Protestáns Tanügyi Szemle, 1941
1941 / 5. szám - Dr. Juhász Béla: Tanítók erőteljesebb részvétele a missziói munkában
126 Dr. Juhász Béla : Tanítók részvétele a missziói munkában. s lesz pénz misszióra. Ez a módszer egészen hatásos eljárás a presbitereknek az iskolától való elfordítására. Az ilyen megállapítás akaratlanul iskolaellenes hangulatot és törekvéseket ébreszt, s megrendíti a tanító bizalmát olyan szent értékek iránt, amilyenek megvalósításáért magát addig emberi módon ugyan, de tökéletesen odaadta. A folyamat itt még nem áll meg, a sívárlelkü egyháztagokban az érzelem személyt keres tárgyául, tehát a tanítót veszi célba. Így állít- tatik ki gyűlöletnek a tanító, akit a missziói szolgálat magának kér. A nemszeretett ember nem vállalhat missziói munkát, erre ő kedvezőtlen lelkiállapotában maga sem foghat fel égi üzeneteket. Összefoglalva tárgyias helyzetábrázolásunkat, kijelentjük : sok helyen ez az egyetlen oka annak, hogy a tanító nem vesz részt erőteljesebben az egyház missziói munkájában. Az a tanító, akinek minduntalan odamondják, hogy milyen sokba kerül, nem érezhet vonzódást arra, hogy az egyházáért az iskolán kívül is teljes lélekkel vállaljon szolgálatot. Ez az átlagemberek lelki természete ugyan, de ezt is ismerni kell, és számolni is kell vele a cél érdekében. Végtelenül sajnálatos, hogy a református tanítónak ez a nem óhajtott lelki és gyülekezeti helyzete ma már meglehetősen köztudomású ; tudják a tanítójelöltek is. Ennek következménye az is, hogy református tanító annak örvend, ha állami kinevezéshez jut, mert a rossz sejtések miatt nem érzi veszteségnek azt, hogy számára elveszett a missziói szolgálat sok-sok lehetősége. A tanítónak a lelkipásztorához való viszonya nagyon sokat enyhíthet az immár levegőben úszó bajokon, értetlenségen. Meggyőződésünk, hogy a legtöbb helyen ez a viszony az egyetlen normája annak : milyen módon és milyen mértékben vesz részt a tanító lelkipásztora mellett a missziói tennivalók végzésében. A tanító lelkességén is ez tükröződik. Ha most megállunk egy pillanatra, s együtt nézzük a lelkipásztort és a tanítót, el nem kerülhetjük a régi tudat, a hagyomány igézetének hatását: úgy együvé tartoznak ők, mint ahogyan a templom és az iskola is egymás mellett emelkedtek valaha és állnak most. Mind a két tényező egy útra vezető hatalom, amelyek a kölcsönös kiegészítés munkáját végzik. Fájón gondolunk ilyenkor arra a növekvő hajlandóságra, amely iskolai terhek miatt panaszhangokat terjesztve és iskolafeladást emlegetve gyengíti az egyháznak olyan intézményét, amelyet az egyház ma még jónak tart és szükségesnek is a nemzet érdekében. Kissé rikító színekkel ugyan, de meg kellett festenünk a hátteret emberünk : a tanító mögött, hogy jól, élesen lássuk a helyzetét, meg is értsük, s így tárgyunkon ennek alapján gondolkodjunk. A segítségnek azért megvan a célravezető módja. Véleményünk szerint a tanítófeleség és a nőtanító bevonása a missziói munkába, a legnagyobb sikerrel biztat. Hogy a kísérletezést elkerüljük, vezetőképző-tanfolyamokban kell őket részesíteni, küldetéstudatot erősítő értekezletnek áldásaihoz kell őket juttatni. A leánymunka végzése reájuk vár, ez nőtteti a kérdés fontosságát, egyben sürgeti is a meg-
