Protestáns Tanügyi Szemle, 1941
1941 / 5. szám - Dr. Juhász Béla: Tanítók erőteljesebb részvétele a missziói munkában
Dr. Juhász Béla : Tanítók részvétele a missziói munkáltán. 125 egyháztagoknak az egyházba vezetését, az egyházban való megtartását. Ilyen munkára a tanítót hivatása alkalmassá teszi. Amikor felnőttekről kell gondot viselni, ebben a munka dandárja a lelki- pásztoré, itt a tanító csak első segítőtárs lehet, szépen mondva : a lelkipásztor jobbkeze. Ha a lelkipásztor jól ismeri a tanítót, azt is észreveszi: alkal- mas-e, vagy ha több tanító van, melyik alkalmas missziói szolgálatra. Ilyenkor ennek a tanítótestületben a növendékek kára nélkül beosztott iskolai elfoglaltságot kell juttatni, olyan beosztást, amely erejét egészen le nem köti, s lehetővé teszi számára egyházi feladatok megoldását. Ha az ilyen tanító egyebütt kötötte le az iskolában megmaradt erejét, onnan lel kell oldani, sőt attól sem szabad visszariadni, hogy megokolt esetben valami módon anyagi támogatást biztosítsunk számára, különösen ott, ahol feloldott mellékfoglalkozása anyagival volt egybekötve ; a mindennapi életet is figyelembe kell venni. Természetesen akad tudatosan ellenszegülő ember is, ennek is nagyon sok és sokféle oka lehet (családi, egyéni körülmények); előfordulhat, hogy az ilyen egyenesen akadályozza a lelkipásztor jó munkáját. Az ilyen tanítót missziói munkára alkalmasság hiánya miatt álláscserére kell kényszeríteni, mert ebből a magatartásból az iskolai nevelés sem táplálkozliatik egészségesen (1. E. T. V. te. 43. §, Szóig. Pragm. 148—157. §). A tanító cselekvő akaratát sok helyen megbénítja az a szomorú valóság, hogy az egyházi vezetőség a mai nyomorúságos, ínséges világban a hívek előtt úgy beszél az iskoláról és a tanítóról, mint amire és akire legtöbbet költenek. Megállapítjuk, hogy ezzel a súlyos pszichotechnikai járatlansággal a tanítót nem becsült, sőt bajszerző emberré teszik a kevéssé okos egyháztagok előtt ; ilyen pedig mindenütt kelleténél több van. Az iskolafenntartás nehéz kérdésének ilyetén forgatása számíthat ugyan jó, derék fedezékre azok számára, akik úgy érzik, hogy számot kell adniok arról : miért nem jut pénz sok mindenféle szükséges dologra, de roppant sokat árt az iskolának és annak az embernek, akitől missziói szolgálatok önkéntes teljesítését joggal várjuk és kérjük.3 Amikor ennyit elmondtunk, egészen közeli tapasztalásból hozzátesszük azt is, hogy sokkal ritkábban hangzik el az értelmes belátás szava, amely arról beszélhetne, hogy az iskola és benne a tanító a református egyházközség társadalmának érdekeit és ezzel az egyháznak az érdekeit is közvetlenül évszázadok óta mással nem pótolható módon szolgálja, mert az egyháznak neveli a híveket a hívek gyermekeiből. Nagy megdöbbenéssel ;olvasták újságból a tanítók a multévi komáromi országos presbiteri értekezlet egyik előadásának azt a kijelentését, hogy a sok iskola az oka a missziói munka erőtelenségének ; fel kell tehát adni az iskolákat, 3 Nem kétséges, hogy az eredeti cél az egyháztagok áldozatkészségének dicsérete szokott lenni, de a következmény ezt eltorzítja.
