségi ténye. Ezzel már feleltem is a természetrajz tanárának, aki azt kérdezte : milyen evangélikus vonatkozású adat említhető meg a természetrajz tanításában. És a történelem tanárának, aki egyszerűen a világtörténelem evangélikus egyházra vonatkozó adatait akarná jobban kiemelni, mint eddig. Mert ugyebár, nem erről van szó. A kérdés nincsen megoldva, ha a természetrajz tanára megállapítja egy csomó természettudósról, hogy evangélikus volt, vagy ha a matematika tanára számtan példáihoz az adatokat az evangélikus egyház statisztikai adataiból veszi. (Már sokkal többet jelent az, ha kimutatja, hogy az evangélikus tudós életében milyen döntő szerepet játszott a biblia és a hit, és hogy tudománya alázatossá tette, és az Istenhez vitte közelebb.) Miről van tehát itten szó. Arról, hogy a tanár életének legnagyobb ügye legyen az evangélium. Ez a kezdet. Mert tegyük föl, hogy lesz kitünően megszerkesztett evangélikus tantervi utasításunk, de a tanár maga nem hisz az evangéliumban, és számára az Isten országára tartozó dolgok teljesen közömbösek. Hogyan alakul át akkor majd iskolánk a kívánt evangélikus szellemben? Mert, ugyebár, evangélikusnak lenni egyenlő : hinni az evangéliumban és Krisztust kiábrázolni életünkben. Ismerni, olvasni a bibliát, és arról alkalmas és alkalmatlan időben bizonyságot tenni. Hívő emberré csak hívő ember nevelhet. Ravasz László írja : Jézus nem theologiával nevelt. Nem csak azzal, amit mondott, és nem csak azzal, amit tett, Jézus a személyiségével nevelt. Nem, amit mondunk, hanem akik vagyunk ; nem aminek látszunk, hanem amit élünk ; nem amiről bölcselkedünk, hanem ami próbát megállunk : ez bennünk a győzelmes erő. A krisztusi személyiség pedagógiájáról van itten szó. És nem csupán evangélikus"vonatkozású tények felsorolásáról. Erről beszél a körlevél is, amikor azt mondja, hogy az evangélikus szellem elsősorban a nevelői célkitűzésnek és behatásnak, a tanítás lelki irányának, a dolgozási módszernek és a fegyelmezésnek a kérdése. Először is kialakul egy belső lelki közösség és nem csupán külső barátságon alapuló együttlét a tanárok között. Megváltozik az óra és a tanítás levegője, hangulata. A viszony a tanár és diák között.
